Az ember tevékenysége nem szorítkozhat az anyagi javakkal való törődésre, szüksége van Teremtőjével való intenzív kapcsolatra is. Találjuk meg a mindennapok forgatagában az időt és az alkalmat az imára, mind egyénileg, mind pedig családi körben.

Az édeni boldogságról azt tartjuk, hogy ott az embernek mindene megvolt, nem kellett törnie magát a mindennapi szükségletekért, nem kellett védekeznie a természet vad erőivel szemben. Nyugalmát, békéjét az alapozta meg, hogy állandóan kapcsolatban volt Teremtőjével, akinek gondoskodó szeretetét megtapasztalta. Erről szól Madáchnál Éva: „Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk / És mindezért csupán hálát rebegnünk / Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket." Az édeni állapotok azonban a bűnbeeséssel megváltoztak, az embernek meg kell küzdenie a betevő falatért és a feje feletti fedélért. A küzdelem hevében pedig azt képzeli, hogy mindaz, amit elért, egyedül az ő érdeme, és megfeledkezik arról, hogy minden, az élete is, ajándék.