Családi Nap

Egész napos,tartalmas együttlét, kikapcsolódás

caritasSzínes programon vehetett részt mindaz, aki június 9-én, szombaton kilátogatott a Napsugár Panzió udvarára, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítõ Szolgálata által szervezett Családi Napra. A hagyományosnak joggal mondható napot most elõször „hozta ki" a Caritas a Kossuth utcai székhelye udvaráról – tudtuk meg Péter Róbert pszichológustól, fõszervezõtõl.

– Ez nemcsak helyi szintû rendezvény, ugyanis a Gyergyói-medence több településén is megszervezik. Gyergyószentmiklóson most az elsõ alkalommal hoztuk ki a székhelyünk udvaráról, összedolgozva a Caritas más ágazataival (korai nevelõ- és fejlesztõprogram, önkéntes ágazat), illetve a római katolikus egyházzal és az önkormányzattal együttmûködve valósítottuk meg.

A Pro Terra Alapítványt, illetve Dániel Margit kézmûvest is bevontuk a foglalkozásokra.

Délelõtt a fõ attrakció a felnõtteknek egyéni beszélgetés a család, gyermek témában volt, t. Czikó László lelkész moderálásával. A nagyobb gyermekeket ügyességet fejlesztõ, koordinációs játékokkal kötöttük le. Ebéd után csapatokra osztottuk a jelenlévõket, majd zárásként szentmisére is sor került. Ft. Msgr. Portik-Hegyi Kelemen fõesperes-plébános mutatta be – fogalmazott Péter Róbert.

A gyönyörû, napsütéses idõ, jó hangulat jellemezte a rendezvényt, kicsiknek, nagyoknak egyaránt tetszõ, hiszen óráról órára egyre többen jelentek meg az e célnak is igencsak megfelelõ udvaron. Az üstben mintegy száz személynek elegendõ étel rotyogott, miközben különbözõ játékokon, vetélkedõkön vehettek részt különbözõ korosztályból a gyermekek. A programot kisebb, illetve nagyobb gyermekeknek is kedvezõen állították össze a szervezõk.

Dániel Margit óvónõ asztalánál az újrahasznosítható anyagokból – melynek elõkészítésében igen nagy segítséget nyújtottak a Szent István plébánián mûködõ nyugdíjasklub tagjai – többek között szélforgókat, pörgettyûket is készíthettek a gyermekek. A bogozás alapjainak elsajátítására is lehetõségük nyílt ugyanennél az asztalnál, így akár karkötõt, cipõfûzõt is bogozhattak.

A nap kezdéseként Péter Róbert köszöntötte a jelenlevõket, ismertetve a programot, majd átadta a szót t. Czikó László katolikus lelkésznek, aki a közösségünkért, az egységért mondott imát.

Mezei János polgármester rövid köszöntõjében a családba szervezõdés fontosságát hangsúlyozta.

Az összetartozás kifejezéséhez egy „családi kört" alkottak a jelenlevõk egy kötél segítségével. E családban elfoglalt helyüket úgy kereshették meg, hogy az addig két kézzel fogott „családösszetartó kötelet" az egyik kezükkel engedhették el csupán.

Ezt követõen igen jó hangulatú, tematikus beszélgetésre került sor, Czikó László moderálásával. (A másfél órásra tervezettbõl végül két és fél órás beszélgetés lett.)

A beszélgetés kezdéseként a családok világtalálkozóján a pápa által mondottakból emelt ki részeket az atya, amiben a család fontosságát emelte ki, mely nélkül nincs jövõje az emberiségnek. A szeretet erejérõl is szólt, mint egyedüli erõ, mely képes megváltoztatni a világot.

Az elmélyült beszélgetés közben többek között szó került az ünnep, a munka, a családra fordított idõ arányáról, egyensúlyáról, a családban betöltött férfi, nõi szerepekrõl, az együtt töltött minõségi avagy mennyiségi idõ fontosságáról, igényérõl. Arról, hogy mit ért a férfi, illetve mit a nõ a teljes (100%-os) egymásra figyelés fogalma alatt, de szó esett a gyermeknevelés „fortélyairól" is. Ugyanakkor az öt szeretetnyelvrõl, a minta meghatározó fontosságáról, a keresztény értékrendek átadásáról. Majd a gyermek, mint külön személyiség elfogadásáról, a következetességrõl stb.

Bajna Gyöngyi

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items