Hírek

Tevékenységi beszámoló a Közösségfejlesztés az Idősek klubjában programról

Egy bölcs mondás szerint "A világ összes anyagai között a szeretetnek van a legnagyobb kötőképessége". Ennek a szeretetnek köszönhetjük, hogy együtt lehettünk a gyergyószentmiklósi Őszirózsák Idősek Klubjának tagjai a csíkszentdomokosi Cserevirág nyugdíjas közösséggel csütörtökön, április 7-én, ápolva hagyományainkat.

Több mint hetvenen üdvözölhettük egymást régi ismerősként délelőtt 11 órakor a Korona nagytermében. Öt évvel ezelőtt volt az ismerkedésünk és azóta több alkalommal volt együtt ez a társaság és most a kötetlen beszélgetés alkalmával felelevenítettük élményeinket, emlékeinket.

nyugdijastalalkozo-002 b

fotó: szekelyhon.ro

Az állófogadáson köszöntő beszédek hangzottak el: az Őszirózsák képviseletében köszöntöttük a vendégeinket, meghívottainkat, majd a Szent István templom plébánosa valamint Gyergyószentmiklós megbízott alpolgármestere és a Cserevirág közösség vezetője részéről.

A találkozónk célja, hogy bemutassuk városunkban levő jellegzetességek, értékek egy részét, közelebb kerülve ezzel a hagyományainkhoz. Az állófogadás után az örmény templomba látogattunk el, ismereteinket gazdagíthattuk a gondnok előadását meghallgatva. A Tarisznyás Márton Múzeumban pedig Márton Árpád festészeti kiállítását, dr. Jakab Gyula kőzetgyűjteményét, a székely népviseletet, valamint régen használt tárgyakat csodálhattunk meg tárlatvezető segítségével. Ezt követően egy sétán is részt vett a két csoport a város központjában, idegenevezetői kísérettel.

Mielőtt a közös ebéd elfogyasztására sor került volna, csíki és gyergyószéki népdalokat harmónika és gordonka kíséretében tanultunk-tanítottunk, majd közösen énekeletük. Ebédünk is hagyományos töltelékes káposzta és palacsinta volt. A népi tánc sem maradt el, mert ebéd után egészen a kora esti óráig táncoltunk.

Egy tartalmas és kellemes, jó hangulatban eltelt emlékezetes, értékes napért mondhattunk hálát, köszönetet és megegyeztünk abban, hogy nem hagyjuk a hagyományt, szeretetben ünnepé varázsolunk ismét egy nyári hétköznapot Csíkszentdomokoson.

A találkozó a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatásával valósult meg, az alapítvány 700 lejjel támogatta a rendezvényt, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. A támogatás egy részét egy a nyár folyam megszervezésre kerülő kirándulásra fogjuk költeni, melyre megkaptuk már az alapítvány jóváhagyását.

Programfelelős
György Ildikó

Gyergyószentmiklós, 2016.04.19.

Helyi hírek

Június 1-jén, csütörtökön délelőtt 11 órától a művelődési ház melletti parkban sor kerül az immár hagyományos Hétpróbás összecsapásügyességi vetélkedőre. Öt fős, fiú- és lánycsapatok jelentkezését várjuk. Az esélyegyenlőség okán mindenik csoport egy előkészítős, egy elsős,...
Read more...
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ június 1-jén megszervezi a Gyermeknap, csodanapot.A gyermeknapi rendezvény keretében csütörtökön 13 órakor a művelődési ház előtti parkolóban futóbicikli, bicikli-, roller, görkorcsolya és gördeszka versenyt szervez, amelyre szeretettel várjuk az ovisokat, kis-...
Read more...
A X. dr. Urmánczy Nándor Emléknap keretében, 2017. május 20-án, 13 óra 20 perckor kezdődik a Gyergyói Szemle folyóirat második lapszámának bemutatója. A részletes program: 11 óra: ökumenikus igehirdetés a római katolikus templomban. Gál Hunor örmény katolikus,...
Read more...
Az Országjárók-Világjárók előadássorozat következő, 34. részét május 22-én, hétfőn 19 órától tartjuk a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermében. Az előadás címe: Izland, A külső- és belső erők játszótere Előadó: Tatár Attila A belépés ingyenes. Szervező: Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata,...
Read more...
Kórustalálkozó %2017 %b %23
„A gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban a Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus 29. találkozóján mint kétszáz csilingelő gyerekhang emlékeztetett a közös éneklés örömére. Az immár hagyományos találkozó Gyergyószék zenekedvelői gyerekeinek hídként is szolgált. A Domokos Pál Péter...
Read more...
A II. Gyergyói Diákkonferencia előadói és szervezői közül öt személy is sikeresen szerepelt május 18-21-én a XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián. Fejér Emőke az Állam- és jogtudományok - Jelenkor és nemzetközi kapcsolatok, Fodor Rita és Kémenes...
Read more...