„Ilyen sokan félnek vagy ilyen sokan hisznek?” – tette fel a kérdést László Attila főesperes-plébános, látva, milyen sokan kíváncsiak az Életünk építése a vírus után című előadására. A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia által szervezett Belső iránytű előadássorozat egy év és egy hónap szünet után márciusban folytatódott.

A kolozsvári Szent Mihály templom plébánosa nyitotta az új évadot. Az Iránytű-szervezők úgy látták jónak, hogy a vírus okozta kényszerszünet után nem kerülhető ki a vírus témája. Tervük az volt, hogy olyan személyeket hívjanak meg, akik hitelesen tudnak a világjárványról beszélni, és példájukkal a félelmet oszlatni. Főtisztelendő László Attila kendőzetlenül, videobejátszásokkal osztotta meg betegsége történetét, megéléseit, tapasztalatait.

A 2020. október 6-i megemlékezésen érezte, nincs rendben az egészsége. Estére belázasodott, s mivel légcsőasztmával, cukorbajjal küzd, másnap székelyudvarhelyi háziorvosához utazott konzultációra. Covid-tesztje pozitív lett, kórházba került, és hosszú hónapok teltek el, míg azt mondhatta, nagyjából egészséges.

A kórházi lét első húsz napján tovább romlott az állapota, 20 perces, félórás köhögési rohamok törtek rá, nehéz volt levegőt venni, a legkisebb mozgás is kifárasztotta. Mindkét tüdejét megtámadta a vírus. Gondolataiból mozaikszerűen idézünk:

„Injekció, infúzió, marék gyógyszer minden nap… és nem lettem jobban. Két hét után kicsi vizet magamra engedtem, szappant nem mertem használni, féltem, nem lesz erőm lemosni. Akinek könnyebb volt, adjon hálát Istennek! Harminc ápoló vett körül, dupla védőruhában. Csak szemeket láttam. Tudják, mennyi szeretet van kétszóban, abban, hogy most szúrok? Azt éreztem, ember vagyok, rám figyel. Ő most ennyit tud tenni értem, és azt megteszi. Az adott erőt, amit tőlük kaptam. Ezért biztatom önöket, akinek van egészségügyis ismerőse, kérdezze meg, hogy van, imádkozzon érte, mert ők abból tudnak erőt adni a betegeknek, amit tőlünk kapnak!”

„Húsz nap után értem el a határhoz. Három napig imádkozni sem tudtam, zavart a Mária Rádió is. Reménytelen napom nem volt, de egy nap meginogtam. Elfáradtam. Eljutottam addig a pontig, hogy csak sötétség vett körül. Azért tudtam csak hálát adni, hogy nem félek. Isten jelenlétét nem éreztem, csak tudtam, hogy van. Tudtam, hogy a sötéten túl nem a semmi van. Ott van az Isten. Kezdtem hálát adni azért, ami volt az életemben. A fokozódó légszomj arra volt jó, hogy mindent, ami volt, megköszönjek.”

„Az élet olyan rövid, hogy nem szabad rosszul csinálni. Főleg az emberi kapcsolatokat nem. Ha harag van bennem egy másik ember iránt, lehet kapni az üzletben jó bort, meg kell venni, el kell menni hozzá, s kibékülni. Haragra nincs időnk. Nem szabad arra pazarolni energiát, hogy valakivel nem vagyok jól, mert akkor borzasztó lesz, ha ilyen helyzetbe kerülök. A napjainkat, kapcsolatainkat megélni csak jól szabad. Félni nem érdemes.”

„Oxigénes gépre kapcsolva jöhettem ki a kórházból, és egy hónap kellett, hogy templomba mehessek. Még mindig fáradok, délre úgy elhagy az erőm, hogy azt érzem, nem vagyok ember, le kell feküdnöm. Nem tudom, miért történt ez velem, nem látom még az értelmét, de azt megtapasztaltam, hogy milyen sokan szeretnek.”

„Beoltattam szüleimet és magamat is, mert azt gondolom, ha ezáltal húsz százalékkal enyhébb lesz a következő fertőzés, akkor már megérte. Vegyük komolyan! Bele fogunk dögleni, ha nem. Tartsuk be az utasításokat, mert vesztett az a háború, ahol a közkatona dönt a tábornok helyett. Imádkozzatok, ne féljetek, és ne nyugodjon le a nap a ti haragotokkal! A sötéten túl nem a semmi van.”

Balázs Katalin