Ajándékká válik a megajándékozott

Van, aki kisebb, van, aki nagyobb keresztet cipel a vállán. Mindkét táborból van, aki csüggedt, elkeseredett, és van, aki azt mondja: nem adom fel. Böjte Csaba ferences szerzetes és a Nemadomfel együttes volt múlt csütörtökön a belső iránytű vendége. Megtelt a templom, és láthattuk, a tánchoz nem tökéletes lábak, az énekléshez nem jó szemek szükségesek, és tolószékből is lehet büszkén mondani: többgyerekes, boldog édesapa vagyok. Mert nem érdemes azt hiányolni, ami nincs, jobb megnézni, mi az, ami megadatott.

Ajándéknak, áldásnak lenni egymás életében, értékelni azt, amit nekünk adott az Isten – erről szólt Böjte Csaba belső iránytűs előadása a Szent István templomban, ahol az állóhelyeknek is került gazdájuk múlt csütörtökön. Isten nem teremt selejtet – erről szólt ötezer gyermek nem vér szerinti, de édesapja.

Lehetnének másak a stációk

„Most volt a költészet napja, és én azt látom, hogy a mai ember olyan prózai lett, siránkozó, szomorkás. Azt mondják, a 21. század embere identitás-krízissel küzd, és én is úgy gondolom, hogy nagyon sok krízis, ami körülöttünk van, tényleg ide vezethető vissza: vajon én miért is vagyok, mi az életemnek az értelme? A keresztény Jézus a „nagyfőnöknél” keresi a választ, vajon ő miért is jött közénk? Isten ajándékozta, ennyire szeretve a világot. Jézus számunkra ajándék, nem dolgoztunk rá karácsonyra, nem a mi érdemünk Jézus életének egyetlen napja, cselekedete sem. Ajándék volt, holott nem volt neki könnyű ajándékká válni” - fogalmazott a meghívott, arra biztatva a jelenlévőket, képzeljük el, hányszor feladhatta volna, hány esetben lett volna oka másként cselekedni. A fogadtatása nem volt tökéletes, aztán szülőfalujában vitték fel egy magas hegyre, hogy letaszítsák, kikezdték, hogy falánk, borissza, ördöge van... és Jézus nem sértődött meg. A legjobb barátja fejét tárcára tették Heródes palotájában, ő mégis vigasztalja a szomorúakat, gyógyítja a betegeket, tanít, ott van az emberek között, akik ha megéheznek, akkor jön a csodálatos kenyérszaporítás. „Jézus Krisztus kap egy óriási sebet, és nem megsértődik, nem bosszúért liheg, hanem kenyeret szaporít, jó étvágyat kíván, ajándékot ad. Most volt húsvét, biztosan önök is átelmélkedték a húsvét előtti napokat, keresztutat jártak. Milyen jó, hogy nincs olyan állomás, hogy Krisztus pofonvágta Heródest, vagy Pilátust elküldte oda, ahová mennie kellett volna. Vagy felmutatna egy kakast Péternek, hogy vajon tudja-e, milyen állat az és hányszor kukorékol egy éjszaka? Nincsenek ilyen állomások, csak olyan, hogy Jézus megajándékozza veronikát arcának képmásával, hogy elfogadja Cirenei Simon segítségét...” - hangzott el, és Csaba testvér felhívta figyelmünket a székely jellemvonásra: nehezen fogadunk el segítséget, a székely ember mindent egyedül akar megcsinálni. „Pedig a nagy Isten is elfogadja a porszem segítségét.”

Anyát kaptunk ajándékként

„Jézusnak köszönhetjük, és így énekelhetjük, hogy van egy égi anyám nékem. Mert amikor nagypénteken Jézustól mindent elvettek, a ruháját, a becsületét, a mozgási lehetőségét, akkor is ki tudja mondani, hogy anyám, ott van a te fiad, János, és ezt minden embernek mondja, íme a te anyád. Jézus utolsó leheletével megajándékoz bennünket egy mennyei édesanyával, Máriával. Ez nagyon fontos a mi egyházunkban, mert az anyai szeretet egy egészen más dimenziót ad a mi keresztény létünknek. Olyan jó, hogy az anya az, akinek el lehet mondani: igen, elestem, de ölelj magadhoz!” – sorolta a Jézustól kapott, leglényegesebb ajándékokat, említve az oltáriszentséget, a Szentírást, és az egyik embert, aki a másik számára ajándék. „Annyira szerette férjedet a Jóisten, hogy megteremtett téged. Mi lehet tehát a célod: ajándékká, áldássá válj, hogy legyél Isten simogatása családodnak, kollégáidnak, népednek, és ez egy szép hivatás. Jó dolog jót tenni, jó dolog jónak lenni.”

Elmesélte azt a történetet, amely még dézsi papkorából maradt meg emlékeiben: egy idős embert gyóntatott, a bácsi haldoklott. Terheiről kérdezte, a férfi pedig elmondta, semmi nem zavarja lelkét, nyugodtan készül a halálra, de azért nagyon szeretné, ha élne még annyit, hogy elmenjen arra a helyre, ahol feleségét megismerte, és megcsókolhassa ott a földet. Több mint ötven évig voltak pedig házastársak. A bácsi meghalt, az özvegye pedig hetekkel a temetés után megmutatott egy levelet. A férj postán küldte el, időbe telt a megérkezése, az özvegy akkor kapta, amikor ura már célba ért. Csodaszép szerelmes levél volt, megköszönte a hosszú éveket, amikor az asszony hűségben, szeretetben mellette volt. „Én azt gondolom, ha egész életedben egyetlen ilyen levelet kapsz, akkor már nem éltél hiába. Te arra születtél, hogy a drága férjednek, feleségednek Isten áldása legyél. Milyen jó lenne ezt a hivatásunkat tudatosítsuk és megéljük!”

Sárból és fényből gyúrva

Gyergyóhoz kötődő történtet is elmesélt Csaba Testvér, a rendezvény másik meghívottja, a Nemadomfel együttesről is szólva. Mint mondta, az együttes Petrozsényben kezdte a turnét, a kápolna felszentelése alkalmával. A kápolna történetéhez huszonévre vitt vissza az időben. Zsögödi hitoktató hívta Csaba testvért, tízéves fiúcska van, iskolában nem jár. Együtt keresték fel a gyermeket a döngölt padlójú kulipintyóban, három testvérével, gyengécske édesanyjukkal élt. Elvitte Dévára, hogy iskolába járhasson, és bevallja, a fiúcska nem volt egy angyal, komolyan vette Jézus javaslatát, hogy legyetek szentek... egyszer majd. Sok galiba miatt emlékezetes e kisfiú, például ő törte be a szomszéd sportkocsijának ablakát, de a kislány volt a hibás, aki félreugrott az elhajított kő elől. Ő volt az is, aki tizenkettedikes korában, amikor osztálytársakkal egymást is megénekelték, fogadásból síléccel jöttek le a negyedik emeletről. Igen ám, de a lépcsőházban elütöttek egy nénit, akit a kórházban a zárt osztályra tettek, mert senki nem hitt neki, hogy júniusban, éjszaka, síléccel a lépcsőházban elgázolták volna. „Ilyenek vagyunk, a Jóisten sárból, fényből gyúrta, és hol a sár könyököl ki a két szemünkön, hol a napfény” - mondta Böjte Csaba, és a történet folytatásában kiderült, a fiú megjárta külföldet, majd visszajött, hogy ő nevelő szeretne lenni. Nagy dilemma volt, hogy a többi alkalmazott felmond-e a hírre, de Csaba testvér rábízta Gusztira a becsületét, így került a fiatalember a szentmiklósi házba nevelőnek. Ő volt, akinek végül sikerült megvigasztalni azt a lányt, aki párját elveszítette, az esküvőjük helyett temetésre kellett mennie. A lány a gyermekek között talált vigasztalást, akik a legjobb orvosságok tudnak lenni mindenféle búbánatra, teljesen biók, és mellékhatásuk sincs, Csaba testvér szerint. Guszti is a gyászoló mellé állt, míg aztán megesküdtek, és ők vállalták, hogy Petrozsényban a házban dolgoznak, rendbe teszik az öreg kápolnát, amit csak lomtárnak lehetett használni. Tavalyra elkészült a kápolna a petrozsényi árva gyermekekkel közösen, ezt ünnepelték együtt a Nemadomfel együttessel. Böjte Csaba úgy fogalmazott: „Mi Guszti számára ajándékok voltunk, és a megajándékozott ajándékká vált. Most Erdély földjén egy kápolnával több van, mert huszonkét évvel ezelőtt vettük a fáradtságot, és az út széléről befogadtunk egy gyermeket, amelyik, mikor rossz volt, nem adtuk fel. Azt gondolom, hogy az eső, ami a földre hull, nem tér úgy oda vissza, hogy meg ne hozná a maga gyümölcsét. Arra biztatlak titeket is, hogy szeressétek egymást, tudjatok ajándékok lenni, ne adjátok fel, Jézus példájára szeressétek azokat is, akik nem érdemlik meg, és egészen biztos, hogy meglesz annak a jutalma. Ha kétezer éve Jézus nem vállalja a kereszthalált, ez a templom most nem állna itt. Mert szeretetből épülnek a templomnak falai.”

„Ilyenek vagyunk, a Jóisten sárból, fényből gyúrta, és hol a sár könyököl ki a két szemünkön, hol a napfény” - mondta Böjte Csaba

A Nemadomfel együttes hiteles példái arra, hogy érdemes nem feladni