Engedjétek hozzám a gyerekeket

Egy szép vasárnap délután, július 17-én kis seregnyi (száz fős) csapat gyűlt össze a szárhegyi plébánián. Fejünkben kérdések motoszkáltak, milyen lesz, nem hagytam-e otthon valamit. Fölösleges aggodalmak voltak, hiszen a hely, ahová mentünk, egy külön ország egyetlen várossal: Szeretetváros. Itt béke, szeretet van, és szükség nincsen. Őrangyalkáink szívesen segítenek, ha mi kérjük őket.

Az első próba a táborhelyre gyaloglás volt. Kimerítő volt. A dolog jó oldala, hogy azalatt ismerkedhettünk. Megtudhattunk vicces történeteket egymásról. Ilyenkor mindenki puhatolózik, kikkel is lesz egy héten át. Megérkezve elfoglaltuk a szálláshelyünket és próbáltuk a hely csendjét magunkba ölelni.

szeretetvarosA zászlókat György Balázs pap bácsi feszítette ki, mi körbeállva, kézen fogva énekeltünk. Mintha most forrtunk volna egybe, mert egységben az erő. „Szabadságom, Uram, néked visszaadom, csak a szeretetre formáld át tudatom” – kértük. Hamarosan mindenkiből kis angyal lett az őrangyalos játékban. Érdekes ez a játék! Például jó érzés ülni egy hosszú asztal közepe táján, s egyszer csak a füledbe súgják, hogy az őrangyalod üzeni, jó étvágyat kíván… Napközben csokit nyomnak a markodba az őrangyalodtól…

A csoportok a zászlók színeit használták névnek, így volt a szivárvány hét színe és egy, amiben az összes szín benne volt: a szivárvány csoport, a legkisebbek. Ők nem kellett mosogassanak vagy felszolgáljanak. A mosogatás kész öröm ilyenkor, annyit lehet nevetni… De a csoportmunka nem csak ebből áll. Csoportbeszélgetésekkor megtárgyaljuk a történeteket, amiket a pap bácsi mesél nekünk. Ilyen volt például Szent Kristóf, Angéla vagy Don Bosco története. Az utóbbiról filmet is néztünk. A meséken kívül szó esett az egészséges táplálkozásról, a gyógynövényekről is. A hét vége felé a csapat már kis családdá rázódott össze.

A kiránduláskor meglátogattuk a Meleg forrást, a négy magyar szent nevét viselő kápolnánkat, az Egyeskőt és a lábainál le­vő kőtemplomunkat. Nemcsak a természet szépségeinek örvendtünk, hanem a szövődő barátságoknak, annak, hogy segíthetünk egymáson. Nemhiába mondja Jézus a mottónkban: engedjétek hozzám jönni a gyermekeket. Mi is megpróbáltuk a másikban Jézust látni, neki segíteni, szeretni azt is, akit nehezünkre esik szeretni. Mindezek próbák, amelyek megedzenek bennünket. Ha itt, a városban sikerül ezt véghezvinni, sikerül a nagyvilágban is.

szeretetvaros_erdoA keresztúton megrendült kis arcok és összekulcsolt kezek figyeltek a keresztre, amit felváltva vittünk, szó nélkül borultak térdre, rebegve: mert szent kereszted által megváltottad a világot. Ehhez hasonló élmény volt a szentségimádás, ahol félve, remegve, a gyertyát kézben tartva mondja a nagy pillákat felemelve, Jézusra szegezve az ártatlan gyermekajak azt, ami a szíve legeslegmélyéből fakad. Milyen boldog lehet ilyenkor Jézus, mert engedték hozzá, és mert meg is érkezett!

A kézműves-foglalkozás keretein belül lehetett fúrni, faragni, fonni, szobrokat önteni, színezni, vágni és ragasztani préselt virágokat is meg egyebet is. Készültek képeslapok, emlékek, műalkotások és kis oltárkák is. Volt, aki ezt a védencének, szüleinek vagy barátainak szánta.

Amikor jól telik a tábor, az órák percekké válnak, a hét órává. Eljött az utolsó nap, július 23., az utolsó együtt reggelizés és a zászlók leengedése. A város ajándékot nyújtott, a legnagyobbat, amit adhatott: a szeretetet, és most, ahogy a kapun bejöttünk, fájó szívvel távozunk. Sajog a lelkem, amikor el kell hagynom egy olyan helyet, ahol szeretek lenni, ahol otthon érzem magam, de menni kell… Még egy utolsó pillantás, a hely, a kápolna, a fák, az arcok, a mosolyok, a nevetés, mind bennünk maradnak örökre. Már nem az vagyunk, aki jött, egy új ember lépett át a küszöbön, akinek feladata, hogy amit kapott, továbbadja. Köszönünk mindenkinek mindent, Istennek, embernek és a Szeretetvárosnak, hogy szép és gazdag lett ez a gyermek lelkigyakorlat.

A Szeretet Város Tábor Hargita Megye Tanácsának támogatásával valósult meg.

Bíró Ágnes Tünde

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items