December 20-án a Kós Károly Általános Iskola diákjai örvendeztették meg karácsonyi műsorukkal szüleiket, nagyszüleiket, illetve az intézmény pedagógusait. A már hagyományosan megszervezett műsorra az idén több diákot vontak be, mint valaha. Az épület nagy folyosóján az elsősök furulyaszója, a nyolcadikosok hangja egyaránt betöltötte a teret.

Az ünnepséget Ilyés Etelka igazgatónő köszöntőbeszéddel kezdte.

– A december talán a legeseménydúsabb hónapja az évnek. Ünneppel kezdődik, ünneppel végződik, és még ezek között is vannak ünnepek. Talán azért is várjuk annyira ezt a hónapot. Hatalmas léptekkel és meleg gyertyafénnyel közeledik talán az év legszebb ünnepe, a karácsony, amelyet mi most itt, felnőttek és gyermekek közösen ünnepelünk meg, igaz, egy pár nappal korábban – mondta.

Bartos Károly plébános, az iskola pap bácsija, örömét és háláját fejezte ki, hogy megállhat egy kis időre, és közösen ünnepelhet az egybegyűltekkel. Kiemelte, hogy bár az ünneplés nagyon fontos, de csak akkor, ha számunkra jelent valamit az Úr Jézus Krisztus születése. Fontos az, hogy a szívünkben, lelkünkben, életünkben meglegyen az Istennek a helye, mert a karácsony Jézus nélkül nem létezik. Beszéde végén egy rövid történetet mesélt el a fenyőfa karácsonyáról.

Az ünnepséget az elsősök furulyaszója indította, majd az ünnepnek megfelelő versek, énekek csendültek fel, mielőtt a diákok előadtak volna egy csodálatos történetet Pánov apóról.

Pánov apó, a cipészmester nem volt túl gazdag, egyetlen egy kis szobával rendelkezett, melynek az ablaka az utcára nézett. De nem volt olyan szegény sem, mert voltak szerszámai, egy tűzhelye, ahol megfőzhette az ebédjét és melegedhetett. Volt egy fonott széke, egy ágya és egy olajlámpája is. Itt élt és itt javítgatta a cipőket is. Pánov apó gyermekei már rég kinőttek a családi fészekből, felesége is eltávozott az élők sorából, ezért kissé szomorúan ült le egyedül olvasni. A könyv, amelyet levett a polcról, a kis Jézus történetét írta le, aki egy istállóban született. Pánov apó elmélázott a gondolattal, hogy mi lett volna, ha hozzáfordultak volna befogadást kérni. Nála elalhattak volna az ágyon, és a kis Jézust betakarta volna meleg takaróval. Ugyanakkor, amíg így játszadozott a gondolattal, eszébe jutott, hogy ha most meglátogatná Jézus, nem is lenne, amit adjon neki ajándékba. Majd hirtelen eszébe jutott, hogy a polcon van egy pár cipő, ami élete legjobb munkája volt. Így már tudta, hogy azt adná Jézusnak, ha meglátogatná őt. Újra leült olvasni, és álomba szenderült. Egy hang szólította meg: – Pánov apó! Az öreg felpattant a székéből. Ki az? – Ki szólít? Senkit sem látott, de úgy érezte, még valaki van rajta kívül a szobában. Amikor újra megszólalt a hang: – Pánov apó, te azt kívántad, hogy meglátogassalak, betérjek a műhelyedbe, hogy megajándékozhass. Holnap reggeltől estig figyelj, én eljövök. Légy nagyon figyelmes, hogy felismerj!

Pánov apó megdörzsölte a szemét, és felállt a székéből. Ez ő volt: Jézus! És ha csak álmodtam? Nem baj, holnap úgyis várni fogom őt.

Így ült az ablak előtt, és várt. Egyszer csak egy közeledő emberalakra lett figyelmes, ez biztos ő, gondolta. De nem ő volt, csak az utcaseprő. Kissé rosszkedvűen jegyezte meg, hogy neki most fontosabb dolga van, mint egy utcaseprőt nézni, hiszen ő Jézust várja. De ugyanakkor megsajnálta a szegény utcaseprőt, mert szemmel láthatóan nagyon fázott. Így behívta egy jó meleg teára. Viszont ekkor sem feledkezett meg arról, hogy kit vár, ezért az ablakhoz ment. Mire az utcaseprő megkérdezte, hogy vendéget vár? – Hát, hogy is mondjam, kezdte Pánov apó. Jézust várom. Erre az utcaseprő kissé meglepődve megköszönte a teát, és elköszönt.

Ezután gyermekek látogatták meg, boldog karácsonyt kívánva az öregnek, aki almával kínálta őket. Ekkor, az ablakon kinézve, egy fáradt asszonyt látott két gyermekkel, akiket behívott a házába, hogy megmelegedjenek. A kisebb gyermeknek nem volt cipője. Pánov apónak eszébe jutott a cipő a polcon, felpróbálta a kicsi lábára, ami furcsamód pont talált rá.

Lassan múlt az idő, és Pánov apón szorongás lett úrrá. Attól félt, lehet, hogy éppen akkor haladt el az ablak előtt Jézus, amikor ő egy pillanatra elfordította a fejét. Sokan meglátogatták még a nap folyamán, de Jézus csak nem jött el, úgy, ahogy megígérte. Elkeseredetten gondolt arra, hogy csak álom volt az egész.

De egyszer csak Pánov apó látni vélte könnyein keresztül a sok embert, akik őt meglátogatták e napon. Az utcaseprőt, a fiatalasszonyt a gyermekeivel és a többieket, akik azt suttogták: – Hát, nem láttál engem, tényleg nem láttál?

Ekkor ugyanaz a hang töltötte be a szobát, amit azelőtt való napon hallott.

– „Éheztem, és ennem adtál. Szomjaztam, és innom adtál. Jövevény voltam, és befogadtál. Miközben ezeken az embereken segítettél, velem tetted ezt!”

Pánov apó szeméből felszáradtak a könnycseppek, majd elmosolyodott:

– Bizony, bizony, mégis eljött.

Bajna Gyöngyi