Hirdetések

Hirdetések - május 13

  • Elsőáldozó gyermekek szülei számára megbeszélést tartunk holnap, hétfőn este 1830 órától.
  • Májusi ájtatosság van minden nap az esti szentmise előtt 1730 órától, a Szent Antal kilenced pedig kedden, az esti szentmise keretében.
  • Csütörtökön, május 17-én Urunk mennybemenetelének ünnepe, kötelező ünnep, az ünnepi szentmise du. 18 órakor lesz. Ezen a napon nem lesz irodai szolgálat.
  • A Kiskunmajsai és Topolyai közösségek érkeznek csütörtök este és visszaindulnak hétfőn reggel. Erre az időszakra, aki szállást tud adni, kérjük, jelentkezzen a plébánián. Azok számára, akik a Kiskunmajsai búcsúra elmennek, viszonozzák szívességüket.
  • Egyházközségünkben Triduum (háromnapos lelkigyakorlat) lesz május 22,-23,-24-én a 18 órakor kezdődő szentmisék keretében. Szentbeszédet mond T. Borka Ernő, marosfői plébános. Ezeken a napokon gyónási lehetőség lesz.
  • Május 24-én, csütörtökön este 10 óra körül érkezik a Nosztalgia vonat, amellyel hozzák Nyírő József hamvait. Kérjük a híveket, kik tehetik, gyülekezzenek a vasútállomáson, ahonnan keresztaljjal vonulunk a templomba az egyháztanács vezetésével. A hamvakat a templomba helyezik el, innen szombat reggel 7 órakor viszik tovább. Addig az Magyar Országház testőrei őrzik. A templom éjjel – nappal nyitva lesz, a hívek leróhatják tiszteletüket.
  • Pünkösd vasárnapján reggel 8 órakor szabadtéri szentmise lesz a főtéri parkban a vonattal érkező zarándokok és a város lakossága számára. Ugyancsak pünkösd vasárnapján du. 17 órától lesz templomunkban a bérmálás és egyben az egyházközség búcsúünnepe.
  • A pünkösdi búcsú alkalmával autóbusz indul Csíksomlyóra. Az indulás reggel 730 órakor lesz innen, a templomtól. Iratkozni lehet a plébánia irodában. Az utazás költsége 15 lej.
  • Ft. Dr. Jitianu Liviu , a Babes-Bolyai Tudományegyetem róm. kat. teológia karának adjunktusa előadást tart – Ki nekem Szűzmária? - címmel május 31-én este 1830 órától a plébánián. Szorgalmazzuk, hogy minél többen vegyenek részt.
  • Tudomásunkra jutott, hogy az egyházközség területén gyűjtögetnek a Mária Rádió javára. Plébániánk nem szervezett semmilyen gyűjtést, és kérjük, csak akkor adjanak, ha a templomba hirdetjük, egyébként szélhámosok áldozatai lesznek.
  • Bérmálkozók számára hirdetjük, hogy bérmaszülők találkozója lesz szerdán, május 16-án, du. 1830 órától a plébánián. Ugyancsak a bérmálkozók figyelmébe ajánljuk, hogy a Triduum ideje alatt, kedden és szerdán 1730 órától előadás lesz a bérmálás szentségéről és a felnőtt kereszténységről, csütörtökön pedig 1600 órától bűnbánati liturgia lesz és gyónási lehetőség meghívott gyóntatókkal.

Bővebben: Hirdetések - május 13

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items