Hírek

Pricskei búcsú prédikációja

Kedves István atya, kedves paptestvéreim, Krisztusban szeretett hívek!

MH_73291pricskei_bucsu
fotó: Dezső László
A Gyulafehérvári Főegyházmegye, korábbi nevén az erdélyi egyházmegye millenniumi évében gyűltünk össze e csodálatos helyen. Amikor az egyházmegye híveivel együtt hálát adunk ezer évért. Ebben a millenniumi évben ünnepeljük azt is, hogy száz éve született dr. Jakab Antal püspök. Arra is emlékezünk, hogy 70 évvel ezelőtt szentelték püspökké Erdély nagy főpásztorát, Márton Áront, és 20 éve annak, hogy leomlott a vasfüggöny és letűnt a kommunista diktatúra. De ugyanakkor öt éve annak is, hogy 2004. augusztus 7-én itt, Pricske-tetőn keresztet állítottak, és első alkalommal ezen a helyen az egybegyűlt hívek együtt imádkoztak, Istent dicsőítették, erre a helyre hívő emberek zarándokoltak. És első alkalomkor az itt jelen lévő Hajdó István, akkori gyergyószentmiklósi főesperes-plébános beszédének végén húsvétot, a feltámadást idézte: Föltámadt az Úr Pricskén is, álleluja! - mondta ünnepélyesen. Majd két évvel ezelőtt, augusztus 4-én, mikor szintén ő volt ennek az ünnepnek szónoka, kereste a választ arra, hogy Pricske tetejére miért állították ezt a hatalmas keresztet, és beszédének a végén megadta az evangéliumi feleletet, ami így hangzik: Uram, jó nekünk itt lenni!

Krisztusban szeretett testvérek! A mai napon mi is próbáljuk keresni, mit üzen nekünk a Főegy- házmegye millenniumi évében, Jakab Antal centenáriumi évben, mit üzen nekünk a kereszt? A budapesti Kormorán együttes, amely az elmúlt szerdán este itt, az EMI-táborban, Gyergyószentmiklóson lépett fel, a Magyarnak lenni hivatásunk dalban így énekel: „Kereszt áll az út szélén, keskeny ösvény vezeti lábunk. Új időkre, dalokra várunk."


Kereszt áll itt Pricske-tetőn, kereszt áll az útszéleken, kereszt áll az utcasarkokon, és keresztek állnak, díszítik lakásunk falait. Ezek a keresztek, és ez a kereszt itt is, üzennek. Ezek a keresztek üzenik, hogy ők jelen vannak a mi életünkben. Korunk nagyra becsült hívő embere, Jókai Anna a keresztről így vall: „A kereszttel sok mindent lehet csinálni. Lehet értetlenségünkben átkozni, lehet gyávaságunkban elrejteni, lehet gyöngeségünkben leejteni, lehet ravaszul másra rakni, lehet ügyesen a vállhoz faragni, lehet leroskadni alatta kétségbeesetten, lehet ihletetten szárnynak használni, csak egyet nem lehet: letagadni, azt mondani, hogy nincs."


Igen, a keresztet nem lehet letagadni, a kereszt ott van mindennapi életünkben, ott van akkor is, ha értjük azt, ott van akkor is, ha nem értjük, ott van akkor is, ha félreértjük. A táborhegyi jelenetben, amelyről most röviden ezelőtt az evangéliumban hallottunk az apostolok előbb látták húsvétnak a fényét, mint a keresztet, és ők nagyon lelkesedtek. Talán nem tudták azt egészen konkrétan, hogy mi is a kereszt az embernek az életében. Oly nagyon lelkesedtek, hogy ott akartak maradni fenn a hegyen, távol az élet zajától, távol a keresztek jelenlététől. És mit tesz Jézus az apostolokkal? Visszaviszi őket a mindennapi valóságba, visszaviszi a hétköznapokba, hogy érezzék annak a súlyát, érezzék annak a nehézségét is. Majd később következett nagypéntek, Krisztusunk keresztre feszítése, ezt követte húsvét, és annak ellenére, hogy nagypéntekre húsvét következett, a kereszt mégis megmaradt. Megmaradt az a kereszt, amelyet nem a keresztények találtak fel, hiszen a zsidók az általuk összeszegezett keresztre feszítették Jézust. A kereszt jelen volt és jelen van a népek kultúrájában. Jelen van különféle vallásokban, de leggyakrabban, és ez nagyon érdekes, ha vizsgáljuk a népeknek a történetét, hogy a kereszt jelképe, szimbóluma az áldásnak. A kereszt jelzi az életet, jelzi a boldogságot, a keresztények esetében is a kereszt az üdvösség jele. Figyelmünket az életre irányítja. Az őskeresztények ezért jelölték egymásnak homlokára a keresztet. Ezzel akarták kifejezni azt, hogy jelen van Istennek az áldása. A kereszt ezért a mi számunkra, keresztények számára túlvilági pecsét is. A szabadságnak, a megszabadításnak, a szabadulásnak a jele, hogy majd, amikor egyszer véget ér ez a világ, maradjon a kereszt a jel, maradjon a kereszt a védőbástya, az oltalom. Aki kereszttel jelöli önmagát, aki kereszttel jelöli embertársának a homlokát, a veszélyben oltalomra talál. Erre akar emlékeztetni és figyelmeztetni itt, Pricske-tetőn ez az óriáskereszt, erre akarnak emlékeztetni a keresztek az utcaszéleken, lakásaink falán, hogy mindig a kereszt alatt oltalomra találunk. És másodszor, a keresztút járható még akkor is, ha keskeny ösvény vezeti lábunk, ahogyan mondja a dalnak a szava, a Kormorán együttes részéről.


Krisztussal ezer esztendeig - hangzik a Főegyházmegye millenniumi mottója. Az ezer évet a keresztet hordozó Krisztussal járta ez az egyházmegye, annak hívei, annak püspökei. Lehetett járni, mert hozzácsatolta életét ehhez a Krisztushoz, aki hordozta és hordozza velünk együtt a kereszteket, és lehet járni ma is, még akkor is, ha az út, az ösvény keskeny, sőt nagyon keskeny. A Főegyházmegye ezer évében voltak nagyon sokan, akik a keskeny úton tudtak haladni. Tudtak haladni akkor is, ha az út nagyon keskeny volt, tele volt akadályokkal, tele volt megpróbáltatásokkal.


Most ezen ünnep keretében, itt, fenn a hegyen, három nagy személyiségre szeretnék emlékezni. Három nagy püspökre, akik egyházmegyénket a XX. században vezették. Akik példaképei voltak, és azok lehetnek számunkra ma is. Példaképei annak, hogy hogyan lehet, hogyan kell a keskeny úton haladni, hogyan kell a keskeny ösvényen járni, és célba jutni. Ezek közül az első, Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök, aki tulajdonképpen a XIX. század végétől 40 éven át vezette ezt az egyházmegyét, és neki jutott az a feladat, hogy, amikor Trianon után hívei itt Erdélyben kisebbségi sorsra jutottak, mutassa az utat. Mutassa a keskeny utat, azt az ösvényt, amelyen járni lehet. És ez a nagy püspök mutatta ezt az utat, de nem csak mutatta, hanem cselekedett is, és kiépítette azt az egyházi iskolarendszert, amely a második világháború végéig, egészen 1948-ig, az államosításig biztosította itt, ezen a földön az anyanyelvi oktatást a magyarság számára. Ennek a püspöknek, az ő életének és tevékenységének üzenete van a ma számára. Figyelmeztetés a jelennek.


És előttünk áll Márton Áron, Erdély nagy püspöke, aki a kommunista diktatúra idején védte egyházát, védte népét, amelyből ő is vétetett, vállalva szenvedést, a börtönt, a szobafogságot, de egyenesen állt mindig, mint a fenyő, és nem tört kettőbe. Így teljesítve küldetését.


És előttünk áll Márton Áron méltó utóda, dr. Jakab Antal püspök is, aki 100 éve született, és aki elődjéhez hasonlóan, megalkuvás nélkül szolgált. A Gyergyói-medence, Kilyénfalva adta őt népünknek, nekünk, egyházunknak, aki 13 év börtön után, 1980-90 között, mint egyházmegyés püspök a kommunista diktatúra kegyetlen utolsó évtizedében vezette egyházmegyénket, és a diktatúrából azt átvitte a szabadságba, a demokráciába. Ők mind keskeny ösvényen, keskeny úton haladtak, nagyon nehéz úton, tudtak bölcsen és okosan vezetni, tudták irányítani a rábízottakat, tudva, hogy az adott korban problémák közepette mire van szüksége a népnek. Márton Áron és Jakab Antal üzennek a mának, üzennek ennek a vidéknek, üzennek ennek a régiónak, üzennek a népnek, üzennek Erdélynek.
És harmadszor, a kereszt a remény jele. A dalban így áll: „Új időkre, dalokra várunk." Amikor alaphivatásainkról elgondolkodunk, amelyek így hangzanak: Embernek lenni hivatásunk, magyarnak lenni hivatásunk, kereszténynek lenni hivatásunk, magyarságunk megőrzése mellett európainak lenni hivatásunk, amikor ezen hivatások teljesítéséről elgondolkodunk, hogy hogyan, miként lehetséges ez, és keressük a választ, hogy hogyan járjunk el, arra a következtetésre jutunk, hogy nekünk, ma élő embereknek, keresztényeknek, itt jelenlévőknek, és távol levőknek is álmodnunk kell, terveznünk kell jövőnket. Azt a jövőt, amely megtart, felemel, és előbbre visz. Ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk alaphivatásainkat, szükségünk van azonban mozgási területre, szükségünk van önrendelkezésre, amit röviden, egyszóval autonómiának neveznek. Ez a kereszt itt, Pricske-tetőn a távolba mutatva üzen. Üzeni, hogy az autonómia nem akkor lesz szükséges, amikor ezt a népet a munkanélküliség, gazdasági krízis innen elűzi, és arra kényszeríti, hogy idegen országba keresse majd kenyerét. Itt, a Pricske-tetőn álló kereszt üzeni, hogy az autonómiára ma van szükség, hogy itt jövőt, szellemi, lelki, anyagi háttérrel rendelkező jövőt építhessen az itt élő ember a maga, gyermekei, és unokái számára. Az istenképűségből fakadó alapvető emberi jogból ered ez a kívánság, ez az óhaj, és ezért a vezetőknek, vezetőinknek bárhol is tevékenykedjenek, bármely területen, meg kell hallaniuk ezt az óhajt, és a nép számára ki kell vívniuk az őt megillető jogokat. Ha másképp nem megy, akkor ki kell azt imádkozni. Ima hadjárattal kell támogatni a felelős embereknek a küzdelmét az autonómiáért. Valami olyasmit kell tennie az itten élő embereknek, amit a második világháború után, 1945 és 1955 között tettek az osztrákok, hiszen a második világháború után Ausztria szovjet megszállás alatt volt, úgy, mint Kelet-Németország, és ezek az emberek elkezdtek imádkozni, zarándokoltak nemzeti zarándokhelyükre, fel az Alpokba, a hegyekbe, Marienfeldbe, mintha mi Csíksomlyóra zarándokolnánk, és imádkoztak. Tíz éven át gyötörték az egeket, és 1955-ben a szovjet csapatok elhagyták Ausztriát, és Ausztria semleges lett.


Új időkre, dalokra várunk. A kereszt az el nem múló remény jele. Nem az elmúlásé, nem a halálé, hanem az életé, a feltámadásé. Krisztussal ezer esztendeig, a keresztet vivő Krisztussal járta ez az egyházmegye az ezer esztendőt végig, és ez a mottó jövőt ígérő megfogalmazás is, ahogyan oly sokan ebben az évben ezt elmondták. A keresztek és itt, Pricske-tetőn álló kereszt is mutatják nekünk az utat. Mutatják nekünk a keskeny utat és a keskeny ösvényeket az új idők felé. Legyen velünk Krisztus, a keresztet hordozó Krisztus, a jövőben is.


Legyen velünk a csíksomlyói Szűzanya, legyenek velünk a Márton Áronok, legyenek velünk a Jakab Antalok, szellemiségükkel, példájukkal, egyházuk és népükért élő, küzdő üzeneteikkel. Ámen.

dr. Vencser László

Helyi hírek

A mai világban sajnos háttérbe vannak szorulva az emberi kapcsolatok, pontosabban a kapcsolataink nagy része az online térben valósul meg, különböző játékokon, applikációkon és közmédiai platformokon keresztül. A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács úgy döntött, hogy...
Read more...
Az év vége mindig a nagy találkozásokról szól. 2022 decemberének végéhez közeledve a Gyergyó-medencei diáktanácsok elnökeivel és alelnökeivel találkoztunk. Átbeszéltük az idei év megvalósításait és a jövő évi terveinket. Fontosnak tartjuk, hogy ők is tudják:...
Read more...
Ifjúsági börze %2022 %b %27
Idén a GYTIT hagyományossá vált Ifjúsági börzéjét rövidített programmal tudták megszervezni, viszont ez a színvonalasságában és a hasznosságában nem gyengítette a rendezvényt.   Év végén találkoztak a Gyergyói-medencében tevékenykedő ifjúsági szervezetek, diáktanácsok képviselőivel. A program kora délután...
Read more...
A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre. Azóta a könyvtár állománya...
Read more...
Napjainkban egyre több ember törekszik a környezettudatosabb életmódra. Egyre inkább bőrünkön érezzük az ökológiai válság hatásait, leginkább klímánk megváltozása és az egyre gyakoribbá váló extrém időjárási jelenségek jelzik a növekvő problémát. Próbálunk tenni az ökológiai...
Read more...
Megtalált Színek címmel, a témaköröket kibővítve 2020-2021-ben a Csoóri Sándor Alap támogatásával zajlottak a képzések. A szövés, nemezelés mellett a szappankészítés, mézeskalács díszítés és tojásfestés is szerepelt megvalósításaink között. Emellett műhelymunkák, szakmai találkozók is helyet...
Read more...