Pricskei búcsú predikációja

Krisztusban kedves ünneplő testvéreim!

„A Kárpátok szerelmesei” – ahogy nevezett Hajdó István esperes benneteket 2oo4 augusztus 7-én, amikor ezt a keresztet megáldotta – szeretettel köszöntelek benneteket.

Az ószövetségi szentírásban olvashatjuk a  következő történetet:

Mózes apósának, Jetrónak, Midián papjának a juhait őrizte. Egyszer messzire behajtotta a juhokat a pusztába, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez.

Itt megjelent neki az Isten a tűz lángjában, egy égő csipkebokorban. Mikor odanézett, látta, hogy a bokor lángol, de nem ég el.

Így szólt magában: „Odamegyek és megnézem ezt a különös jelenséget, hadd lássam, miért nem ég el a csipkebokor.”

Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” - felelte.

Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.

A mai szent ünnepen, Urunk színeváltozásának ünnepén mi is feljöttünk szent hegyünkre,  Pricske hegyére, a Gyergyó medence szent hegyére, hogy találkozzunk lélekben  a felénk közeledő Istennel és az ő egyszülött fiával Jézussal.

Miért szent ez a hely?

– Minden olyan hely ahol találkozhatunk az Istennel szent a mi számunkra.

- De szent az a hely, ahol születtünk ,ahol elődeink éltek és küzdöttek, ahol mi is élünk, küzdünk és  szenvedünk.

- Szent Pricske hegye, mert 2004 augusztusában ide keresztet állítottatok Urunk színeváltozásának ünnepére, hogy hirdesse  a reménységet, a keresztet hordozó, árva népünk számára.

Éppen ezért bennünket is megszólít az Isten: állj meg ember, ebben a felgyorsult rohanó világban, „vedd le saruidat, mert a hely ahol állasz szent föld. „

Ez azt jelenti, hogy meg kell szabadulnunk bűneinktől, ki kell üresítenünk magunkat, le kell vennünk hétköznapi gondjaink saruját és át kell engednünk magunkat az Istennel való találkozás csodálatos élményének és a három apostollal együtt ki kell mondanunk, amit ők a csodálatos színeváltozásakor mondtak,  amit a mai evangéliumban is hallottunk: „Jó nekünk Uram itt lenni”, együtt imádkozni, együtt fohászkodni, együtt hallgatni Isten hozzánk intézett szavait.

Mit üzen Isten a mai napon nekünk? Mit üzen ez a Piricske tetőre állított kereszt a mi számunkra?

Weöres Sándor: Kereszt-árnykép cinű versében ezt írja:

A keresztnek felső

ága égre mutat,

nagy örömhírt tudat:

«itt van a te utad»

a kereszt két karja a légbe szétszalad,

rajta sovány kezek tört vért virágzanak:

«vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,

kétfelé visz az ösvény s te szabad vagy, szabad»

a keresztnek alsó

ága földre mutat:

«vesződj: itt áss kutat,

lásd benne arcodat.»


A keresztnek egy függőleges és egy vízszintes ága van.

A függőleges ága a földhöz van rögzítve, tehát mi is itt a földön élünk és végezzük mindennapi feladatainkat, de az égre mutat, mutatja a keresztény ember számára az örök hazafelé vezető utat.

Minden embernek ”kettős állampolgársága" van. A föld és az ég gyermekei vagyunk. És tudni kell azt is, hogy eljön az idő, amikor a " az óriásból törpe lesz", amikor a magabiztos ember elbizonytalanodik, és mindent elveszít, amiben bízott.

Ezért mondja szent Pál apostol, hogy csak zarándokok vagyunk ezen a földön és „Ha sátrunk leomlik itt a földön, Istentől kapunk lakást, örökotthont a menybe”, és ezt soha nem szabad elfelejtenünk.

A kereszt vízszintes ága pedig, mintha az egész földet át akarná ölelni. Krisztus végtelen szeretetét mutatja nekünk. De a választás a miénk marad, ahogy a költő mondja: - kétfelé visz az ösvény s te szabad vagy, szabad – hogy mit választasz, hogy mennyire simulunk hozzá Jézus keresztjéhez.

Mit üzen a kereszt a mi számunkra?

Krisztus minden átölelő szeretete, karjai nélkül gyengék és elhagyatottak vagyunk.

Érezzük a világ nyomását, úgy gazdasági, szellemi, mint vallási téren.  Az ember földi sorsa, hogy ki van szolgáltatva emberfeletti erőknek.

Gazdasági téren – földi boldogságot, magas életszínvonalat ígérnek és jön a gazdasági csőd.

Szellemi téren zűrzavar, különböző eszmék harca és ígérgetése a jobb élet felé, de aztán rá kell döbbennünk a valóságra, hogy ez egyes népek és személyek érdekeit szolgálják.

Vallási téren talán soha nem volt ilyen hatalmas a közömbösség, a hitetlenség.

Gandi mondotta, amikor itt járt Európában és meg kérdezték mi a véleménye a kereszténységről:  „Vasárnapi keresztények és hétköznapi pogányok.” Akkor úgy éreztük, hogy kemény ez a kritika, de rá kellett döbbennünk a valóságra, hogy Európa lassan missziós területté válik. A huszonegyedik század úgynevezett modern embere úgy gondolja, hogy Istennek nincs helye az ő életében.

Az egyik történet mondja el, hogy Jézus egyszer le szállt a faluvégi keresztről és bement a faluba. Az emberek nagyon örvendtek. De amikor Jézus látta a házakban veszekedést, haragot, gyűlölködést, pereskedés. Szórakozó helyeken a káromkodás, verekedés megszólította őket. Ekkor az emberek egy bizottságot hoztak létre és elküldték Jézushoz ezzel az üzenettel: Jézus, mi szeretünk  és tisztelünk téged, de ne szólj bele a mi életünkbe, menj vissza a faluvégi keresztre. Megigérjük, minden évben meglátogatunk, virégot is hozunk, de ne szólj bele az életünkbe.

És mi észre sem vesszük, családjaink széthullnak, gyerek hiányában elnéptelenednek falvaink, városaink, mert nem kell az isteni szó, az isteni segítség.

Gyergyó népének és nekünk is mindannyiunknak úgy kell élnünk, hogy tekintünk mindig  Istenre irányuljon, tekintetünk mindig itt a hegyen álló kereszten legyen. Éreznünk kell Jézus ölelését, hallanunk kell Jézus tanító, figyelmeztető szavait.

Láttam egy csodálatosan szép képet – Jézus egyik keze a kereszthez van szegezve, a másik kezével átöleli az embert. Átölel engem gyarló embert és bátorít, megbocsát, erőt, reményt ad. Arra tanít, hogy életem utjain nem kell egyedül éreznem magam, nem kell egyedül járnom, nem kell egyedül cipelnem életem keresztjét, mert Ő ott van velem, mert Ő ott van velünk. „Én veletek vagyok minden nap a világ végéig” – mondja Jézus.

A mai ünnep, Urunk színeváltozásának ünnepe ezt a reményt erősíti bennünk, amikor lelki szemeink előtt megjelenik a színében álváltozott Üdvözítő és az Ő mennyei dicsőségéből megmutat nekünk valamit, és halljuk az Úr szavát „Ez  az én szeretet Fiam, akiben kedven telik, őt hallgassátok”.

Ez a kereszt nem csak üzenetet ad a mi számunkra, hanem figyelmeztet is.

Ez a kereszt a kereszténység, a magyarság, a Gyergyó medenceiek lármafája, amely figyelmeztet a népünkre leselkedő külső és belső veszélyekre.

Mózes miután az Úr előtt levette saruit, Isten így szólt hozzá:

„Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését.”

Ugyan így ismeri Isten a mi sorsunkat, csak az a kérdés, hogy mi hajlandók vagyunk-e Isten felé fordulni és újra az Ő törvényei szerint élni? Rá merjük-e bízni magunkat Istenre? Isten tenyerébe helyezzük-e életünket, családunk, népünk életét? Vagy még mindig azt gondoljuk, hogy Isten nélkül, megváltás nélkül is élhetünk.

Kedves Testvéreim! A mai ünnep üzenetet közvetít, figyelmeztet, remény ad, de feladatot is ad a mi számunkra, ugyan úgy mint Mózes számára.

Isten miután látta Mózes hitét így folytatta a beszélgetést:

„Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz” szabadítsd ki népemet. És ne félj veled leszek.

Innen fentről a hegyről szép a kilátás, gyönyörű a táj. Jó nekünk itt lenni, de a mindennapi élet, a küldetés arra szólít, hogy Mózesként, apostolként térjünk vissza a völgybe és a kereszt üzenetét nekünk kell tovább adnunk. A mi feladatunk az, hogy a keresztek lármafáját meggyújtsuk, levigyük a hegyről és szétosszuk népünknek Urunk színeváltozásának fénysugarát,és reménységét. Hirdessük, hogy van remény, hogy velünk az Isten, hogy szeret az Isten. Ha átkaroltuk Jézus keresztjét, megváltásunk fáját és Jézus magához ölelt bennünket, akkor nem kel félnünk semmitől és senkitől.

A mi feladatunk ugyan az mint Prometheusz görög istené, A görög mitológia szerint Prometheusz  látta az ember elesettségét, tehetetlenségét, ezért megszánta az embereket,  felmászott az Olimposzra és Héliosz szekeréről az istenek tűzét le vitte az embereknek.

Büntetése az lett Prometheusznak hogy Zeus a  Kaukázus hegyére vitette, és egy sziklához láncoltatta, ahol egy óriási sas mindennap a máját marcangolta, ami másnap újra visszanőtt. De Prometheusz nem bánta tettét mert látta a völgyben a sok aprócska tűzet, ahogy az emberek szétosztották egymás között.

Ez a mi feladatunk, ez a mi sorsunk, ahogyan Pál apostol kifejezi a mai szentleckében:

„Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. Így még jobban hiszünk a prófétai jövendölésekben, és ti is jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag föl nem kél a szívetekben.”

Vigyétek magatokkal a tűzet, Isten szeretetének tűzét, hadd lángoljon, hadd égjen, hadd lása népünk a hajnalcsillagot.

Elmélkedésünket Reményik Sándor: Lefelé menet  című versével szeretném zárni, amelyben ezt irja:

Testvérem, társam, embernek fia.

Igaz: a hegyen nem maradhatunk.

Igaz: a völgyben más az alakunk,

Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.

Botránkozásul vagyok neked én

És botránkozásul vagy te nekem,

Mégis: legyen nekünk vigasztalás,

Legyen nekünk elég a kegyelem:

Hogy láttuk egymás fényes arculatját,

Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.      Amen


T. Major Sándor

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items