Családi napot tartott Gyergyószentmiklóson a Caritas

csaladi nap-1- bTartalmas időtöltést kínálni a családoknak, lehetőséget teremteni újabb ismeretségeknek – ezzel a szándékkal szervezi meg évről-évre a Családi Napot a Gyulafehérvári Caritas. A szombaton tartott gyergyószentmiklósi rendezvénynek új célja is volt: élettel tölteni meg a nemrég felavatott Szent István-teret.

A Gyergyószentmiklóson ötödik alkalommal tartott Családi Nap programjait új helyszínre tette át a szervező Gyulafehérvári Caritas – a Bucsin negyedi plébánia vezetőjének kérésére a segítő szakmákban tevékenykedők a Szent István-téren fogadták a gyermekeket, szüleiket, nagyszüleiket, hogy az új közösségi téren együtt töltsenek el egy délelőttöt a tartalmas kikapcsolódás jegyében.

A helyszínválasztás jónak bizonyult; a forgalmas városrészen zajló tevékenységekről az arra járók is tudomást szereztek, így közülük is sokan bekapcsolódtak a foglakozásokba. Az alkalomra a templom ajtaját is megnyitotta a plébánia, az istenházában adva helyet a felnőttek számára szervezett tematikus beszélgetéseknek.

Míg a szülők, nagyszülők szakember vezetésével a templomban járták körül az otthon és a családi harmónia témáját, a gyermekek a téren választhattak maguknak elfoglaltságot. Picik, kicsik, de akár a kamaszok és persze a játékos kedvű felnőtt családtagok is találtak kedvükre valót, a feladatokat a Caritas szociális ágazatának négy programja, azaz a családsegítő szolgálat, az önkéntes program, a szenvedélybetegekkel foglalkozó KI-ÚT konzultációs program, valamint a korai fejlesztő- és nevelőprogram munkatársai és az önkéntesek irányították.

Hogy serkentsék az aktív részvételt, a játékokat úgy állították össze, hogy valamennyit kipróbáljanak a gyerekek. Az egyes próbák teljesítéséért zsetonokat kaptak, amiket különböző módon hasznosíthattak. Az érméket beválthatták például varázskemencében készült süteményre, jó dolgok naplójára, arcfestésre, hajfonásra, de csodaszereket is kaphattak értük a varázspatikában. Itt bűvös cukorkákkal, édességekkel, ropogtatni valókkal szolgálták ki őket az önkéntesek, miután a gyerek megfogalmazta, hogy ő vagy esetleg hozzátartozója milyen „betegségben szenved”. Volt gyógyszer többek között a lustaságra, a feleselésre, hisztire, testvér-féltékenységre, és bármi „nyavalyára” amit igényeltek az ide betérők. Az önismeret, a családtagok ismerete került előtérbe ennél a beváltópontnál, a foglalkozásokon pedig a mozgásfejlesztés kapott hangsúlyt. A nagymozgásokat, illetve a finommotorikát fejlesztő apró mozgásokat játékos formában gyakorolták a résztvevők – az ügyességi feladatok megoldásával járó sikerélmény újra és újra visszavonzotta őket egy-egy programhoz.

A szervezők az ismerkedést, a barátkozást is programmal segítették, csapatjátékba vonták be a résztvevő családokat. A délelőttöt kitöltő Családi Nap szentmisével zárult.

„A rendezvény élménye továbbvihető a mindennapokba. Ha pár nap múlva ismét eljönnek a térre azok, akik részt vettek a Családi Napon, valószínű, hogy az emlékek itt marasztalják őket, leülnek, beszélgetnek. Reméljük, hogy erre jó lesz a rendezvény. A tér értünk van és nem fordítva, hát használjuk” – fejtette ki lapunknak a szervezők nevében Péter Róbert, a Hargita megyei családsegítő szolgálat vezetője. A rendezvény közösségépítő szerepét említve a minőségi idő megélésére hívta fel a figyelmet, kiemelve a találkozások, beszélgetések, barátkozások fontosságát.

forrás és további fényképek: http://www.szekelyhon.ro/aktualis/gyergyoszek/csaladi-napot-tartott-gyergyoszentmikloson-a-caritas

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items