Hirdetések

Hirdetések 2019. október 6. – Évközi 27. vasárnap

· Várjuk a gyermekeket a plébániai hittanórákra a kifüggesztett beosztások szerint.
· Október hónapban Rózsafüzér ájtatosságot tartunk minden szentmise előtt egy fél órával.
· Holnap, okt. 7-én 10 órától rekollekciós szentmise lesz a Szent Miklós templomban.
· Az Arbor szövetség és a Szent István plébánia a „Védd amíg van” - előadás sorozat keretén belül szeretettel hív mindenkit Dr. Koszti János – fül-orr-gégész szakorvos – „Jó ha tudjuk!” című előadására. Helyszín: A Szent István plébánia nagyterme. Időpont: 2019. október 10. (csütörtök), este 7 óra.
· Elsőáldozó gyermekek szüleinek találkozója lesz pénteken, okt. 11-én 19 órától a plébánia nagytermében.
· Idén és megszervezik az Egymillió csillag a szegényekért című szolidaritási akciót. A rendezvény keretében gyertyával világítanak meg egy - egy közteret, a helyszínen begyűlt adományokat pedig felajánlják hátrányos helyzetű családok javára. Felkérünk mindenkit, hogy csatlakozzon az akcióhoz okt. 11-én, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, a Művelődési Központ előtt.
· Ministránsfoglalkozás lesz szombaton de. 10 órától. Szeretettel várjuk a gyermekeket.
· Kézműves foglalkozás lesz gyermekeknek és kézimunkázni szerető felnőtteknek jövő szombaton 11 órától a plébánia hittantermében. Szeretettel várunk mindenkit!
· Családos lelkinap lesz a Szt. Miklós plébánián okt. 19-én, Férfiak lelkinapja pedig okt. 26-án. Részletek olvashatók a hirdetőtáblán.
· Kapható dr. Papp Lajos Szívünk titkai című könyve. Ára 75 lej. Kapható a plébánián.

Helyi hírek

A 2018-2019 –es tanévet 38 tanuló kezdte el és ebből 33 tanuló sikeresen be is fejezte. Sajnos voltak olyan tanulók akik az év folyamán különböző okok miatt kiestek az iskolánkból de a többiekkel sikerült elérni...
Read more...
Egy újabb olyan esemény végéhez értek a Step Dance Sportklub táncosai, amiről nehéz nem lélegzet-visszafojtva beszélni. Végre egy újabb dédelgetett álmuk, vágyuk teljesülhetett. A sok teendő, feladat halma között könnyű elfáradni, kicsi káoszt érezni a...
Read more...
Hogyan közeledjünk egy kutyushoz, merjük-e megsimogatni és ha igen, hogyan? Milyen szabályokat kell betartani ahhoz, hogy barátság alakulhasson ki ember és kutya között? Ezekre a kérdésekre kaphattak választ egyhetes tábor keretében azok a gyerekek, akik...
Read more...
Ezzel a mottóval indította útjára a Sie-Sie Stúdió Egyesület az első Román pótérettségi felkészítőt 2019. Augusztus 5-9. között a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Dr. Szabó Zsolt román szakos tanár segédletével a résztvevő diákok napi 6 órát készültek...
Read more...
Ifjúságkutató műhelymunkára gyűltek össze a kolozsvári Szociológia és szociális munka kar első éves diákjai. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont által megszervezett program célja egy 2018-as, átfogó szociológiai kutatás eredményeinek feldolgozása volt. Augusztus 29-31. között ifjúságkutató...
Read more...
Az összesítés szerint 5 edzőtábor zajlott a Step Dance Sportklub berkein belül, július és augusztus között, megmozgatva 350 gyermeket, 150 óra edzéssel, 672 óra felelősséggel, millió nevetéssel, ezeregy játékkal és végtelen élménnyel. Az élet sorsszerűsége olyannyira...
Read more...