Belső iránytű

„Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van."
Bagdy Emőke

belso iranytu logoA Szent István plébánián előadássorozatot indítunk felnőtteknek olyan témakörökben, melyek hétköznapi életüket érintik. Minden hónap második és negyedik péntekén este 19 órától kezdődnek az előadások, melyeket kötetlen beszélgetések követnek igény szerint. Minden érdeklődő felnőttet szeretettel hívunk és várunk.

Helyszín: Gyergyószentmiklós, Szent István Plébánia, felső terem

Hálát adni a válságért

„Azért kell a krízis, hogy tudjon egymás mellé ülni Isten és ember, ember és ember" – mondta Czikó László plébános, sokak megdöbbenésére többször hálát adva azért, hogy neki több válságban is lehetett része. A Belső Iránytű pénteki rendezvényén szűkösnek bizonyult a Szent István-plébánia legnagyobb terme is, az érdeklődők a templomban hallgathatták a korábban szentmiklósi, most búzásbesenyői plébános előadását Krízis, veszély és esély címmel. A témáról hiteles forrásból hallhattunk: a teljes nyíltsággal megosztott személyes élmények adták az előadás különlegességét.

Bővebben: Hálát adni a válságért

A gyász a szívből jön, észérvek nem enyhítik

Ne mondd a gyászolónak, hogy légy erős, azt se, hogy hagyd el, ne szomorkodj. Nem segítesz neki akkor sem, ha azt mondod, talál magának másikat. A gyász egy természetes folyamat, mindenki egyedi módon éli meg, receptet nem lehet rá felírni. Mégis van mód arra, hogy segíts a gyászolón – erről tartott előadást nemrég Gyergyószentmiklóson Darvas Piroska segítőnővér.

darvas piroska-004

Előadás az elengedésről. Darvas Piroska a Belső Iránytű vendége volt.

Lehet-e élni veszteséggel, mit kezdjünk a gyászunkkal, hogyan viszonyuljunk a gyászolókhoz? – ennek kapcsán osztjuk meg a Csíkszentdomokoson élő segítőnővér néhány gondolatát.

Bővebben: A gyász a szívből jön, észérvek nem enyhítik

Belső iránytűvel vissza a természet rendjéhez

A gyergyószentmiklósi Szent István plébánián október 12-én, pénteken a „Belső iránytű" néven elindult egy felnőtteket célzó előadássorozat, melyre minden hónap második, illetve negyedik péntekén kerül sor. Az előadások alkalmával különböző szakemberek segítségével, mint teológus-szociológus, pszichológus, pszichiáter, tanár stb. a hétköznapi életet érintő dolgokról folyik a beszélgetés.
A péntek esti előadást dr. Szakács F. Sándor teológus-szociológus, a Pro Educatione ernyőszervezet operatív igazgatója „A felnőttképzés népünk szolgálatában, múlt – jelen – jövő" címmel tartotta, mintegy harminc jelenlevőnek. A modern népnevelés kihívásai kapcsán példákkal nyomatékolt előadása első felében az Isten által tökéletesen megalkotott világegyetemről, a naprendszerről, az életnek helyet adó bolygóról, a Földről is szólt. A szabad akaratról, mely három nagy dolgot támaszt fel: a felelősséget, a választási lehetőségeinket, a döntéseink következményét.

Bővebben: Belső iránytűvel vissza a természet rendjéhez

A hit fejlődése személyes életemben

GyergyoMarton JozsiLelkiekben gazdagodva, s szellemileg felfrissülve térhettek otthonaikba azok a hívek, akik 2012 október 26-án, pénteken, az esti szentmise után részt vettek a gyergyószentmiklósi Szent István katolikus plébánián szervezett könyvbemutatón és a hitről szóló előadáson.
Sarány István újságíró szép és szellemes ismertetőt tartott Bodó Mártáról, valamint a Világhírnév Kiadónál megjelentetett Holló sorozat könyveiről és közös – főleg a szórványban végzett – munkájukról.
Ezután Bodó Márta, a Keresztény Szó és a Vasárnap katolikus lapok főszerkesztője bemutatta a Hit, kultúra, kommunikáció (interjúk, riportok) című kötetet. Kiemelt néhány konkrét személyt és eseményt a kötetből. Egyszerű, közvetlen, érdekes előadásával fölkeltette a hallgatóság kiváncsiságát, érdeklődését a könyv iránt.

Bővebben: A hit fejlődése személyes életemben

Egy őszi este a hit jegyében

bodo-marta-konyvbemutatoOktóber 26-án, pénteken a gyergyószentmiklósi Szent István plébánián dr. Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című interjúkötetét mutatták be, amely a Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozatában jelent meg. Ferenczi Júlia hitoktató mutatta be a kötet szerzőjét, majd átadta a szót Sarány Istvánnak, a Hargita Népe felelős szerkesztőjének, aki a Szórványtengely mozgalom keretébe tartozó újságírói kezdeményezésről beszélt, azt is érzékeltetve a tömbkatolikus székelységbe tartozó résztvevőkkel, számukra is fontos a szórvány, olyasmit tanulhatnak a szórványban élőktől, amire egyre nagyobb szükségük lehet: a másokkal való együttélés tudományát és a másság szorításában a saját értékekhez való okos, szívós hűséget.

Bővebben: Egy őszi este a hit jegyében