Szegénység, irigység, gőg, hazugság, félelem – erről is szó volt Kiss Ulrich jezsuita szerzetes múlt hétvégén Gyergyószentmiklóson tartott előadásán. Egyház és pénz: Isten fizesse! cím alatt elhangzottak kőkemény kijelentések, még ha nevettető köntösbe csomagolva is. Sok kérdés, pár állítás, kevés útmutatás. Mert az előadó úgy tartja: „Ha tudnám, akkor sem mondanám meg a tutit, mert az rossz pedagógia. A jó tanár megmutatja diákjának, hogyan fedezze fel az igazságot."

„Én Jézustól azt tanultam, hogy egy vezetőnek fel kell tudni tenni a kérdéseket, és erre kell megtanítania beosztottjait is. Akárcsak arra, hogy ne vegyenek készpénznek első hallásra semmit. Kérdezzék meg: miért mondja ezt, s engem hogyan érint? És tulajdonképpen akkor van valóságos döntés, ha én valamit változtatok a magatartásomon. Ha én úgy csinálom a dolgom továbbra is, mint addig, akkor nem történt semmi" - fogalmazott a közel hetvenesztendős jezsuita szerzetes, azt remélve, gondolatai nem szállnak el az előadás végeztével, valamit haza is visz a hallgatóság. Az elhangzottakból válogattunk mi is azok számára, akik nem lehettek jelen az Egyház és pénz: Isten fizesse! címet viselő előadáson.

Szegénység és gazdagság

„Ismerik a mondást, hogy boldogok a szegények. Én mindig fölkapom a fejemet, hogy akik ezt mondják, tényleg komolyan gondolják? Mert általában nem a szegények mondják ezt. És akik mondják, eszük ágában nincs osztozni a szegények sorsában. Gazdagnak lenni önmagában nem rossz, de nagyanyám nekem mindig azt mondogatta, hogy a koporsóban nincs zseb. Nem viheted magaddal se a diplomáidat, se a pénztárcádat" - hangzott el, majd az előadó hozzátette: „Osztozni a szegények sorsában nem azt jelenti, hogy nem fizetem a számláimat, mert lekapcsolják a villanyt, hanem hogy elkezdek gondolkodni: amim van, abból mi a fölösleges?"
Elmesélte, egyik legszebb utazása Ladakhba volt, mely Tibetnek az indiai fennhatóság alatt álló része. A hegyre indultak, és jött velük szembe lefelé egy pásztor. Közben gyapjút font és énekelt. „Elbeszélgettem vele, majd este lelkiismeret-vizsgálatkor elgondolkodtam, hogy ez az ember és a hozzá hasonlók boldogok és szegények. Mert az ottani egyszerű ember naponta egyszer eszik lepényszerűséget, és ezt egész életén át. Nagy ünnepekkor a kolostorok rendeznek nagy lakomákat, ilyenkor eszik bárányhúst. Egyébként bőségesen van zöldség és gyümölcs, és a jakktehén vajával sűrített teát isszák. Nincs semmiféle biztosításuk, egyetlenegy szemüvegest sem láttam, nem mennek fogorvoshoz, sőt semmiféle kozmetikai cikket, még szappant sem használnak. Tehát szegénységben is lehet az ember egészséges, hosszú életű és boldog. Azt nem állítom, hogy nekünk így kell élni. Nem is tudnánk. De ez egy működő modell, és működik elvileg a szerzetesrendben is."

Hazugság az irigység szolgálatában

A gazdasági világban is elismert Kiss Ulrichnak volt alkalma átértékelni a szegénység-gazdagság kérdését, és erre irányítja a rendtársai figyelmét is: „Amikor elmélkedünk, meg szoktam kérdezni: emberek, mi az, hogy szegénység. Egy átlag magyar család nem él olyan jól, mint mi. Miben áll a szegénység? Nem arról szól, hogy éhezek, hanem hogy nem mindenről döntök autonóm módon, beleértve a fogyasztást is. A nyugati modern ember mindenről maga dönt. Ez akár 150 évvel ezelőtt nem így volt. A hagyományos társadalmakban óriási volt az egymástól való függés. Mindig volt egy nagyon vékonyka réteg kivétel, az elit, de egyébként a többség osztozott egymás sorsában. Mondanom sem kell, hogy ennek következtében az irigység nem volt ismeretes. A parasztnak meg sem fordult a gondolat a fejében, hogy ő főúr lehetne."
Az előadó úgy véli, akkor változott egy nagyot a világ, amikor jött a francia forradalom, és Napóleon azt mondta, hogy nála minden közkatona a tarisznyájában hordja a marsallbotot. A napóleoni korszak alapította meg azt az európai gondolkodást, hogy én bármi lehetek. „És azóta van problémánk azzal, hogy szabadság, testvériség, egyenlőség" - fűzte hozzá. Szerinte a hármas szókapcsolat mondandója „elvileg nagyon keresztény. Van azonban két bökkenő: a hármat egyszerre megvalósítani nagyon nehéz, és mégis a három összefügg annyira, hogy ha az egyik csorbát szenved, akkor a másik kettő sem marad meg épen. Mivel például az egyenlőség nem valósulhat meg, ebben gyökerezik az európai ember irigységkultúrája."
A jezsuita szerzetes rávilágított, hogy a hét fő bűn egyike, az irigység mellett jól ismert a gőg is. „Mindig találsz magadnál alábbvalót, és ha nem, gyártasz magadnak. Kitalálod, hogy a cigány csak félig ember, mindegy, csak legyen valaki, akit lenézhess. Ezelőtt még 150 évvel is a motiváció az volt, hogy én jobb legyek. Ez váltotta ki a törekvést, hogy mindent megtegyek. Ma az irigység uralkodik, hogy miért jó neki."
Az irigység, mint motívum és a hazugság, mint technika – ezen alapszik az egész kései kapitalizmus – tudhattuk meg az előadó nézőpontjaként, aki a kilábalás módját sem hallgatta el: „Itt magatartás-változásra van szükség. Arra panaszkodunk, hogy a svájciaknak jobb dolguk van. Na és? Mért rossz az neked, ha ők jól vannak? Azt mondom, hogy az egész emberiség legnagyobb problémája az irigység, és ha ettől megszabadulunk, akkor már csak egyvalami hiányzik, egy bűvös szék."

A bűvös szék és a bálványok

„Karinthy Frigyes története, A bűvös szék arról szól, hogy a géniusz feltalál egy olyan széket, hogyha ráülsz, nem tudsz többet hazudni. Milyen jó volna ez! Vagy nem? Eléggé megomlanának a társadalmi kapcsolatok. Mi reggeltől estig hazudunk. Nemcsak a sajtó, hanem mi is. Mindenekelőtt önmagunknak hazudunk. Egy-egy komédiát játszunk a családban, a munkahelyünkön, az egyházközségben.... és jó emlékezőtehetség kell, hogy számon tartsd, mikor mit is hazudtál. Mennyire egyszerűbb lenne mindig az igazságot mondani!" - fogalmazott, majd rátért a bálványokra is. Mint mondta, sokan nem tudják, hogy tulajdonképpen bálványimádók: „A gazdagság nem azt jelenti, hogy vannak anyagi eszközeink, és esetleg jóval több, mint másoknak, hanem arról, hogy én azokba vetem a bizalmamat. Vagyis bálványimádó vagyok."
A tízparancsolatról kedvenc történetét osztotta meg: „Van egy nagyon jó brazil barátom. Őt a cége elküldte New Yorkba fejtágítóra. Az előadó felkérte a jelen lévő 250 topmenedzsert, hogy mindenki vegyen elő egy papirost, és írja fel rá a tízparancsolatot. Kétszázötven ember közül senki sem ismerte mind a tíz parancsolatot. Három parancsot viszont mindenki: ne lopj, ne ölj, ne paráználkodj. Pedig az a legfontosabb a parancsolatokból, hogy csak egy urat imádjunk. Ehhez képest van nekünk jó pár: a párt, a tőke, a bank, a devizahitel, a médiaszabadság. Soroljam fel az összes bálványunkat?"

Nincs biztonság, és ez jó hír

Szabadság és függőség fogalmairól szintén a gazdagság kapcsán osztott meg egy elgondolkodtató eszmefuttatást: „A gazdagsággal az a baj, hogy bízunk benne, minden reményünket abba vetjük. A biztosítótársaságok a tőkepiacon a legnagyobb szereplők. Betegesen akarjuk biztosítani magunkat. Számolják ki, mennyit költ egy ember biztosításra. Csak azért, mert biztonságot akar. Nincs biztonság, és ez nem rossz hír, ez jó hír. Mert ha elismerem a függőségemet valakitől, akit mi Istennek hívunk, és szeret minket, akkor szabad vagyok. És ennek nem lehet konkurenciája a vagyon. Az összes ragaszkodásunk a vagyonhoz irracionális és értelmetlen."

A szívben van a bűnök fészke

„Mi állandóan félünk. Mi lenne, ha ma nem üvöltenénk együtt a farkasokkal, kimondanánk az igazságot? Őszinteség, és a másik embernek jót akarni... ennyi kell, és összeáll az új világ. Ez nem utópia, emberek. Az a magatartás, amit az anya mutat a gyerekeivel szemben, az kellene egy kicsit általánosabb legyen" - ajánlotta megfontolásképpen.
Arról is beszélt, mivel szembesült, amikor kalákagyóntatásra kérték fel. Bár sokkal többen mentek a gyóntatószékbe Marosvásárhelyen, mint korábbi szolgálati helyén, Budán, ám a gyónások felületesek voltak, szinte senki nem említette a hét fő bűn egyikét sem. „A szívben van a bűnök fészke. Nem abban, amit eszünk, hogy böjtölünk-e, adományozunk-e. Abban, hogy szívünk belsejében hogyan állunk a másik emberhez. Elfogadjuk akkor is, ha egy kellemetlen, undorító fráter? Mert könnyű szimpatizálni azzal, aki kedves, figyelmes, lesi a vágyainkat.

Hol „vásárolható" a nyugalom?

Tényleg az az életem célja, hogy gazdag legyek? - szembesítette a kérdéssel hallgatóságát a szerzetes. A siker hajszolása, az állandó aggódás és rohanás helyett egy másik életformát ajánlott: „Minden délben és minden este nézzek vissza az elmúlt fél napra, és értékeljem ki, hogy mi is történt. Mik azok az események, amelyek felém áramlottak? És mi az, amit én csináltam mindebből? Rá fogtok jönni, hogy tulajdonképpen a velünk történő dolgoknak igen kis részét csináljuk mi, a többi történik velünk. Aztán hálát adok az Úrnak mindazért, ami történt velem. Azért is, amit első pillanatban buta fejemmel rossznak tekintettem. Ez a napi feladat. Mert napi szinten történnek az igazi dolgok. Mert egy hónap áll 28-31 napból. Egy év áll 12 hónapból, és az élet áll 70-80 évből. Ez a keret. Utólag nem tudunk változtatni rajta, csak a kiértékelésén. Ezért jó a napi értékelés. Erre azt mondják sokan, hogy erre nekem nincs időm. De akkor ez egy elhalasztott beruházás. Az életben is, mint a piacon, verseny van. Az a fontos, hogy tudd a nap huszonnégy órájából a maximumot kihozni. Nem kizsákmányolva, és nem kipréselve, hanem pánik nélkül. Mert minél nyugodtabban éled meg a napjaidat, annál többet hozol ki belőlük. A lehetőségeid ugyanazok, hogyha kapkodsz, vagy ha nyugodt vagy."
E javaslattal azonban nem ért véget a jezsuita előadása, volt ráadás is. Válasz arra a kérdésre, hogy miként lehet megszerezni a nyugalmat? Mint mondta: „Erre két kulcs van. Egyik, ha eleget alszol, a másik, ha eleget imádkozol."

Balázs Katalin
szekelyhon.ro