Felekezeti oktatás

Püspökök nyomában

varad1A nagyváradi Szent László katolikus középiskola minden évben nagyszabású emlékversenyt szervez szentéletű és a kommunizmussal dacoló püspökeink tiszteltére. Ezen a rendezvényen Gyergyószentmiklós rendszeresen képviselve van a Gépgyártó Iskolaközpont teológia szakos diákjai által. Az idén Ferencz Emese (XII.), Fodor Rita (XI.) és Láng Melinda (X.) diákok vettek részt a rendezvényen, őket Páll Ildikó hitoktató készítette fel és kísérte el.

A Kőrös-parti program központi része maga a verseny volt, amely elméleti próbák mellett előadásokat, bemutatókat és ún. védőbeszédeket tartalmazott. Például gyergyói csapatunk boldogemlékű Márton áron püspök védőügyvédjének szerepében kellett megvédje Erdély püspökét a kommunista hatóságot által elrendelt kirakatperben. Diákjaink szereplése nagyon jól sikerült, hiszen egy különdíjat és egy dicséretet kaptak az előadásukra és a védőbeszédre. Ferencz Emese még elmondta a rendezvényről: „A versenyt követően egy esti sétára is sor került, ahol meglátogattuk azokat a helyeket, ahol Bogdánffy Szilárd vértanú püspök tanított, járt. Ezt követően megcsodálhattuk Nagyváradot teljes fénypompájában. Majd vacsora következett, ami külön egy csodálatos élmény volt, mivel a Böcskei László püspök úr társaságában fogyaszthattuk el.“ A Gépgyártó Iskolaközpont diákjai és tanára méltón képviselték városunkat a Nagyváradon találkozó tíz erdélyi és partiumi csapat között.

(GIK)