Hirdetések

Hirdetések 2017. június 11.

· Holnap, hétfőn várjuk az idei utolsó hittanórára az elsőáldozókat.
· Június hónapban minden este 17.45 órától Jézus Szíve litániát végzünk.
· Elsősorban a ferences templomokban, de mára már sok más helyen is, ahol Szent Antal tiszteletet tartanak, szokás a szent emléknapján a liliom szentelés és a gyermekek megáldása. Amikor az Egyház Szent Antal napján liliomokat szentel Isten kegyemet osztogató erejét dicséri, a gyermekeket pedig arra buzdítsa, hogy a fehér liliomokhoz híven őrizzék meg lelkük fehérségét, tündöklő tisztaságát.
Ezért kedden, június 13-án a 18 órás szentmise keretében tartjuk a gyermekek megáldását és a liliomszentelést. Kérjük a híveket, bizalommal hozzák gyermekeiket, unokáikat e szép ünnepségre.
· Csütörtökön Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe. Kötelező ünnep, irodai szolgálat nincs. Itt a szentmise de. 11 órakor lesz. Este 19 órától ünnepi szentmise lesz a Szent Miklós templomban, utána pedig az Úrnapi körmenet a főtéren mindkét plébánia híveinek részére. Az ünnep szebbé tételéhez, virágok hintéséhez, kérjük az elsőáldozókat, hogy fél órával a szentmise előtt menjenek a Szent Miklós plébániára és vigyenek virágot magukkal.
· Templomunkban jövő vasárnap tartjuk a 25 és 50 éves, vagy 60 éves házassági évfordulók megünneplését. Kérjük a jubilálókat és hozzátartozóikat jelentsék a plébánián az ünneplő párokat.
· Szintén jövő vasárnap 11 órától Ditróban búcsú és bérmálás.
· Július 6-9 között tarjuk az Evangelizációs Bibliahét tábort az óvodások és általános iskolások részére a Szent István plébánián. Jelentkezni lehet a plébánia irodában június 25-ig. Részvételi díj: 25 lej.
· Elkezdődnek a jelentkezések a jövőben esedékes bérmálásra. Várjuk mindazok jelentkezését, akik ősztől lesznek X. és XI. osztályosok és azokat is, akik valamilyen okból eddig elmaradtak. ( felnőttek is jelentkezzenek)!
· Az elsőáldozók csoportképei és a DVD-k átvehetők a plébánia irodában.
· Zarándoklatot szerveznek Szőkefalvára június 17-én. Részletek a hirdetőtáblán!
· Utolsó kézműves foglalkozásra várják az érdeklődőket jövő szombaton d.e. 11 órára.

Helyi hírek

Június 1-jén, csütörtökön délelőtt 11 órától a művelődési ház melletti parkban sor kerül az immár hagyományos Hétpróbás összecsapásügyességi vetélkedőre. Öt fős, fiú- és lánycsapatok jelentkezését várjuk. Az esélyegyenlőség okán mindenik csoport egy előkészítős, egy elsős,...
Read more...
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ június 1-jén megszervezi a Gyermeknap, csodanapot.A gyermeknapi rendezvény keretében csütörtökön 13 órakor a művelődési ház előtti parkolóban futóbicikli, bicikli-, roller, görkorcsolya és gördeszka versenyt szervez, amelyre szeretettel várjuk az ovisokat, kis-...
Read more...
A X. dr. Urmánczy Nándor Emléknap keretében, 2017. május 20-án, 13 óra 20 perckor kezdődik a Gyergyói Szemle folyóirat második lapszámának bemutatója. A részletes program: 11 óra: ökumenikus igehirdetés a római katolikus templomban. Gál Hunor örmény katolikus,...
Read more...
Az Országjárók-Világjárók előadássorozat következő, 34. részét május 22-én, hétfőn 19 órától tartjuk a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermében. Az előadás címe: Izland, A külső- és belső erők játszótere Előadó: Tatár Attila A belépés ingyenes. Szervező: Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata,...
Read more...
Kórustalálkozó %2017 %b %23
„A gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban a Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus 29. találkozóján mint kétszáz csilingelő gyerekhang emlékeztetett a közös éneklés örömére. Az immár hagyományos találkozó Gyergyószék zenekedvelői gyerekeinek hídként is szolgált. A Domokos Pál Péter...
Read more...
A II. Gyergyói Diákkonferencia előadói és szervezői közül öt személy is sikeresen szerepelt május 18-21-én a XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián. Fejér Emőke az Állam- és jogtudományok - Jelenkor és nemzetközi kapcsolatok, Fodor Rita és Kémenes...
Read more...