Gyergyószentmiklóson január 22-én ért véget az ökumenikus imahét, amelynek utolsó állomása a Szent Miklós római katolikus templom volt. Az elmúlt hét estéin a város minden templomában sorra azért gyűltek össze a hívek, hogy együtt imádkozzanak, jobban megismerjék a más-más felekezetű keresztények egymást.

Ifj. Czikó László, a Szent István plébánia lelkésze elmondta:

– Gyergyószentmiklóson az ökumenikus imahetet Msgr. ft. Portik Hegyi Kelemen c. kanonok, főesperes-plébános szervezte meg. Az imahét négy éve zajlik ebben a formában. Fontosak ezek az alkalmak, hiszen Jézus a főpapi imájában is azt mondja, „legyenek mindnyájan egyek…”, ugyanakkor a különböző felekezetek jobb megismerése sem az utolsó szempontok között említhető. Az ima értéke, értelme, kihatása éltünkre ez – kegyelmi ajándék. Meg kell említenem, hogy tavaly még volt egy szép kezdeményezés a haiti áldozatokért, ami abból állt, ha jól emlékszem, hogy minden hónap 12-én különböző felekezetű templomokban imaestet tartottunk. Az elmúlt héten több száz ember estéről estére összegyűlt, és ápolta az egységet, de úgy gondolom, hogy talán, ha többen megtapasztalnák ennek lelki kincseit, még gyarapodnánk.

A gyergyószentmiklósiak nyitottak az imahétre, ezt a részvétel ékesen bizonyítja. A főesperes úrtól tudjuk, hogy amikor egy püspököt fel akarnak szentelni, külön megkérdezik, hogy a más felekezetekkel szemben nyitott-e a párbeszédre? Ennyire komolyan veszi a más felekezetűeket római katolikus egyházunk – fejtette ki ifj. Czikó László lelkész.

Együtt szebb az élet és eredményesebb a munka címmel jegyezte felkérésünkre Portik-Hegyi Kelemen főesperes plébános az imahéttel kapcsolatos gondolatait.

Az imahét mottója: „A jeruzsálemi keresztények állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban." Ap Csel 2,42

Most fejeztük be Gyergyószentmiklós városunkban az egység, az ökumenikus ima hetét. Ezt az imahetet a keresztény egyházak egységére való törekvés jellemzi.

A II. Vatikáni Zsinat – 1962–65 között volt Rómában – 16 dokumentuma közül egyik ezzel a témával foglalkozik. Ez meghatározta a katolikus egyház hozzáállását ehhez a témához.

Ugyanakkor a Gyulafehérvári Főegyházmegyénkben, a 2000-ben megtartott egyházmegyei zsinatunk, vagy ahogy még meg szoktuk nevezni, szinódusunk 22 dokumentuma közül is egyik erről szól.

Mindez nagyon jól jellemzi, mennyire fontosnak tartja az egyház, hogy a különböző felekezetekre szakadt kereszténység a sokféleségben, a saját értékeit megőrizve, megtalálja az egységet. Ebbe a törekvésbe kapcsolódtunk mi is bele az elmúlt héten.

A II. Vatikáni Zsinatunk biztat: „A létrehozandó egység az egész Egyház gondja, mind a híveké, mind a pásztoroké; mindenkit a maga adottságának megfelelően érint a mindennapi keresztény életben éppúgy, mint a teológiai és a történelmi kutatásban.” (5 pont). Mivel a bűn okozta a Krisztus követőinek a szétszakadottságát, ezért a megújulás – ami azt jelenti, hogy Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat rendezzük – segít az egység helyreállításában. Az esti liturgikus együttléteink, a Szentírás olvasása, annak magyarázata, az énekek és imádságok segítettek ebben a megújulásban. Minél többet vagyunk együtt Istennel, minél többet halljuk az Ő tanítását, annál jobban átjár bennünket, és ez tisztít, megújít, megreformál. „A zarándokúton lévő Egyházat Krisztus erre a szüntelen megújulásra hívja, melyre az Egyháznak, mint emberi és földi intézménynek, állandóan szüksége van”. (6. p.)

Ezeknek a találkozóknak másik célja: egymás megismerése. Erre is biztat a zsinatunk: „Különvált testvéreink lelkületét meg kell ismerni, aminek elengedhetetlen feltétele az igazsághoz ragaszkodó és jóakaratú tanulmányozás. Megfelelően fölkészült katolikusok jobban ismerjék meg testvéreik sajátos tanítását és történetét, lelki életét és istentiszteletét, vallásuk lélektanát és kultúráját.” (9. p.).

Arra törekedtünk, hogy minden felekezet a maga liturgiája szerint szervezze meg az estéket, ugyanis minden este más-más templomban voltunk. Mivel a Szentírás mindannyiunk közös kincse, ezért azt közösen használtuk, követve a tervezetet, amelyet ebben az évben a Jeruzsálemben élő különböző keresztény felekezetek állítottak össze. A szentbeszédeket is más-más lelkész tartotta, így megismerhettük egymást, és a hívek is hallhatták a más felekezet lelkészeit. A sokféleség, sokszínűség gazdagított mindannyiunkat, akik nyitott szívvel, lélekkel vettünk részt.

Úgy tapasztaltam, hogy a hívek, akik részt vettek, nyitottak voltak. Több személytől hallottam spontánul kimondott nagyon pozitív visszajelzést: „Pap bácsi, olyan jók ezek az esték, úgy feltöltenek.” Voltak, akik minden este részt vettek, voltak, akik két-három este tudtak bekapcsolódni. A hét estén, körülbelül kétezren vettek reszt. Az első estén, vasárnap a Szent István templomban épp úgy, mint az utolsó estén a Szent Miklós templomban minden ülőhely el volt foglalva, sőt, még álltak is. Ez azt jelenti, hogy több mint 500-an voltak.

Nekünk, lelkészeknek is nagyon hasznos és kellemes volt ez a hét. Reméljük, hogy sikerült Isten igéjét, a jó magot sok lélekbe elvetni. Amellett, hogy együtt imádkoztunk, együtt szolgáltunk, utána együtt vacsoráztunk. Ezeken az estéken sok mindenről el-elbeszélgettünk. Egymást, mint emberek is, jobban megismertük. Rá-rá kérdeztünk egymás véleményére, különösen azokra, amelyek különbözőek, ugyanígy a sajátos szokásokra, sajátos liturgikus cselekményekre. Én magam lelkiekben, szellemiekben gazdagabb lettem, jól éreztem magam, Tanúsíthatom, hogy a különbözőségeink ellenére sok mindenben tudunk együtt dolgozni városunkért, a szegényekért, a társadalom peremére szorultakért – közölte a főesperes.

Bajna Gyöngyi