Hírek

Ragyogj, csillag!

ragyogj csillag plakatIsmét itt a nyár, a vakáció, a játék, a kikapcsolódás, a játszva tanulás ideje. Ebbe a vakációs hangulatba kapcsolódik be a gyergyószentmiklósi Szent István Plébánia közössége, a tavalyhoz hasonlóan Evangelizációs bibliahetet szervezve a gyerekeknek. Tudjuk, hogy sok gyerek szeretne eljutni különböző táborokba, de nincs rá lehetősége. Mi várunk mindenkit, aki öt felejthetetlen napot szeretne velünk tölteni. A tavaly több mint nyolcvanan táboroztunk együtt, akár ennél több gyereknek is van hely a plébánián.
Július 1-től 5-ig, 9–15 óra között együtt játszunk, közösen étkezünk, játszva tanulunk. Három korcsoportban lesznek foglalkozások: óvodás középcsoportostól 7 éves korig, I–IV, illetve V–VIII osztályosok számára. A helyszín a Szent István Plébánia. Jelentkezni a plébánián kell június 28-ig, ahol a részvételi díjat, gyerekenként 15 lejt is ugyanekkor kell kifizetni.

Az idei bibliahét témáját a KOEN Alapítvány állította össze Eszter könyvére alapozva. Miről is van szó? Gyermekkorunk egyik legnagyszerűbb játéka az, hogy királyfiúk vagy királylányok vagyunk. Kamaszkorunk egyik legnagyobb vágya, hogy valahogyan kiemelkedjünk a szürke tömegből. Hívő életünk egyik legnagyobb áldása pedig az, hogy minden álmunk valóra válhat: a nagy Király, Isten gyermekeiként nemcsak lehetőségünk van „ragyogni", hanem egyenesen erre kapunk elhívást: „... kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben." (Fil 2,15)
„Tele van a világ sztárokkal, azt mondják ők a híres csillagok. Azt hiszik mindörökké élnek és fényük el nem fogy" - hangzik el Pintér Béla egyik dalában. Valóban nagyon sok „celeb" vesz körül bennünket, ezrek, milliók rajonganak értük. Ők határozzák meg a divatot, a közfelfogást, a viselkedést. De valóban méltók a követésre? És valóban az különleges, aki evilági normákat követ?
Eszter királynő története az egyik legszebb példája annak, hogyan lehet valaki „csillag" azzal, hogy betölti a neki rendelt feladatot. Arról beszél, hogy egy szürke pórleány is királynévá válhat Isten rendelése folytán. Szól hűségről és gyűlöletről, bátorságról és alattomosságról, győzelemről és meglakolásról.
Várunk minden érdeklődő gyereket, aki Isten gyermekeként szeretne ragyogni, mint csillag az égen!

Helyi hírek

A mai világban sajnos háttérbe vannak szorulva az emberi kapcsolatok, pontosabban a kapcsolataink nagy része az online térben valósul meg, különböző játékokon, applikációkon és közmédiai platformokon keresztül. A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács úgy döntött, hogy...
Read more...
Az év vége mindig a nagy találkozásokról szól. 2022 decemberének végéhez közeledve a Gyergyó-medencei diáktanácsok elnökeivel és alelnökeivel találkoztunk. Átbeszéltük az idei év megvalósításait és a jövő évi terveinket. Fontosnak tartjuk, hogy ők is tudják:...
Read more...
Ifjúsági börze %2022 %b %27
Idén a GYTIT hagyományossá vált Ifjúsági börzéjét rövidített programmal tudták megszervezni, viszont ez a színvonalasságában és a hasznosságában nem gyengítette a rendezvényt.   Év végén találkoztak a Gyergyói-medencében tevékenykedő ifjúsági szervezetek, diáktanácsok képviselőivel. A program kora délután...
Read more...
A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre. Azóta a könyvtár állománya...
Read more...
Napjainkban egyre több ember törekszik a környezettudatosabb életmódra. Egyre inkább bőrünkön érezzük az ökológiai válság hatásait, leginkább klímánk megváltozása és az egyre gyakoribbá váló extrém időjárási jelenségek jelzik a növekvő problémát. Próbálunk tenni az ökológiai...
Read more...
Megtalált Színek címmel, a témaköröket kibővítve 2020-2021-ben a Csoóri Sándor Alap támogatásával zajlottak a képzések. A szövés, nemezelés mellett a szappankészítés, mézeskalács díszítés és tojásfestés is szerepelt megvalósításaink között. Emellett műhelymunkák, szakmai találkozók is helyet...
Read more...