Elmúlt az az idő, amikor szent volt az, ami nyomtatásban megjelent. A hírek egymást érik, és az olvasó kell eldöntse: rettegni akar vagy feltöltődni a sajtót böngészve, televíziót nézve. Írónak és olvasónak egyaránt van felelőssége abban, hogy milyen lesz a jövő médiája – erről is szólt a Belső iránytű legutóbbi előadása.

Rendhagyó módon három meghívottja is volt az idény utolsó előtti Belső iránytűjének múlt pénteken. Csinta Samu Sepsiszentgyörgyről érkezett, és a Krónika, Erdélyi napló volt főszerkesztője, ma szabadúszó újságíró elmondta, mindig is sajtós akart lenni. Szöges ellentéteként Tamás Gyopár közölte, sosem vágyott erre a pályára, az élet hozta a hivatását. A harmadik meghívottal, Balázs Katalinnal együtt a Gyergyói Kisújságnál kezdték pályafutásukat, s bár életük különböző kanyarokat vett, ma is munkatársak, a Gyergyói Hírlap írói.

Vérrel a példányszámnövelésért

A két hölgymeghívott elmondta, igenis volt egy olyan időszak az életükben, amikor meggyőződésükké vált, hogy akkor lehet sok példányt eladni az újságból, ha „véres cikk” is van benne. Ezt az eladott példányszámok is igazolták, s lévén, hogy abban az időben a hetilapot senki sem akarta túlfinanszírozni, igyekeztek az önfenntartást így biztosítani. 4500 példányra tornászták fel a lapot, sok tragédiát jelenítve meg nagy-nagy részletességgel, „szaftosan”. S mivel a cirkuszt és kenyeret kell adni a népnek-elképzelés sem állt távol az újság irányultságától, így a vitriolos írások is egymással versengtek.
„Nekem sose tetszett a véres újságírás. A szakmát magyarországi, vezető lapoknál kezdtem, ott nem kellett szembesülnöm ezzel a késztetéssel. Később a Krónika főszerkesztőjeként sosem vártam el kollégáimtól a szenzációhajhászást. Ha menni akartak a fiatalabb forrófejűek, nem állítottam le, de felhívtam a figyelmet az etikai, kegyeleti szabályokra. Igyekeztem a kollégákat ilyen szempontból is instruálni, mert nem vagyunk hiénák, saját magunkkal és másokkal holnap is szembe kell néznünk. Próbáltam száműzni a lapból ezeket a témákat. Tény, hogy már akkor olyan hangulat volt sajtós berkekben, hogy gyakran elhangzott: ha egy tragédiának csak három áldozata van, az nem címoldalas” – emlékszik vissza a nem is olyan régmúltra Csinta.

Cirkusz kenyérre váltva

Nem tartott örökké annak öröme, hogy ott vagyunk a másik bajában, és részletesen átadjuk az olvasóknak. Tamás Gyopár az alfalvi alpolgármester meggyilkolását követő visszajátszáskor döntötte el: váltani kell. „Tudtam, soha többet nem akarok ilyen helyre menni. Mert a gyilkosság mögött van egy özvegy, vannak árvák... a bajt nem kell tetézni” – mondja, és ez volt az indítéka, a mikropolitikai csatározások hozta csömör mellett, hogy a sajtózást egy időre lezárva tönkölykenyér-sütésbe kezdjen. Bevallja, pár hét után viszketett a tenyere, jegyzetet kellett írjon, aztán lassan visszatért a sajtóba, igaz csak úgy, hogy ő választhassa meg a témákat.
Balázs Katalin esetén nem lehet ilyen törésről szólni, tény, hogy az ő hozzáállása is jókorát változott a húsz év során. Azt mondja, a sikerélményt most már nem a haragosok gyűjtése hozza, hanem az, ha sikerül a szép történeteket megosztani, riportokat írni, az embereket összefogásra késztetni egy-egy rászoruló vagy beteg segítésével. Persze, napilapos újságíróként időnként ma is „tűzbe kell menni”, csak az nem mindegy, hogy hogyan ír a szerencsétlenségről, a perpatvarokról. „Ezzel a módszerrel több a sikerélmény, kevesebb a haragos” – jegyezte meg.
„Tény, hogy a kíváncsiság emberi tulajdonság, mindenki szeret átleskelődni a kerítésen a szomszédba, de ezt is lehet úgy tenni, hogy közben nem vész el az emberi jóérzés, az írott vagy íratlan szabályrendszer. Meggyőződésem, hogy a megölte, meggyilkolta, feldarabolta, elásta varázsszavak ízüket vesztik, de az a mi felelősségünk is, hogy ezek a zavaros vizek milyen hamar tisztulnak le. Egy újság attitűdje igenis neveli az olvasótáborát. Akinek megmarad az igénye, hogy pataknyi vért lásson, az megnézi az ötórás híreket” – fogalmazott Csinta Samu.

A karitatív újságírásnak veszélyei is vannak, jelezték a sajtósok. Mert az újságíró, ha egyszer belépett például egy sokgyerekes család életébe, elkezdi élni az életüket. Először az olvasókat szólítja meg, hogy segítségre van szükség, aztán azon kapja magát, hogy visszajár, visz hazulról kicsi nyalánkságot a gyermekeknek, a szülőkkel elbeszélget, beleavatkozik a mindennapjaikba. Ennek kell határt szabni, amit sok esetben nem lát tisztán az író. A beszélgetés során elhangzott, ilyenkor jó a „tiszta fej”, a kolléga, aki jelez: túl messzire mentél, ehhez már nincs jogod, sem hatásköröd. Mértékletesség kell, pár lépésnyi távolságtartás, hogy tisztábban lásson az ember.
Ezt a szakmát is alaposan meg kell tanulni. Jó, ha van hozzá mentor is, a nagy öregek egyike, akinek tudásában és tartásában is bízni lehet. A ma diktált őrült iram, a cikktermelés nem segíti a lépésről lépésre történő tanulást, fejlődést, viszont a lépcsőfokokat nem lehet kihagyni, ha a tollforgató hiteles akar maradni íróként, emberként – hangzott el.

Olvasó a híráradatban

Az írók nehézségei után az olvasók híráradatban való eltévedésére is kitért a három beszélgetőtárs. Sok a hírforrás, egymást érik a szenzációk, és az olvasó annyit retteghet, amennyit csak akar. A kérdés, hogy tényleg rettegni akar? A Belső iránytű egy korábbi meghívottja, Ilyés Zsolt plébános mondta épp a hírfogyasztás kapcsán: amit eszel, azzá leszel. Van választási lehetőség – értettek egyet az újságírók. Meg kell válogatni, mit, és egy tragédiáról mennyit olvas az ember saját mentális egészsége megőrzéséért. Ugyanúgy, ahogy egy napilap „neveli” vásárlóit, az olvasók is formálhatják az újságot azzal, hogy jelzik: mire vevők ők. Nem kell mindent bevenni, kell a kritikus szemlélet, lehet válogatni a bőséges palettáról. Ezt sem ártana tanítani, jó lenne indítani egy újságolvasó-képzést – szögezték le.
Nem szentírás tehát manapság, amit az újság ír, Deák Bill Gyula „hittem benne, mint a vezércikkben” kijelentése is idejét múlta, és bizony, az olvasó is érzi, válogatósnak kell lennie. A poénokkal fűszerezett, sokszor nevettető, mégis komolyságot igénylő téma kapcsán sok kérdést tettek fel az újságíróknak. Ennél több csak a hozzászólások száma volt, jelezve: közérdekű kérdést feszegetett a Belső iránytű. Legközelebb jövő pénteken, június 23-án lesz előadás, melyre Borota Gábor pszichológus érkezik, és a terhességmegszakítás következményeiről szól.