Szeptember 12-én, Szûz Mária Szent Neve napján, az alszegi csengettyûnél mintegy százötven katolikus hívõ Szûz Máriát köszöntötte. A búcsús szentmisét T. Czikó László, a Szent István plébánia lelkésze mutatta be. Prédikációjában szólt a bevett szokásaink közül a nagy ünnepélyességekkel megült születésnapokról, névnapokról. Amikor virággal és valamiféle ajándékkal köszöntjük az ünnepeltet. Pontosan úgy, mint ahogy hitünk ajándékát hoztuk ide a csengettyûhöz – mondta. Szólt a magyar népnek a Szûzanyához fûzõdõ gyengéd viszonyáról is. Méltók vagyunk-e e név kiejtésére, és hûségesek vagyunk-e Máriához? – kérdezte.

Az ünnep keletkezésérõl megtudhattuk, hogy 1683-ra nyúlik vissza. Bécs felszabadulása után a török alóli felszabadulás ünnepévé vált, amikor XI. Ince pápa Mária szent nevének ünnepét erre a napra rögzítette.

Szép történetet idézett egy iszlám falu lakóiról, akiknek fele áttért kereszténynek, óriási felháborodást váltva ki ezzel. Kizárták õket a közösségbõl, és így a keresztény férfiak már nem pipázhattak az õshonosokkal, illetve a falu egyetlen kútjából sem ihattak vizet. Ezért ásniuk kellett egy saját kutat. Egy kis idõ múlva a másik kút kiszáradt. A keresztények az iszlám falusfeleiket meghívták saját kútjukhoz, hogy igyanak, és használják azt. Azért, hogy az iszlám vallás tagjai ne kelljen sokat gyalogoljanak a kútig, a keresztények több vizet vittek haza a kútból, kiírva a házukra, hogy itt keresztények laknak, így iszlám hitû társaik tudhatták, hogy oda bemehetnek vízért….

A történet végén felhívta a figyelmet arra, hogy keresztényekként nekünk is adni kell a „kútunkból vizet”.

A velünk történt jó és rossz dolgok értelmérõl is szólt, miután újabb történetet mesélt el:

– Egy faluban éjszakázott egy remete, akit felkeresett egy ember, azzal a kéréssel, hogy adja neki a remete a drágakövét. A remete nem tudta, milyen kõrõl beszél az idegen, de az ember közölte, hogy álmában látta, hogy nála van, és hangot hallott, ami azt mondta, ha megszerzi, õ lesz a világ legboldogabb embere.

A remete keresni kezdett a tarisznyájában, talált is egy drágakövet, amit odaadott az embernek, hozzáfûzve, kívánom, hogy legyél boldog vele. A férfi este nem tudott elaludni, attól tartva, nehogy ellopják a követ. Így másnap korán visszament a faluba, ahol a remetét nyugodtan aludva találta. Felköltötte, azzal a szándékkal, hogy visszaadja a követ, és helyette inkább a remete nyugalmát kérte, azt a nyugalmat, ami erõt adott neki az értékes kõrõl való lemondásához. A remete azt felelte: – Lelkiismeretem nyugalmát nem adhatom oda senkinek, mindenki a saját magáét kell, hogy megtalálja.

Végül szólt Mária lelki nyugalmáról is, amivel ki tudta mondani, hogy történjék vele az angyal szavai szerint.

Befejezésül a mélyebb életre való törekvés fontosságát emelte ki, ugyanakkor köszönetet mondott Bálint Anna néninek, a csengettyûnél folytatott kitartó szolgálatáért.

Bajna Gyöngyi