Húsz év házasság után is hasznos a házban a randiszoba, lehet a légyott helyszíne a családi ebéd, és sosem veszteséges befektetés virágot vinni a felségnek – többek között ezekre derült fény a Házasság hete rendezvénysorozat gyergyószentmiklósi, kedd esti programján.

A Szent István plébánia nagytermébe házasokat hívtak meg tanúságtételre. Az évek óta népszerű rendezvényt ezúttal is Vincze Csilla moderálta, az asztal mellett ülő négy házaspár pedig korban, élményben és felekezeti hovatartozásban is különbözött egymástól. Igazi ökumenikus esemény volt, melynek hangulatára az őszinte, mély, és könnyeket fakasztó jelző egyaránt ráillik... utóbbi esetében hol a megrendülés, hol pedig a nevetés nyitotta meg a könnycsatornákat.

Élmény volt hallgatni az öt éve házas Benjámint és Rebekát, ahol a férj bevallotta, 21 éves korában kezdett imádkozni feleségért és 22 évesen megnősült, felesége pedig állítja: „őt rendelte Isten hozzám illő segítőtársnak.” Ők azok, akik tisztán őrizték magukat a házasságig, s bár szüleik távol vannak, segítőik mindig akadnak.

A 17 éve házas Attila és Melinda bajkeverőkkel is találkozott páros életük elején, amely szinte váláshoz vezetett alaptalanul. A házasság kezdetén Gyergyó és Marosvásárhely között ingázó család babával és dadával már szép emlékként tud mesélni a nehézségekről. Mára azt is tudják, hogy a ház nem nagy, hanem lélekkel telt kell legyen, a kocsi pedig csak annyira felszerelt, hogy gurulni tudjon.

András és Katalin húsz esztendeje hiszi: a nap nem nyugodhat le az ő haragjukkal. A férj két kezével építette fel a ház felét, míg felesége az anyagiak megszerzésének oroszlánrészét vállalta. Mindent együtt csinálnak, a tortasütést is beleértve, négy gyermekük számára pedig példás, hogy vallják: este egymáshoz bújni a legnagyobb ajándék.

Menyhért és Judit hamarosan a harmincötödik házassági évfordulójához ér. A négyunokás nagyapa, a nagyközönség előtt ígérte meg nejének: az évforduló egyhetes kiruccanással lesz megfejelve. Okkal határozott így, hiszen a harmincévesen addig vonakodott, hogy a felesége szinte nélküle ment a pezsgőfürdős kényeztető szállodai éjszakára. Nevettettek, miközben mély részleteket osztottak meg hitükből, emberségükből, különbözőségükből, amely láthatóan nem állt kikerülhetetlenül közös életük útjába.

Bár kizárt, hogy eszerint választották volna a meghívottakat, kiderült, többségüknél nem leány-, hanem legénykérés volt házasságkötés előtt. A férfi vonakodott színt vallani, s addig hitte, hogy ő talán nem is megfelelő az ügyes, okos szép hölgynek, míg a nő kellett feltegye a kérdést, akár teljesen konkrétan is: „elveszel-e feleségül?” A családi legendák közül ez sem hiányzik, a nők talpraesettsége pedig nem is rossz hozomány.

Gyerekkérdésben is jó volt pásztázni a meghívottak helyzetét. Benjáminékat, akik kétéves kislányukat van, kire hagyják a nagyszülők távollétében is: a baptista közösség vigyáz rá. Attiláék, akik most döbbennek rá milyen kevés idő volt az ígéret beváltására, hogy sokat lesznek együtt gyerekeikkel. A kicsik hamar felnőnek, nincs holnap a ma pótlására. Andrásék is kezdik érezni a kirepülés szelét. Ugyan még legkisebb gyerekük helyet kér magának hálószobájukban, a legnagyobb kuckója már üres, hétvégenként jár csak haza. Itt is adódik a kérdés: kicsi a ház vagy túl nagy?

A sorban legtapasztaltabbak Menyhérték, akik bölcsen tudják kijelenteni: igaz, hogy két fiúk Németországban él, de legalább a testvérek és családjuk ott egy házban lakik. Igaz, hogy a négy unokának mesét mondani csak úgy lehet, ha van internet, messze vannak, de, amint nagymama fogalmazott: „az ő kicsi szívük itthon alakult ki.”

Elfogadni a megváltoztathatatlant, nevetni néha a nehézségen is és ünnepelni házassági évfordulót, yüttlétet, névnapot... randevúzni egy életen át – ennek értelmét pecsételték rá a jelenlévőkre.