Hírek
A 2016. Évi Házszentelés Beosztása – Gyergyószentmiklós Szent István Plébánia
A házszentelés szentelmény, amit az egyház a középkorban vezetett be, hogy Vízkereszt napján az emberi hajlékokat megszenteljék. E nap az Istenfia megtalálása, az Úr kijelentése ünnepe. Háromkirályok napjának is hívták – Gáspár, Menyhárt, Boldizsár –, amely az Egyház egyik ősi ünnepe. Magyarföldön az Árpád-házi királyaink koráig nyúlik vissza. A házszentelés, az áldások közé tartozik, és valami jót akar előidézni. A személy legmélyének a jó megtételére való ráhangolását kéri Istentől, mert ő a szívek és vesék ismerője. Az áldás valami olyan, amit a haldokló apa átadhat fiának, amit a kézfeltétel, a szó vagy valamely ajándék közvetít.
Az áldás szavai hatékonyak és visszavonhatatlanok. Akit, vagy amit megáldanak az is áldás forrásává lesz. Isten adhat áldást embernek, állatnak, földnek. Az Úr megbízása alapján a leviták adtak áldást a népre. Jézus is megáldotta a gyermekeket - áldást mondott az utolsó vacsorán -, majd a tanítványait mennybemenetele előtt. Őket arra oktatta, hogy azokra, akik őket átkozzák, áldást mondjanak.
Dicsőséges eljövetelekor, akiket jobbjára állít, azokat áldottnak mondta. A házszenteléskor Jézus egyháza által viszonozza a napkeleti bölcsek, egyben a hívek látogatását. A közös imádság és áldás segítsen bennünket, hogy az életet odaadóan tudjuk szolgálni. „Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus Krisztus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának" (Kol 3, 17).
Házszenteléskor nyilvánosan megvalljuk keresztény hitünket, és Krisztus áldását kérjük. A szentelés ünnepélyesen folyt le, a pap nemcsak a házat, hanem a benne lakókat is megáldja, és őket Isten oltalmába ajánlja. Amikor a pap szenteltvízzel meghinti a hajlékot, ezt mondja: „Emlékeztessen a szenteltvíz keresztségünkre és Krisztusra, aki szenvedésével és feltámadásával megváltott minket!" A mester (diák, kántor) a háromkirályok nevének kezdőbetűit kereszttel és évszámmal felírja az ajtóra vagy a ház szemöldökfájára: G + M + B + 2015. Más értelmezés szerint a 3 betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat „Krisztus áldja meg e házat".
Az asztalt fehér terítővel, abrosszal terítették le, rátették a feszületet, amit az imádság végén a családtagok megcsókoltak. Így fejezték ki szeretetüket Jézus iránt. Kezükben az égő gyertya a Krisztus elé járulást, a készenlétet jelentette.
HÁZSZENTELÉS - 2016
Dátum |
|||||||
JANUÁR 2. |
I. csoport |
|
|||||
II. csoport |
- Kossuth Lajos utca a vasúttól kezdve egészen a 66 számig - (az út BAL OLDALA) |
||||||
III. csoport |
|
||||||
JANUÁR 3. |
I. csoport |
- I.M.G. tömbház, Bucsin negyed 23, 24, 28-as tömbházak |
|||||
II. csoport |
- Virág negyed 25, 46-os tömbház |
||||||
III. csoport |
-Virág negyed 42, 51-es tömbház |
||||||
JANUÁR 4. |
I. csoport |
- Tűzoltó utca a végétől visszafele, Makkos utca alsó része, Tűzoltó utca egészen a 1-es számig |
|||||
II. csoport |
-Tölgymező utca vasúton felüli része, a vasúttól kezdve egészen az 1-es számig, Tatár utca alsó része, Kis utca - Testvériség u. 19 szám
|
||||||
III. csoport |
- Nicolae Balcescu utca a város végétől a 56 számig, - Mező utca - Tatár utca |
||||||
IV. csoport |
- Bucsin negyed 26, 27-es tömbházak, Testvériség sugárút, Muskátli utca, Hársfa utca
|
||||||
JANUÁR 5. |
I. csoport |
|
|||||
II. csoport |
|
||||||
III. csoport |
|
||||||
JANUÁR 6. |
I. csoport |
|
|||||
II. csoport |
|
||||||
III. csoport |
|
||||||
JANUÁR 7. |
I. csoport |
- Kossuth utca az Ambienttől a vasútig, Alsó malmok utca, Külső utca a Régigyár utcáig, valamint a közbeeső Keskeny utca és Sólyom utca |
|||||
II. csoport |
|
Gyilkostó és pótházszentelés: jan. 9 - szombat
I. csoport – Keresztes Zoltán
II. csoport – Sajgó Balázs
III. csoport –
IV. csoport –