Hírek
A pedagógus értékei
Harmadik éve, hogy október első szombatján Keresztes Zoltán plébános lelki napot szervez a Gyergyó-medencei pedagógusok részére. Az idén október 3-án került sor a tartalmas programra, amely a gyergyószentmiklósi Szent István Plébánián reggel tíz órakor vette kezdetét tanítók, tanárok, mérnökök és hitoktatók részvételével. Az igényes plakát A pedagógus értékei cím alatt együttgondolkodásra hívta a megszólítottakat. A jelenlevők kissé feszülten várakoztak a kezdési időpontra, hiszen az utolsó percig titokban maradt előttük a meghívott előadó-lelkivezető, György Balázs szárhegyi plébános neve.
A gyermek néplélekrajzának rövid felvezetője után a 16 tagból álló kis pedagógus közösség első körben tisztázta a pedagógus szó jelentését, majd mindenki beszámolt a nevelés-oktatás terén tapasztalt nehézségeiről, ill. örömeiről, a nevelést nehezítő körülmények okairól és a nevelőnek az órakereten belüli szabadságáról.
A szünet utáni második körben a pedagógus értékei, lehetséges értékrendje térképeződött fel. Végkövetkeztetésként az fogalmazódott meg, hogy a hivatását megélő pedagógus tud igazán értékeket közvetíteni, a tanítványok felé megértést és szeretetet sugározni. Azonban csakis akkor tudja a nehézségeket elviselni, ha tud imádkozni, vagyis nem fog kiégni, amennyiben kapcsolatban marad a szerető Istennel, a hívatáséban megerősítő Jézussal.
A közösségteremtő rendezvény szentségimádással és szentségi áldással zárult. A részt vevők missziós feladattal távoztak: ki-ki a saját iskolája nevelőközösségének kovászává kell hogy legyen.
Ferenczi Julianna