Belső iránytű

Ringlispíl az alkohol körül

Nem mindegy, hogy ki beszél a szenvedélybetegségről, mint jelenségről, vagy arról, hogy van kiút, van segítség, lehetséges a gyógyulás. Pénteken, a Belső iránytű előadássorozat keretében Kedves Rita segítőnővér, Csiki Hortenzia, mint szenvedélybeteg hozzátartozója, illetve Várszegi László gyógyult szenvedélybeteg mesélt e veszélyes kórról, a gyógyulásról, és mindarról, amit kaptak a gyógyulás után.

Az a legény, aki bírja?
Kedves Rita nővér, amint fogalmazott, a függőségekről beszélni kell, mert rengeteg szégyenérzet és bűntudat kíséri e témát, és nagyon sok ember valamilyen módon közel áll a függőséghez.

DSC 8721 jo

A függőség kialakulásában három dolog játszik szerepet, a szer, a személy és a környezet. Akárhová megyek, azt tapasztalom, hogy az egyik legalattomosabban pusztító függőség, ami jelen van a környezetünkben, az az alkoholfüggőség, és ezt a modellt át lehet vinni más függőségekre is. Önmagában az alkohollal, mint szerrel nincs semmi baj, ha megfelelő módon használjuk. Létezik egy elfogadott szociális ivás, csak már kórosan visszaélnek vele, mert ha két ember találkozik, rögtön kínálják egymást. Két komaasszony a reggeli kávéhoz meg kell igya a deci konyakot, mert van egy jó hatása. Ez tény, de ha rendszeressé válik? A társasági ivásnak van három jellemzője: első, ha valaki ritkán fogyaszt alkoholt, de ha megjelent a hétvégi rendszeres alkoholfogyasztás, az már veszélyes játék. Másik jellemzője a szociális ivásnak, hogy valaki társaságban fogyaszt alkoholt, ott a társasági ivásnak az a lényege, hogy találkozzunk, és nem az, hogy igyunk, viszont a kocsmába nem találkozni megy az ember. A harmadik pedig a mérték. Az alkoholfogyasztásnak van szorongásoldó hatása, amit pozitívumként élünk meg, csak nem nagyon tudjuk a szerről, hogy a szervezet képes hozzászokni a jelenlétéhez és már nem ugyanazt a hatást váltja ki. Nem az a normális, ha "bírjuk" az alkoholt, hanem ha kis mennyiségnél is érezzük a hatását. Ha csak nagyobb mennyiséget érzünk meg, akkor a szervezet már hozzászokott a szer jelenlétéhez, és egyre nagyobb mennyiséget kell fogyasztani a hatásért, és ez a küszöbe annak, hogy elindul valaki a függőség útján. Alattomosan bekúszik az alkohol az életébe. Nem lehet tetten érni, hogy mikortól szenvedélybeteg valaki, ez egy folyamat, és senki nem lesz szándékosan alkoholfüggő, ez egy csapda, ezért fontos a tudatos életvitel. Úgy kell elképzelni, hogy a szenvedélybeteg felült egy körhintára, ami az alkohol körül forog, és ebből a bűvös körből nem tud kiszakadni, a család is forog a szenvedélybeteggel együtt. Sajnos a társadalom legtöbbször elítéli a szenvedélybeteget, félünk a függő embertől és minősítjük, mindez megnehezíti a kijutását a bajból. Elsősorban a hozzátartozók segíthetnek tényekkel szembesítve a beteget, majd a külső segítség is szükséges - hallhattuk Kedves Rita nővértől.

Amikor az alkohol diktál
Várszegi László elmesélte, vitatott volt számára is, hogy miért kezdett inni. Tinikorban megismerkedett az alkohol hatásaival, hányt, szédelgett, de az a kellemes érzés maradt meg benne, ami kikapcsolta, és ezt a hatást használta ki a továbbiakban, ez volt a csapda. Gyógyszerként fogyasztotta, és olyan társaságokba járt, ahol inni lehetett, az alkoholtól pedig erősebbnek, bátrabbnak érezte magát. "Egyre jobban megszokta a szervezetem az alkoholt, és egyre több kellett. Ital nélkül stresszes voltam, ok nélkül megsértődtem. Bármilyen problémát alkohollal oldottam meg, és kialakult a zúgivás. Ez így nagyon smakkolt. Tudtam, hogy miből mennyi kell egy napra, semmi hátrányát nem éreztem, kivéve a reggeli gyengeséget. De kutyaharapást szőrével... Éjjel is ittam. Menekültem az alkoholba, mert gyenge voltam, nem tudtam szembeszállni a számomra kellemetlen dolgokkal, nem ismertem magam. Csak az volt a célom, hogy meglegyen a mindennapi alkoholadagom. Ritkán éjjel felébredtem és eszembe jutott Isten, kérdeztem, miért van így, de nem hallottam semmit. Újra ittam, nem ismertem érzéseimet, remegtem, tapogatóztam az életben. Örülni sem tudtam, csak a gyógyszeremnek. Aztán kényszerpihenő következett, agyműtétem volt, néhány hétre nem emlékszem vissza. Túléltem, Isten így akarta, esélyt adott. Miután hazakerültem a kórházból, kezdődött elölről minden. A gyógyszereket eldobtam, hogy tudjak inni. Reményvesztett voltam. Lemondtam mindenről.
Csiki Hortenziának a párja volt szenvedélybeteg, de bevallása szerint akarata ellenére segített neki, hogy ihasson.
"A párom mindig is ivott, de nem láttam gondnak, mert jópofa volt, tudtunk bulizni. Mikor felesége lettem, észrevettem, hogy egy idő után megváltozott a viselkedése. Agresszív kezdett lenni, ideges, nyugtalan volt. Ha nem ivott, ez csak fokozódott. Akkor kezdtem sejteni, hogy az alkohol miatt történik. Lassan alakult ki, de egyre inkább az ital kezdett diktálni. Úgy indult a nap, hogy ivott. Én nem is tudtam, hogy mi az a társfüggőség, de az voltam, a férjem válláról minden terhet levettem, csakhogy tudjon nyugodtam inni, nem kellett semmiért felelősséget vállaljon. Hazudtam is azért, hogy kimentsem, amikor nem ment dolgozni az ital miatt. Kellett volna hagyjam, hogy vállalja a felelősséget. Időközben önmagam is feladtam, az egész életünk akörül forgot, hogy ő iszik. Veszekedéseket provokáltam ki. Kemény három évünk volt."

DSC 8726 jo

Krízisállapot - kiszállás a körhintából
Nincs kész recept a gyógyulásra, krízisállapot kell, sokk, mert addig nem változik az ember, még akkor sem, ha sokszor megpróbálta a kilépést, aztán a személyiségét kell felépítenie, ám lehetséges a gyógyulás. Ha valaki leteszi az italt, méregtelenít, mindez nem elegendő. Személyiségfelépülés kell kemény belső munkával. Fel kell készülni arra is, hogy az ember találkozik önmagával" – állítja Kedves Rita.
Várszegi László elmondta, az agyműtét krízis volt, de nem elegendő. A fordulópontot a barátainak a segítsége jelentette. "Megjelent az Isten nekem, embereket, barátokat küldött, akik vigyáztak rám. Mindig volt alkohol bennem, de ekkor ismertem be magamnak, hogy függő vagyok. Egy alkalommal ajánlattal jöttek, hogy Magyarózdon létezik egy terápiás otthon. Én elmegyógyintézetes elvonókúrát képzeltem el. De megjelent egy kis fény. Igent mondtam. Elmentem Magyarózdra, amint beértünk a faluba, betértem a kocsmába, kávézás ürügyén egy decicskét is megittam. Mondtam, hogy ez az utolsó."
László az elvonási tünetek borzalmairól is szólt, de amint mesélte, érezte a biztonságot mindvégig, mert törődtek vele. "Egy hét után egyedül tudtam járni, két hét után a futballpályán voltam. Volt értelme minden ott eltöltött pillanatnak, rájöttem a hibáimra és el tudtam fogadni a múltamat. Rájöttem, hogy újra fel kell építsem a személyiségemet, nem nulláról, hanem mínuszról indulva, meg kellett emészteni a múltat. A múltamat soha nem tudom lezárni, de el tudom fogadni. Terhek estek le a hátamról, megismertem érzéseimet, újra tudtam örülni, felelősséget vállalni. És közelebb kerültem Istenhez is. Aztán következett a hazajövetel. Azóta is figyelem, követem magam, szerencsés vagyok, mert megértenek az emberek, soha nem kellett kétszer visszautasítanom a piát, nem kell magyarázkodnom. Nem kívánom az italt, teljesen kizártam az életemből, ugyanúgy tudok viccelni, sírni, kacagni, csak lehet, hogy nem ugyanazon a dolgokon, mint ezelőtt nyolc évvel; ez olyan, mint egy másik élet. Egy céltalan, alkohollal hajtott gép voltam egy holtvágányon, most pedig hazafelé tartva azon töröm a fejem, hogy milyen új játékot játsszak a kisfiammal" – fogalmazott a felépülése kapcsán.

Ma már, ha dühös, hasogatja a csutakokat, mire végez, minden rendben van.
Csiki Hortenziát nem hallgatta meg férje, mikor kérte, mondjon le az italról. Imádkozott sokat, de aztán úgy érezte, cserbenhagyta Isten is. "Végül csak Istentől kaptuk meg a segítséget, csak nem akkor és nem úgy, ahogy mi akartuk. Odáig kellett eljusson a párom, hogy összeomoljon az élete, aztán felgyorsultak az események, rengeteg segítséget kapott. Irigy voltam, mint társfüggő, hogy velem senki nem foglalkozott. Mikor hazajött a terápiáról, ugyan nem ivott, de semmi nem változott, nem tudtunk kommunikálni, és már nem volt, amire fogjam. Csak éltünk egymás mellett. ő elindult egy úton, s én nem volt, amit kezdjek magammal. Végül családterápiára jártunk, nem volt könnyű, mert rosszabb időszak következett, én is szembe kellett nézzek a hibáimmal. Megtanultam megbocsátani. Egymást meghallgatjuk, megtanultuk felismerni érzéseinket. Azóta is folyamatosan járunk szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára indított csoportba, amely sokat segít. Sok jót kaptunk az élettől. Hülyén hangzik, de most sokkal jobb a kapcsolatunk, mint ha nem történik mindez velünk, mert másképpen állunk a problémákhoz.

DSC 8731 jo


A jelenlévők kérdései kapcsán hallhattuk, hogy a felépülőt, gyógyulót egyetlen korty alkohol ugyanarra a szintre löki vissza, ahonnan elindult a gyógyulás útján. László egyetlen rumos édességet evett meg, amiért lelkiismeret-furdalása volt. Hortenzia párja pedig egy problémamegoldásnál döntött úgy, hogy pohárhoz nyúl. Egy pohárnál nem tudott leállni. Fél liter töménynél csupán. Ez az egy alkalom volt, és amint hallhattuk, nem segített a probléma megoldásában.
Kedves Rita nővér a kérdésözön előtt az önértékelés fontosságára hívta fel a figyelmet, ami segíthet a függőség megelőzésében. Nem árt megfontolni.
"Nem attól vagyok értékes, hogy mit teljesítek, mennyi pénzt hozok a konyhára, hanem azért, mert vagyok, mert időt tudok szánni az emberi kapcsolataimra, önmagamra, Isten-kapcsolatomra."

Kedves-Tamás Gyopár