Hirdetések

Hirdetések - augusztus 29

  • Pasztorális napok lesznek a Szent Miklós plébánián ill. a Korona épületében aug. 30 és szept. 2. között
  • Felkészítőt tartunk azon szülők és keresztszülők részére, akik ebben a templomban szeretnének keresztelni szeptember hónap folyamán. A felkészítő időpontja szept. 3 este 18,30 óra, és helyszíne a Szent István plébánia nagyterme.
  • 60 éves kortárstalálkozó lesz szept. 3.-án, pénteken 11 órától Jelentkezni lehet: Mán Zsuzsannánál a Kleopátra szépségszalonban, György Máriánál a főtéri trafikban és Mikler Magdolnánál a Jakab Antal térnél.
  • Kisboldogasszony napi búcsú lesz az örmény templomban szept. 5-én, vasárnap déli 12 órakor, amelyet Dr. Jakubinyi György érsek úr fog bemutatni.
  • A szárhegyi Tatárdombnál Böjte Csaba vezetésével szept. 4-én de. 11 órától ünnepi szentmise lesz, utána pedig kulturális műsorok. Mindenkit szeretettel várunk, aki a közös imában és az összefogás ápolásába aktívan részt akar vállalni.
  • Szeptember 4-én de. 11 órakor lesz a Gacz oldalban a megemlékezés.
  • A Krisztus Világa című havilapra rendelést veszünk fel. Az igényeket kérjük jelezni az irodában. Ára: 1,5 lej/db
  • Jövő héten az iroda programja változik. Hétfőn 9 – 13 óráig lesz nyitva, kedden pedig zárva lesz. Szerdától rendes program szerint működik.

Bővebben: Hirdetések - augusztus 29

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items