Nem véletlenül volt a Belső Iránytű meghívottja pünkösd közeledtével Balázs József festőművész, ezúttal zarándok minőségében. Az sem véletlen, hogy ő olyan élményeiről számolt be, amelyek Somlyóra gyalogszerrel menet-jövet vele megtörténtek... véletlenül. Milyen, amikor ki sem kell mondani az óhajt, hogy megvalósuljon, milyen, amikor valaki az ember vállára teszi a kezét, és milyen amikor maga sem tudja miért, de örömkönnyeket sír a zarándok? - erről is szó volt előadásában, melyből most csak részleteket idézünk.

Huszonharmadik esztendeje a rendszerváltás óta, hogy Balázs József vezeti a sereget Alfalutól Csíksomlyóra és pünkösd másodnapján haza. Idén sem maradhat le az élről. „Volt olyan esztendő, hogy megfordult bennem a gondolat: miért is megyek, voltam már elégszer. Egyet nem megyek. Kezdett dolgozni bennem az ördög. Éreztem, hogy most itt valakinek győzni kell. Akkor úgy elhajtottam azt az ördögöt, hogy többet nem mert kérdést feltenni nekem evvel kapcsolatban. Aztán volt olyan is, hogy jöttek a szüleim, Isten nyugtassa őket, boldoguljanak, hogy elég, ne menj, meg vagy öregedve. De hogyne mennék. Eszem ágában sincs itthon maradni, amíg az egészségem engedi" - készül az útra Balázs József. És idén is ő lesz a vezető. Ma már nem is tiltakozik e feladat ellen: „Arra gondoltam egyszer: miért sajátítom ki azt, hogy én vezetem a zarándokokat Csíksomlyóra? Bárki el tudja vezetni, s ha nem lennék, úgyis el tudnának menni. Mondtam is egyik tanítványomnak, ő is festőművész, s alfalvi, hogy Bandi, te is tudsz mindent, amit itt tudni kell, vezesd te a sereget. De a Jóisten nem engedte, hogy ő vezesse, vissza kellett vegyem. A következő esztendőben és utána éveken keresztül úgy alakult, hogy nem tudott jönni. Én ebből azt éreztem, hogy a zarándoklat vezetése úgy látszik, hogy rám van osztva. Ez egy kötelesség, egy kitüntetés Mária részéről."

Oldalszélben erőltetett határozottsággal
Emlékezetes búcsúkat elevenítünk fel. A legek között van Balázs József emlékezetében a 2007-es „Cidar időjárás, esős, jégesős, oldalszeles... éppen csak tüzes istennyila nem volt. Négy napon keresztül, oda-vissza vert az eső minket. Újfaluban voltunk még, félreálltunk az eső elől a plébánia udvarára. Azon gondolkodtam, szabad-e nekem továbbvinni ezt a sereget. Nagyon sok a gyermek velünk mindig, harmadikostól felfelé. De valami megerősített. Azt gondoltam, rólam leolvassák, s ha meg vagyok ijedve, ők is megijednek, de ha én nyugodt vagyok, senki sem lesz itt ijedt. Magamra erőltettem egy határozottságot, ami egyébként annyira nem sajátom, mondtam magamban, hogy Mária minket most megsegít. Megkérdeztem a társaságot, valaki vissza akar-e térni. Még a legkisebb gyermek sem ment vissza. Senki sem lett beteg, és megjártuk a négy napot áldással."

Egyszemélyes keresztalja

Volt olyan esztendő, amikor egyedül indult útnak Balázs József. Magyarországról mire hazaért, a búcsúsok már elindultak. Egy nappal később ment a nyomukban, csak Taplocán érte utol őket. De azt mondja, annyi szép emléke van erről az útról, hogy kell róla beszéljen.
„Mi volt a legfontosabb az út során? Egy pillanatig sem éreztem magam egyedül. Úgy indultam, hogy vittem magammal egy kinagyolt villanyelet, ha kutyák vagy valamik az erdőn megtámadnak, ne legyek kézbeli nélkül. Amikor a hegyről mentem be Dánfalva mögött, gondolkodtam, hogy fogok én kinézni, egy villanyéllel végigvonulva a falu között. Vágtam egy mogyorófaágat, s a villanyél felső feléhez odakötöztem. Keresztformája lett" - mondja, s ekkor tudhatja meg az is, aki előtt ez máig titok volt, hogy azóta van e csapat tagjainak a zarándokbotjuk. Mindenkinek sajátja, rajta berovások, amelyekből kiolvasható, hányszor járták meg Somlyót gyalog.
De ez csak a magányos zarándoklat kezdete. „A frissen készült "zarándokbottal" menegettem. Hát az út a mezőben elágazik, s én nem tudtam, merre kell tovább menni, hogy vissza ne kanyarítson Karcfalvára, inkább Csicsó felé haladjak. Képzeljék el, hogy azon az úton, ahol egész nap alig látni embert, hátam mögött pillanatokon belül megjelent egy terepjáró, megállt, s láthatta, kereszt van a kezembe, megkérdezte: Somlyóra akar-e menni. Mondom, oda. Azt mondja, azon menjen, ne. S én indulhattam tovább a jó úton. Kérdezem én, ez véletlen-e? Legyen az."

A keresztnek harangoznak, nem az alkalmi utasnak
„Mentem tovább fel, Dánfalvára. Amikor a templom mellett haladok el, meghúzzák a harangokat. Nekem? Miért húznák meg? Nagy beképzeltség kell ahhoz, hogy az embert azt higgye, neki húzzák a harangot. Isten őrizz! Biztos misére harangoznak elsőt vagy másodikot. Lehet, úgy is állt a mánus, hogy ezt elkönyvelhettem. Elértem Madarasra, s hát, amikor haladok el a templom előtt, ott is húzzák a harangokat. És egészen végig, amíg leértem Csicsóig, megkondultak a harangok.
Ez már nem véletlen.
De mégsem nekem húzták a harangot. Hanem a kezemben lévő keresztnek. Mindig fel is hívom a zarándoktársaim figyelmét: vigyázat, nem nekünk húzzák a harangot, nem előttünk hajtanak keresztet, s veszik le a csíkiak a kalapjukat, hanem a kereszt előtt. A kereszt jár négyszáz éve Csíksomlyóra, mi a keresztalj vagyunk. Mi csak behelyettesülünk egy örök képletbe alkalmi utasként."

Millió véletlen kíséretében
Amikor beért emberünk Csicsóba, nem szégyelli elmondani, hogy már alig tudott menni. Szürkülödött is. „Megszólított egy asszony, hogy mondjam meg, meddig akarok még ma menni. Mondtam, Csicsó végén van egy volt katonakollégám, arra gondoltam, nála megszállnék. Megkérdezte, ilyen lábakkal hogyan akarok tovább menni, s biztatott, menjek be hozzá, háljak meg ott. Véletlenül pontosan a csicsói kápolnának a harangozója, gondnoka volt. És véletlenül felcsernő volt. Bevitt a házba, lehúztam a cipőt, langyos vízzel megáztatta, majd megkezelte a lábaimat, hozta az útilaput... Úgy fájt a két talpam, hogy a perzsaszőnyegre nem mertem tenni le, mert égette. Szintén véletlenül ennek az asszisztensnőnek volt egy elektromos izommasszírozója, leánya küldte eladásra, de még nem került meg a gazdája. Azzal az én izmaimat jól megrázatta, úgyhogy nekem még izomlázam sem volt másnap, nemhogy izomgyulladásom. S a talpam sem fájt egy percig sem. És az a láb, amelyik nem tudott korábbi este perzsaszőnyegre lépni, elvitt engem Taplocáig, onnan fel Máriát köszönteni, másnap fel a nyeregbe, harmadnap hajnalvárásra, s még haza is hozott. Millió véletlen kíséretében..."

Gyónási lehetőség

A véletlenek sorjázása közben tértünk ki a gyónásra is. Nem a legszebb élmények kötik Józsefet a szabadtéri bűnsoroláshoz, bár nem részletezte kudarcait. „Volt olyan, hogy eldöntöttem, én az idén nem gyónok Somlyón. Kellemetlen, mert a szabadtéren lehet látni s körülbelül tudni is, mit mond az ember. Nem jó. Így gondolkodtam, s ostoroztam közbe magam, hogy minek vétkezik az ember, ha tudja, aztán kell gyónjon... Közben kerestem a zászlóinkat, hát benyitottam a kolostor egyik folyosójára, hátha ott maradtak. Egy pappal álltam szembe, azt sem tudom, szerzetes volt-e vagy világi, de egyből megkérdezett: gyónni szeretne? Ezt hiszik-e? Mária adta nekem őt, hogy ne kelljen nyílt téren gyónjak. Behívott a szobájába, én elmondtam, feloldozott. Boldogan mentem ki."

Talpalávaló vásárfia
Szem nem maradt szárazon, amikor az előadó elmesélte, hogy tett szert somlyói búcsúfiára egy alkalommal: „Azon bosszankodtam, hogy elfelejtettem jelvényt vásárolni, s már indultunk haza. Bosszankodtam, hogy biztos már nem fogok kapni, mire a miséről leérek. Hallgatom a misét, s amikor az áldozás következik, mindenki letérdel. Előttem egy csángó asszony is. Látom, a talpában van egy jelvény beleszúródva. Na, kell-e még véletlen? Levettem a talpáról, s mutatom neki, ne, mit kaptam, kell-e neki. Azt mondja, nekem adja. Még most is őrzöm. Nem akármilyen, tűzzománcos."

Hitvallás Balázs Jóská-san
„Az ember a zarándokút alkalmával azt érzi, hogy Mária gondviselése közvetlenül rajta van. Ha nehézséget ad, ad erőt is az elviseléséhez. Aki sokat zarándokol, meggyőződik arról, hogy Isten nem hit kérdése, hanem a megtapasztalásé. Én merem vallani, hogy én nem hiszek Istenben. Én érzem Istent. Sokszor megtapasztaltam. A Mária-szeretet nem ismer határt. Olyan lehetetlenségeknek vagy a megélője, hogy aki nincs ebben, el sem hiszi. És ez pünkösdkor van, és Csíksomlyón van. De én azt mondom, hogy Isten mindig küldi az üzeneteket az ember felé, csak nem vagyunk figyelmesek. Az ünnep valahogy fogékonyabbá, érzékenyebbé tesz... és talán még a Szentlélek is jobban árad pünkösdkor. Valami kell legyen, mert ennyi minden véletlenül nem tud történni."

A zarándok boldogsága

Sokszor, sokan tették fel a kérdést: miért könnyeznek az emberek Csíksomlyón. Azt mondja József, ő tudja a választ. „Amikor úgy könnyezel, úgy sírsz, hogy nem is tudod, mi az oka, akkor tudjad, hogy Isten jelenléte megérintett. A válladon van a keze. Azt érzed. Mert a jóságtól az ember könnyebben elérzékenyül, a gonoszság csak felháborít. Érdemes bemenni éjszaka a csíksomlyói kegytemplomba, amikor ott virrasztanak, halkan imádkoznak az emberek. Nem kell imádkoznod, csak legyél ott... Az a legszebb hangulat, senki ki ne hagyja. Ott megsimogatják a lelkedet."
A gyalogos zarándoklat alfalvi vezetője úgy véli, a pünkösdi út során az ember arra a kérdésre kap választ, hogy mi az életnek az értelme. „Annyit filozofáltak már az ókortól mostanáig az élet értelméről, de szerintem senki nem tudta megválaszolni. Számomra és zarándoktársaim számára az élet értelme az, hogy a lélek eljusson az üdvözülésbe. Hogy boldoguljon. Ezt tudja megvalósítani a zarándok. Évente legalább egyszer érzi az ember azt, hogy a Jóisten nekem minden vétkemet elnézi. Olyan szeretettel néz rám, hogy alig hiszem. Innen jön a boldogság, ezért boldog a zarándok."