Hirdetések – december 2

• Vasárnap / Ma: A város központjában, az esti szentmisét követően 19:15 órától az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtására kerül sor, majd ezt követően megnyitják a gyergyószentmiklósi Adventi vásárt, amely az Adventi időszakban végig működni fog a város központjában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
• Holnaptól megkezdődnek a RÓRÁTÉ szentmisék hétfőtől péntekig reggel 6:00 órától. Ebben a templomban szombaton nincs roráte szentmise.
• A Szent Miklós egyházközség búcsúja, csütörtökön, dec. 6-án lesz.
Program:
- 10.00 - órától: Kereszt alják fogadása
Innen keresztalja nem indul, hanem kérjük a híveinket, hogy a helyszínen gyülekezzenek a Szent István templom zászlója alatt.
- 10.30 – órától: - Emléktábla avatás Tb. Hajdó István főesperes – plébános emlékére
- 11.00- órától: - Ünnepi Szentmise. Meghívott vendégünk Ft. Dr. Prof. Vencser László tanár úr.
A szentmise után a hagyományos körmenet, amit a Fogarassy püspök szobránál ünnepélyes áldással zárunk.
- Este 18.00 – órától: - a gyergyószentmiklósi Korona dísztermében, emlékestet tartunk a néhai Hajdó István főesperes –plébános születésének 70. éves évfordulója alkalmából

• Jövő héten elsőpéntek, meglátogatjuk a betegeket.
• Felkészítőt tartunk a decemberben és januárban keresztelni szándékozó szülők és keresztszülők részére dec. 7-én, pénteken este 18:30 órától.
• Dec. 8-án, szombaton: Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe. Főünnep. A szentmisék de. 11:00 és este 18:00 órától lesznek.
• Az Erdélyi Magyar Televízió Karácsonyra gyűjtést szervez a leukémiás és daganatos gyerekek számára.
A gyűjtés célja: hogy segítse a Reménység egyesületet, ahhoz, hogy gyógyszerekhez juttassa a betegeket, valamint otthonossá tegye a kórházat számukra. Azon személyek, akik adományaikkal szeretnék támogatni az egyesületet, kérjük, hogy dec. 17-ig hozzák adományaikat a Plébánia irodába.
• 80 órás önismereti bibliodráma csoport indul a Plébániánkon. Havonta egy alkalom 8 óra és 80 RON, összesen tíz hónapot venne fel. Részletek a netoldalunkon!
• Igény esetén indítanánk délelőtti lelki programot, olyan személyek részére, akik különféle családi helyzetek miatt nem tudnak részt venni délutáni vagy esti programokon. Jelentkezni lehet a papoknál.

Adományok:
A Szent István templom és plébánia javára
Összesen: 30 lej
- 1 név nélkül adományozó – 30 lej

Köszönjük: - az elsőáldozó gyermekek szüleinek lelkes hozzáállását a kiscsoportok kialakításához

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items