Olyan könyvbemutatón vehettek részt Erdély több településén emberek, melyen a csend bírt nagyobb erővel a szónál. Ahol nem idéztek egy sort sem a könyvekből, de szerepet kapott a „hallgató”. Két kötet került asztalra, az est azonban mindenki számára egyedi út bejárását tette lehetővé.

A Verbum kiadó gondozásában ritkán jelennek meg fordítások. Szőcs Csaba, a kiadó igazgatója viszont, mint mondta, Bereczki Silvia sa biztatására most „kivetette a hálót.” Az Amerikában a legjobbak között nyilvántartott lelki író és lelkigyakorlat-vezető Joyce Rupp két kötete először jelenhetett meg így magyarul, mert Bereczki Silvia úgy gondolta, elérhetővé kell tenni olyan írásokat, melyek ha rajta sokat segítettek, másnak is hasznára válhatnak.

A segítőnővérnek is premier volt a vállalt munka, bár rövidebb írásokat már fordított németről, angolról, kötetek fordítását most kezdte – jelenthető ki bátran, hiszen az Angliában élő szerzetes fordítómunkájának minden bizonnyal lesz folytatása.

Joyce Rupp könyveiből kettőt választott ki, egyeztetett a szerzővel és így a Verbum megvásárolhatta a kiadáshoz szükséges jogokat. Az egyik kötet a Fényszikrák nevet viseli, alcíme: Sötétség és személyes növekedés. A lélekre jellemző ugyanis, hogy a nappal után az éjszakát is meg kell élnie, a sötétséget, amely a fejlődés segítője, ám sok fájdalommal jár. A sötét kilátástalanságban megváltónak tűnhet akár egy szikrája is a fénynek, mely erőt ad, hogy az ember akarja az életet. Az életet, mely a növekedésre vezet. Ezen az úton tudnak társak lenni Joyce Rupp Fényszikrái.

Határtalan együttérzés – Életmódteremtés a második kötet címe, amely tekinthető egyszerű esszékötetnek is, de annál sokkal több. A szerző egy témában kifejtett gondolatait kérdések, feladatok követik, versben foglalt imája kerekíti ki. Ráadásul a fejezetek hetekre osztják a kötetet, alfejezetként napok jelennek meg – ideális tehát például nagyböjti lelkigyakorlat végzésére akár egyedül, de csoportban is.

Bereczki Silvia könyvajánlása igen egyszerű: bár csak levelező viszonyban van még Joyce Ruppal, tudja róla, hogy 75 éves, szerzetes, egy melegszívű, hiteles ember, aki „tudja, milyen, amikor szenvedünk, vagy kísérünk más szenvedőket. Közel két évtizedig tartott az életközép-krízise melyben minden, amit biztosnak hitt, megkérdőjeleződött.”

A kettős könyvbemutató rendhagyó volta abban állt, hogy a könyvekből vett különböző meditációs gyakorlatokon vehettek részt a jelenlévők. Játéknak tűnhetett, üzenete mégis továbbgondolásra kívánkozott. Így azé a feladaté is, amelyik mindössze annyiból állt, hogy vegyünk levegőt, fújjuk ki, majd vegyünk új levegőt. Mert „egy belégzés nem elég ahhoz, hogy utána az életünket kilégzéssel éljük. Miközben másokról gondoskodunk, nekünk is szükséges töltekezni, mert senkinek sem lesz jobb, ha mi megszűnünk lélegezni, létezni.” Az együttérzés több, mint együtt érezni a szenvedőkkel: ezen érzést önmagunkra és a teremtett világra is érdemes kiterjeszteni annyira, hogy létmóddá váljon: együttérző jelenlét legyünk.

Egy meditáció során a teremtett világgal való együttérzésből is ízelítőt kaphattunk, ebből került ki ezen írás címe is: Nem mindegy, mi lesz a fa sorsa, ha én vagyok a fa. Hogy mi van még e gondolat mélyén, az is kiderül az együttérzést fényszikrákkal megvilágított kiadványokból.