Belső iránytű

A megbocsátás önérdek. Belső iránytű a mennyország kereséséhez

DSCI1858Dr. Bakó Hajnalka pasztorál asszisztens volt az előadó a Belső iránytű legutóbbi rendezvényén. Amint már szokásossá vált, telt ház fogadta ezúttal is a meghívottat, aki a címben is megfogalmazott Hol kezdődik a mennyország? kérdésre válaszolva elmondta: „ott, ahol elkezdem keresni a belső iránytűm követésével.”

Számos történet által érzékeltette az előadó, hol is kezdődhet a mennyország, mennyire fontos, hogy megértsük betegségeink lelki hátterét, és személyes élményeit osztotta meg arról is, hogy a halál számára szentség.

Mi lesz a lélekkel a halál után?

Ez a mindenkit foglalkoztató kérdés is elhangzott az előadás elején, melyre választ nem adhatnak sem a tíz év teológiát tanuló előadó, sem professzorai, mert misztérium, akárcsak a szenvedés. „Aki szenvedett, az tudja, hogy amikor szenved, nem tudja megmagyarázni, hogy mi van vele. Sokszor mondták szenvedő betegeim, nem tudnak imádkozni, de olyankor a lélek imádkozott” – fogalmazott a pasztorál asszisztens. Az előadó bevallása szerint a Belső iránytű előadásán beszélt első alkalommal a halálról, nem végzett el egyetlen kurzust sem e téma kapcsán, kitért arra is, hogy miért. Ám azelőtt egy történetet mesélt kórházlelkészi pasztorációs gyakorlatának kezdeti időszakából. Egy szegény sorban élő asszony nyolcadik gyerekével volt várandós, amikor abortuszkísérletet hajtott végre, befertőzte magát, és kórházba került, ahol azonnal műteni kellett. Három nap kóma után mesélte el az előadónak, hogy ő látta magát a műtét közben kívülről, a sarokból. Aztán egy piros ruhás lény elragadta, kivitte a kórházból, és egy mocsár fölött repültek. Gépezetet látott, mely bedarált mindenkit, megijedt, hogy ő is sorra kerül, felkiáltott, hogy Istenem, én egész életemben téged szolgáltalak, ments meg engem. Hangot hallott könyörgésére: Emeld fel a karodat, nézzél fel –, és miután felnézett, egy fénylő lény visszavitte a kórházba, megengedte, hogy visszaköltözzön a testébe. Ezek után teljes átalakuláson ment át, már nem félt az élettől. Eddig a történet. Bakó Hajnalka hozzátette: van menekvés, mindig lehet a Jóistenhez fordulni irgalomért, mert ilyen esetben is megadja.

A halál szentség

Nem tudott tudományt csinálni a halálból – így fogalmazott az előadó annak kapcsán, hogy miért nem foglalkozott ezidáig a halállal úgy, mint egy témával. Számára a halál szentség – mondta. Édesapja 50 évesen lebénult, 71 éves koráig csúszva-mászva élt. „Nagyon sokszor láttam az Úrjézus szenvedő arcvonásait rajta” – mesélte. „Tíz nappal Rómába indulásom előtt tudtam meg, hogy rákos. Belefáradt az életbe. A legjobb orvosra bíztam, és elmentem. Jól is volt, ám kapott egy tüdőgyulladást. Halála után tudtam meg, hogy hazavárt, 250 napig számolt. Sose gondoltam volna, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, én anyás voltam, édesapám inkább haver volt. Mikor hazajöttem Rómából az onkológia folyosóján nagyokat nevetve beszélgettünk egy-egy tolókocsiban ülve. Egy hétre rá, amint hazajöttem, befejeződött az élete. El kezdett aludni, megnyugodott, mert itthon voltam, tudott örülni az én örömömnek. Hazavittük, és jött a kedd. Megürült a szoba, egyedül maradtam vele, tudtam, hogy el fog menni, el kell engednem. Letérdeltem, rózsafüzért tettem kezébe, kezét két kezem közé fogtam. Aznap már nem beszélt, de akkor kinyitotta szemét, távolba nézett, és arcára kiült egy csodálkozás. Pontosan tudtam, hogy ő már látja azt, amit én még nem láthatok. Lassan visszacsukta a szemét, és egyre rövidebbeket lélegzett. A pulzusa még vert, csak annyit tudtam mondani: glória, glória, glória. Számomra ez a halál szentség. Én itt megéltem a szentet, pedig édesapámnál káromkodósabb embert nem ismertem, igaz, neki a Jóistennel semi baja nem volt. Szenteknek kijáró halála volt.” Ezért nem tudta tudományos szintre leszállítani a fantasztikus átélést, tapasztalatot, mint magyarázta. „Én édesapámat akkor kaptam meg, amikor meghalt. Örökre megmaradt az a lelki kapcsolat, ami akkor született meg közöttünk. Erről eddig soha nem tudtam beszélni.” Hol kezdődik a menyország? – tette fel a kérdést. Lehet, hogy a legmélyebb szenvedésben, a legfájdalmasabb elszakadásban, mert valami megmarad a lelkünkben csorbítatlanul – válaszolt is rá.

Mennyországot kapni, adni

Mindenkinél személyes, hogy hogyan kezdődnek a felismerések, tért ki erre az előadó, aki elmondása szerint nagyrészt kórházban nőtt fel. Rosszkor született, szülei 3000 kg pityókát kellett beadjanak az államnak, amikor világra jött… Nehéz volt a családnak, és ő sokat betegeskedett. „4–5 évesen rengeteget sírtam, nem akartam élni. Megfogalmaztam, hogy lekvár leszek a kenyéren, mert mindig rá leszek kenve mások életére. Később mondták, a gyerekek szeretik lenyalni a lekvárt a kenyérről... Bárcsak korábban tudatosult volna ez bennem!” Bevallása szerint kisgyerekként sokszor feltette a kérdést, hol van a Jóisten. „Kilencévesen kigondoltam, hogy el kezdem keresni a Jóistent, ha megtalálom, jó, ha nem, békén hagyjuk egymást. Akkor jöttem rá, hogy másképp kellene gyógyítani. Bár még nem láttam, de akkor már elkezdődött a mennyország. Tizenkétévesen a szanatóriumban 10 és fél aszpirint gyúrtak le a torkomon szó szerint, amikor rájöttek, hogy nem szedem be. El lehet képzelni, mit okozott az emésztőrendszeremben... De ekkor a kórházban egy felejthetetlen karácsony esténk volt, egy csodálatos ápoló néni, bár nem ő lett volna a szolgálatos, elcserélte a műszakot, behozta a kislányát, színes léggömböket fújtunk fel, és aznap nem adta be a fájdalmas moldamin injekciót. Akkora jóság volt az a néni… mennyországot adott nekünk. A kapott menyországot pedig én továbadtam egy kislánynak. Beteg volt, nem tudott felkelni. Felültettem, megetettem, odaültettem az asztal mellé, aztán sétáltunk, játszodtunk. Sajnos, egy éjszaka elvitték Vásárhelyre, és nem láttam többé. Valahol én nyújthattam mennyországot egy kislánynak” – hangzott el egy újabb válasz az elődás címében feltett kérdésre, arra, hogy hol kezdődik a mennyország.

Gyógyító „istenfizesse"

„Már dolgoztam, amikor egy alkalommal úgy adtak ki a kórházból, hogy örökletes betegség miatt bármikor lebénulhatok, alig tudtam lépni. Hosszú volt az út hazáig. Amikor láttam, hogy idős ember cipekedik, segítettem. Így jöttem rá, hogy engem az Istenfizesse fog meggyógyítani.” Ne szűkölködjünk az „istenfizessével", ez csak a mi valutánk, máshol nem igazán ismerik, csak Székelyföldön. Az „istenfizesse" gyógyít.

Agonizáló nepemet akarom szolgálni

Teológiai elindulásáról is szólt, arról is mesélt, hogy ellopták a budapesti egyetemi templomban a táskáját összes iratával. „Ketten voltunk a templomban a tolvajjal. Miközben imádkoztam, elvette a táskámat. Másnap kellett felvételizzek. Küldött a Jóisten egy fiatal lányt, aki nem tágított, haza kellett menjek vele, akkor tudtam meg, édesanyja öngyilkosságát nem tudta feldolgozni. Így, kéz kezet mos alapon szükségünk volt egymásra, fantasztikus volt. Minden akta nélkül, amikor indultam felvételizni, elkértem a Szentírást, és kinyitottam: Lk. 4,18 Az Úr Lelke van énrajtam... És 28 esztendeje az Úr kegyelmének esztendejét élhetem.” Két évre rá, 1992-ben találkozott Bakó Hajnalka a kamilliánus lelkiséggel, majd itt megtalálta magát. „Nem tudom, van-e olyan szervem a bőröm alatt, ami mostanáig ne lett volna beteg. De ha mindent az Úrjézussal egyesítve viselek, akkor szentséghordozóvá tudok válni, és így az összes minden, ami volt mostanáig, értelmet nyer. Akkor éreztem, kezd ívelni a pályám. Ha így viselem a betegséget a szenvedést, akkor ne féljek attól, hogy szentség. Itt született meg ebben az iskolában a felismerésem: „agonizáló népemet akarom szolgálni.” Segítőiről is szólt, olyanokról, akiket Anyáim címszó alatt foglalt össze az előadáson, akik életükkel, cselekedeteikkel válaszoltak arra, hol kezdődik a mennyország.

Hangfelvétel

Biologika

Az előadó a biologika szó kitalálója is többek között, aki kötetet is megjelentetett ugyanezzel a címmel. A könyv eligazodást nyújt a betegségek lelki hátterében. Például, hogy a rákbetegség el nem engedett lelki pofon eredménye. Az is elhangzott, hogy amiből problémát csinálsz, abból probléma lesz, vagy hogy, amely szerved nem használod, visszafejlődik. Ha beteg a 12 éven aluli gyerek, az anyukát is kezelni kel – hallhattuk.

Kérdésekre adott válaszából hallhattuk, az öngyógyító funkció nem tud beindulni, amíg az ember meg nem nyugszik, és azt is, hogy a megbocsátás nem csak kötelesség, hanem önérdek.