Hírek

Medjugorje: ahol az ég a földdel összeér

Van egy hely e golyóbison, ahová ha egyszer elmegy az ember, búcsút mondhat egykori önmagának. Egy hely, ahol sírás és nevetés gyors egymásutánban kér helyet magának, ahol tilos megvigasztalni a zokogó embert. Mert a könnyek csak azt jelzik: születik valami. Csodák is születnek. Naponta. Nem rózsaillatban, nem is a nap átváltozásában vagy Mária megjelenésében, hanem a szívekben, tekintetekben és ölelésben. Érzések, melyeket megélni kell, mert elmesélni vagy megmagyarázni lehetetlen. Október végén – ezer magyarral együtt – Medjugorjebe jártunk.


141 b

Székelyek a messzi földön

Október 21., hajnal, Gyergyószentmiklós. Egy busz várakozik tucatnyi emberre. Több mint huszonnégy órás utazás kezdődik most kis megállókkal. Egy-egy településen újabb zarándokok csatlakoznak a csapathoz, míg megtelik a busz. Nagyváradon ülnek fel az utolsók, és a sofőr a visszapillantó tükörbe nézve megállapítja: de sok az ember, de sok a teher is. Aztán azon kapja magát – református létére –, hogy a busz népével együtt mondja a rózsafüzért, ad hálát és kér segítséget.

Sok okból lett egy cél

Sokféle ember ül a buszban, más-más céllal, de ugyanoda tartanak. Van köztük egy idős házaspár, akik évek óta sóvárogják ezt az utat. Nagy segítség volt számukra, hogy egy vállalkozó tíz személynek állta a költségek felét, így ők is jöhetnek. Nem is sejtik, hogy csak száz kilométerre szól a buszjegyük. Még Csíkban járunk, amikor telefonon jön a hír: a férfi édesapja 97 évesen meghalt. A buszról le kell szállni, hazatérni. A zarándoklatra e házaspár csak a társak gondolatában juthat el.
De van a buszon egy fiatal pár is. Ők nászútra jönnek velünk. A legtermészetesebb hangon mondják: az úti célon nem kellett gondolkodniuk. Tavaly már voltak, nem is kérdés, hogy friss házasként is visszatérnek. Ugyanígy vannak azok a házaspárok, akik autóval indulnak, de az egy hétre hozzánk csatlakoznak. Mert az év nem telhet el zarándoklat nélkül.

Ahol ekkora a teher, ott elkél a lelki vezető. Akár több is. A buszos társasággal két lelkipásztor utazik. Nem unatkoznak, mert hol gyóntatásra kérik fel, hogy egy röpkének szánt, aztán órákig tartó beszélgetésre hívják. Közben pedig van ok borúra, derűre, mert az embernek ezen út során valóban eszébe jut minden bűne.

Az utasokkal tart még egy vezető. Egy idős férfi, akit segédsofőrnek nézve kérdezek meg: mennyit keres ennél az utaztatási vállalkozásnál, hogy megéri neki ilyen hosszú utat bevállalni. Azt mondja: „az nem számít, mert kevés jó dolgot lehet pénzen megvenni". Értelmesen bólogatok, de napok telnek el, mire kiderül, mire célzott Mózsi bácsi. Nem egyszerű sofőr ő, magyarországi vállalkozóként minden évben legalább egy busszal átjön Erdélybe, hogy a székelyeket, magyarokat Medjugorjebe szállítsa. A költség nagyobb, mint a kereset, de ha sikerül a zarándokhelyen találkoztassa a határon inneni és túli magyar csoportokat, örömmel telik meg a lelke. És azok a könnycseppek, melyek nem hagyják szóhoz jutni, felérnek akármilyen busás bevétellel.

Szeretetre cserélt teher

Együtt indul félszáz ember ugyanarra a helyre. Miért éppen ők? Miért együtt? Mert meghívást kaptak, szerepük van egymás életében. Meghívottak, és ha megkérdezzük, mindenki úgy tartja, kiválasztott is. Nem zavarja őket, hogy indulás előtt az itthoniak gyanakodva nézik, szép eszüknek létét firtatják, mert mire hazaérnek, az itthon maradottak gyanakvása irigylésre vált át.

Nehéz megfogalmazni, mi változik meg az emberben. Csak azt lehet megtudni, milyen céllal ment és milyen élménnyel tér haza egy-egy zarándok. Az autóbuszban mindkettőről számot kell adni.
Menet ilyen gondolatok hangzanak el: „Mielőtt nővérem meghalt, levelet írtam Máriának. Most viszem a lábához hálámat s gyászomat", „Első útra reformátusként jöttem. Amikor a többiek áldoztak, engem Zoltán atya megáldott. Végigfutott rajtam a hideg is, a meleg is. Azóta minden évben jövök. Katolikusként", „Sírni jövök, s kacagni", „A Krizsevácra jövök. Mert ott az ég összeér a földdel, és az ember a mennyben képzeli magát", „Csak megkapom az üzenetet, s kell csomagoljak, induljak. Gyermekeim is biztatnak, azt mondják, menj, anyuka, mert amikor hazajössz, olyan jó veled lenni", „Jövök, mert amit itt kérek, minden teljesül".

Aki először ül fel egy ilyen zarándokbuszra, csak kapkodja a fejét, és szája sarkán hol a hitetlenség mosolya, hol annak gyanúja villan meg, hogy rossz buszra szállt, a kakukk fészkéhez közelebb jár, mint az ésszerűséghez. Ő kilóg a sorból. De csak menet. Visszafelé már ő is sorolja, akárcsak társai, az ajándékba kapott csodákat: „Mikor indultunk, olyanok voltunk, mint a puliszkaliszt: a vastagja egy irányba, a vékonya a másikba. Most olyanok vagyunk, mint szitálás után: összerostálódtunk". „Minden terhet a hegyen hagytam. El tudtam engedni mindent, amit szorongattam", „Könnyebb lettem testileg, lelkileg", „Megerősítést kaptam: amíg mi élünk, ide jönnünk kell. Aztán jönnek utánunk mások", „Megpróbálok úgy élni, hogy ne csak a hibákat lássam", „Innen én jó szívvel megyek haza", „Szeretve jöttem és szeretve megyek haza."

És itt nincs vége a sornak. Egy középkorú hölgy percekre elhallgattatja a busz népét. Pedig csak ennyit mond: „Bolti eladó vagyok. Amikor az árut becsomagolom, a papír szélére rajzolok egy kicsi keresztet is. Hogy érezze a vásárló, amiből én a zarándoklat alatt bőségesen kaptam: lelkileg is támogatom".

m templom b
A medjugorjei templom

Hol is van ez az embert átváltoztató hely?

Ha velünk jönnek, akkor három határon túl kell keresni. Érintve Magyarországot, Horvátországot jutunk el Bosznia-Hercegovinába, ahol a Dinári-hegység sziklái között, a Neretva folyó völgyében vezet utunk Medjugorje felé. Visszatekerték itt az órát, október végén is kora ősz fogad mandarin- és gránátalmaéréssel, nappali meleggel, esti lehűléssel és szeszélyes esőzéssel. Itt van, akinek hite van, van, akinek esőkabátja. De a sziklaszilárd hitűeknek sem árt bár egy esőernyőt beszerezni.

A köves, sziklás területen lakó, vízhiánnyal küzdő emberek élete 1981-ben változott meg. Amikor híre ment, hogy június 24-én megjelent Szűz Mária a gyerekeknek, kérdéseikre válaszolt, üzeneteket küldött. Özönleni kezdtek e térségbe hívők és hitetlenek, volt, aki kirándulni érkezett, aztán megtelepedett. A vallásos turizmus egyik legfőbb központja ma, és az évente érkező sok millió zarándokot nem zavarja, hogy az egyház nem ismeri el a Mária-jelenéseket. Ők szívesen hallgatják a Szűzanya üzenetének továbbítóit, csodálják a derűt, amely a látnokokból árad, és nem tudják felfedni annak titkát, miért válik egy nap alatt itt mindenki ismerőssé, miért nem jut eszébe az embernek, hogy Medjugorjeben rossz szándéktól tartson.

Magyar ünnep Medjugorjeben

Október 23-a itt a magyarok találkozója is lehetne. A boszniai településen egy időben több mint ezer magyar imádkozik, ünnepel. Vannak székely harisnyában érkezők, magyar zászlót hordozók. Itt nincsenek „táposok", mindenki egyformán határon túli.

Magyar ünnepre magyar mise dukál. Elhangzik: imádsággal és böjttel háborúkat lehet megnyerni. De legelőször a belső háborút kell békévé alakítani. A békét egyszer ember és Isten között kell megteremteni, hogy ember és ember között is megszülethessen. Mert csak így teljesítheti a magyarság küldetését: Isten országát, Szent István nyomán, tovább kell építeni.

Akiben nem szorult sok nemzeti érzület, abban is megszólal az összetartozás öröme, és tartalommal telik a köszöntés, másként cseng itt az adjonisten, fogadjisten.

Cenacolo: a szenvedélyes boldogságkeresők otthona

Márton és Róbert – két fiatalember beszél az ezer magyarnak arról, mit is keresnek ők a Cenacolóban. Szenvedélybetegségüktől szabadulni jöttek egy olyan közösségbe, mely az egész világot behálózza. Elvira Petrozzi nővér alapította 1983-ban, hogy az eltévelyedett fiataloknak az élethez esélyt biztosítson. Ma különböző országokban összesen 54 ilyen hajlék van, egy időben akár 2000 személynek adva meg az újrakezdés lehetőségét.

044 b
Nemzettársak története a Cenacolóban

A medjugorjei Cenacolóban hetvenen élnek együtt, húsz különböző nemzet fiai, lányai. Mindegy, honnan érkeztek, mindegyikük számára az első időszakot túlélni a „kirendelt" őrangyal segített. Egyszer fizikálisan léptek a gyógyulás útjára, aztán a lélek is meglelte egyensúlyát. Nincs itt naplopás, a hajnali kelést és imádkozást munka követi, hiszen ki miben tehetséges, azzal kell hozzájáruljon a közösség fenntartásához. Van, aki festményt, kegytárgyat készít, van, aki fát farag, de olyan is, aki jó kezű kőművesként az épületegyüttest tatarozza. A Cenacolóban élő fiatalokat találjuk a hegyen is, ők hozzák be hordágyon azokat, akik megsérültek, és ők fuvarozzák a papírra vetett, kövek alá rejtett kéréseket, hogy a templomban megszentelésre, majd a címzetthez kerüljenek.

A két magyar anyanyelvű fiatal szívesen mesél.

Történetek tükör gyanánt

„Itt sokat dolgozunk, de éjszaka jól alszunk, mert békesség van bennünk" – mondja Márton, aki húszévesen, drogfüggőként került be a házba. „Alig éltem, de itt kaptam egy új esélyt. Mert mikor megérkeztem, egy közösség azt mondta: Isten hozott". Beismeri, neki kellett megtennie az első lépést, megnyílni, beszélni önmagáról, szembenézni a félelmeivel.

Azt állítja, onnan adódott boldogtalansága, hogy rossz helyen kereste a boldogságot. A drogoktól remélt örömöt. „Kint mindenünk megvolt, akkor dobtuk el, amikor akartuk. Én nem öltem, nem raboltam, jó gyerek voltam. Mégis eltávolodtam azoktól, akik jót akartak." A Cenacolóban új értéket és új életet kellett megismernie Mártonnak: „Miért vagyunk mi ilyen jól? Mert beszélgetünk egymással. Mert ami leginkább számít, az a mosoly és a köszönöm".

„Egy kicsi jót akarunk megosztani veletek a mi életünkből. Igaz, volt benne egy kicsi rossz is" – fogalmazott Róbert, aki Vajdaságból került a közösségbe. A világ által felkínált heroinra mondott igent. Boldogságot keresett ő is. De azt mondja, ez az öröm olyan, mint a csokoládékóstolás: amíg az ember szájában van, finom, de tíz perc múlva már csak a volt érzése és az öröm hiánya marad. „Amikor ide négykézláb bejöttem, és a fiúk rám mosolyogtak, azt hittem, ők is valamit használnak" – vallja be, majd így folytatja: „Itt közösséget, esélyt kaptam. Itt nem adnak diplomát, ami bizonyítaná, kigyógyultam. Valami más ajándék az, mellyel megtalálhatom, melyik az én igazi utam. Elvira nővér tanácsát érdemes mindenkinek megfogadni: amikor reggel felkelsz bal lábbal, mosolyogj!"

Ott jártunk másnapján már zárva volt a Cenacoló, vendégeket nem fogadtak. Másfajta tanúságtételek helyszíne lett: szülők találkozója. Erre rendszeresen sor kerül, hisz a gyerek sorsának alakulása nem volt és nem is lesz független a szülőkétől. Változhat ő a közösségben, ha szülei odahaza a régiek maradnak.

A módszer hatékonynak tűnik, mindkét generáció javát szolgálja. Az egyik fiatal elmondta: „ma már szüleim újra egy ágyban alszanak, ebéd közben pedig nem szól a rádió. Egymással beszélgetnek. És veszekednek. És egymásnak megbocsátanak".

Kastélyból kastélyba, úrból lett szolga

Másfajta tanúságtételt hallhatott a magyar zarándokcsoport Patrick és Nancy meglátogatásakor. Magyar ember tervezte impozáns várkastélyban fogadtak. Feladták korábbi életüket, eladták javaikat, és Medjugorjeben vertek tanyát. A még mindig épülő kastélyban ma vendégeket fogadnak, főként papoknak szolgálnak, biztosítva ittlétük alatt ellátásukat. Patrick hangsúlyozta: „ez az imádság háza, szeretettel látjuk a papokat, mert engem egy pap mentett meg a pokoltól." Bevallotta azt is, megtérésekor azért könyörgött a Szűzanyához, hogy mentse meg a gyerekeit attól az életmódtól, amit ő tett lehetővé számukra. Feleségével együtt mondta el, sosem volt részük Mária-jelenésben, sosem kaptak különleges ajándékot, de kétségük sincs afelől, hogy Mária szereti őket. Ezért is akartak Medjugorjeba költözni: „mert itt lakik az Isten anyja, és mi a szomszédai akartunk lenni."

A székely embertől kissé idegen színpadias tanúságtétel során több üzenet is elhangzott. Így Patrick jelezte, érdemes megfontolni a feladatot, mert „Isten nem tudja a világot megmenteni nélkületek", és mindennél fontosabb szeretni a papokat.

Zarándoklat a kezek között

Így nevezte el a csoport egyik tagja Krizsevácot, azaz a Kereszthegyet: a kezek hegye. Mert az ember nem tud úgy kettőt lépni, hogy két kéz érte ne nyúljon, ne próbálja segíteni a nagy kövek közötti haladásban. Itt nem lehet a szeretetet megjátszani, sem eltitkolni.

A keresztúti stációk mentén haladnak a csoportok. Megállnak, térdet hajtanak, elmélkednek, imádkoznak. Ez a közösségi tevékenység, melyben nem véletlenszerű az sem, hogy ki ki mellé kerül. Hogy külön-külön egy-egy emberben mi történik, arra csak halvány, könnyen félremagyarázható jelek utalnak. Mert aki mezítláb kapaszkodik felfelé, lehet, hogy kér, lehet, hogy hálát ad. Akinek könny csillan a szemében, lehet, hogy fájdalommal küzd, de lehet az is, túlcsordult öröme. Van, aki a maga batyuját viszi, van, aki mások terhét akarja a hegyen hagyni, ott fent, a kereszt tövében, ahol sokkal több történik, mint csoportképek készítése.

Amit odafent kap az ember, aligha tudja megosztani másokkal. Egy-egy kavicsot, tán varázskövet hoz le magával, hogy ha az örömről egy pillanatig is megfeledkezne majd az itthoni rohanásban, az emlékeztesse a helyre, ahol ott volt, amikor ég a földdel találkozott.

Üzenet a Jelenések hegyéről

Újabb kálváriára indulunk. Arra a helyre, ahol 1981-ben Mária először jelent meg a gyermekeknek. Kőkeményre döngölt a föld, fényesek a kövek. Sokan rótták azóta ezeket az utakat csodára, tanácsra, megnyugvásra vágyva. Nem maradhat el a hála, az ember azt látja, fogyatékosok, látáskárosultak kínlódnak, hogy a szoborhoz feljussanak. Mozgáskorlátozottságukat elszántságuk pótolja, mert hiszik, odafent számukra is tartogat valamit a Gondviselő, mint egykor a gyermekeket, őket is várja Mária.

319 b
Csodás gyógygyulás fűződik e szobor történetéhez

A gyermekek mára felnőttek. Látnokok, akiktől ma is üzen a Szűzanya. Nem kell feltétlenül ebben hinni, de érdemes meghallgatni, vagy csak ülni Vicka, Jacov közelében, és elismerni: ezek az emberek boldogok.

Mi is találkozhattunk velük. „Drága gyermekeim" megszólítással kezdődött minden mondatuk, amikor a Szűzanya szavait tolmácsolták. „Amikor nehézségekkel küszködtök, gondoljatok arra, hogy mi mindig nagyon közel vagyunk hozzátok. Ti csak nyissátok meg a szíveteket, hogy érezhessétek: szeretünk" – szólt az anya és fia közös üzenete. Vicka elmondta, a legfontosabb, hogy szülők és gyermekek együtt imádkozzanak, hogy ne menjenek tönkre a családok: „Ez az idő a nagy kegyelmek ideje. Szűzanya azt szeretné, hogy békéjének hordozói legyünk. De elsősorban saját békénkért kell imádkozni" – mondta a látnok, aki arról is beszámolt, lehetősége volt betekinteni a mennybe és pokolba. Ha meghalunk, nem lesz vége mindennek. A földi pokol folytatódik. Annak viszont, aki törvények szerint élt és szeretett a földön, további jólétben lesz része, a mennyországban lesz a helye – tudhattuk meg.

vicka b
Vicka és hűséges tolmácsunk, Andrea

A szeretet a kulcsszó. Ebben rejlik minden – hangsúlyozta Jacov is, aki az első jelenéskor mindössze tízesztendős volt. Amikor ugyanis cimboráival megkérdezte Máriát, miért olyan szép, azt a választ kapta, hogy „szép vagyok, mert szeretek". Ne feledkezzünk el szívünk szépségéről, ne felejtsétek el kimondani a legfontosabb szót: köszönöm – hangzott el a javaslat.

„Az lenne a legcsodálatosabb, ha a zarándoklatban találnánk helyet Istennek. Hogy kérhessük: imádságaink örömmé váljanak" – mondta ki Iacov, hozzátéve, sokan a látnokokért, jelekért jönnek Medjugorjeba, pedig ennél nagyobb a felelősség. Példává kell válni, hazatérve szeretteink fel kell ismerjék rajtunk a Medjugorjeban járt embereken lévő, összetéveszthetetlen jelet.

Csodákra várva

Vannak, akik jelre várnak, vannak, akik csodát keresnek. Nagy csodát. Pedig a sok apró csoda földje is Medjugorje. Az a hely, ahol csak úgy melléd ül egy idegen asszony, beléd karol, s miután jóízűt hallgattatok együtt, megköszöni, hogy veled lehetett. Az a hely, ahol hozzád szegődik egy csuhás, és mindössze egy szentképet ad. Papírdarab fóliázva – nem több, de a benne lévő üzenettel fordít egyet legalább a napodon. Vagy megérkezik egy fiatal ember, akit itthon első ránézésre útonállónak, fosztogatónak vélnél, de ő csak a válladat érinti, és közli: Isten áldását hozta. Sietősen tovább is áll, hisz küldöncként sok lehet a feladata.

Ha a Medjugorjet megjárt embereket kérdezik, legtöbben legnagyobb csoda-élményként a szentségimádást említik. Ne kérdezzék, miért. Ami ott történik, nem magyarázható. Az ember a legjobb szándékkal beszélne róla, de csak tátog, mert rájön, kevés hozzá a szó. Csak akkor hiszi el, nem némult meg, amikor embertársa nem szavakban várja, hanem szeméből olvassa ki az üzenetet, majd két könnycsepp között ennyit mond: „ismerem az érzést". Jókívánságnak sem utolsó: ismerd meg az érzést!

374 b
Szabadtéri oltár – a Szentségimádások helyszíne

Könnyek a megkönnyebbülésért

Mária nővér korábban hat esztendőt töltött Medjugorjeben, most visszatért Nagykanizsáról. Azt mondja, nem mindenki imádkozni jön ide, de aki itt van, megnyílik a kegyelemre, és megváltozik. Ez a sok könny és sok mosoly magyarázata: az ember leteszi a terhet, megkönnyebbül. A csodák sem ritkák, csak jó helyen kell keresni: „a csodák a gyóntatószékben történnek. Nézzék meg az arcokat, amikor kijönnek. Csodás, belső gyógyulás ez. Otthon már csak ennek örömét és a békét kell megőrizni" – mondja Mária nővér.

301 b

A gyóntatószékben történő csodákról a papok tudnának leginkább mesélni. Ne faggassuk őket. Inkább vegyünk szemügyre még egy olyan változást, amire csekély az ésszerű magyarázat.
Akik az első jelenések utáni években jöttek Medjugorjeba, szegényes körülmények között szálltak meg, tisztálkodásra sem jutott más esővíznél.

A 2000-es évek elején a csodát látni akarók elzarándokolhattak arra a helyre, ahol a hegyből víz fakadt. Kis erecske lett a nagy látványosság. Most ezen a helyen óriási zuhatag, sokágú vízesés képezi a fotózás és álmélkodás témáját.

Még egy csoda és egy javaslat a kétkedőknek: rövid itt az idő, gyorsan kell szólni, mert mire azt mondanád valamire, hogy nem hiszed, már meg is történik. Egy esetben áll a lábán a nem hiszem kijelentés: ha a Medjugorjeben járó zarándoknak azt mondják, ide soha többé nem fog visszatérni. Azt bizony aligha hiszi.

Balázs Katalin, székelyhon.ro

Helyi hírek

A 2018-2019 –es tanévet 38 tanuló kezdte el és ebből 33 tanuló sikeresen be is fejezte. Sajnos voltak olyan tanulók akik az év folyamán különböző okok miatt kiestek az iskolánkból de a többiekkel sikerült elérni...
Read more...
Egy újabb olyan esemény végéhez értek a Step Dance Sportklub táncosai, amiről nehéz nem lélegzet-visszafojtva beszélni. Végre egy újabb dédelgetett álmuk, vágyuk teljesülhetett. A sok teendő, feladat halma között könnyű elfáradni, kicsi káoszt érezni a...
Read more...
Hogyan közeledjünk egy kutyushoz, merjük-e megsimogatni és ha igen, hogyan? Milyen szabályokat kell betartani ahhoz, hogy barátság alakulhasson ki ember és kutya között? Ezekre a kérdésekre kaphattak választ egyhetes tábor keretében azok a gyerekek, akik...
Read more...
Ezzel a mottóval indította útjára a Sie-Sie Stúdió Egyesület az első Román pótérettségi felkészítőt 2019. Augusztus 5-9. között a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Dr. Szabó Zsolt román szakos tanár segédletével a résztvevő diákok napi 6 órát készültek...
Read more...
Ifjúságkutató műhelymunkára gyűltek össze a kolozsvári Szociológia és szociális munka kar első éves diákjai. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont által megszervezett program célja egy 2018-as, átfogó szociológiai kutatás eredményeinek feldolgozása volt. Augusztus 29-31. között ifjúságkutató...
Read more...
Az összesítés szerint 5 edzőtábor zajlott a Step Dance Sportklub berkein belül, július és augusztus között, megmozgatva 350 gyermeket, 150 óra edzéssel, 672 óra felelősséggel, millió nevetéssel, ezeregy játékkal és végtelen élménnyel. Az élet sorsszerűsége olyannyira...
Read more...