A Jó Pásztor vasárnapján, április 29-én került sor az idei búzaszentelésre Tekerőpatak és Gyergyószentmiklós határában. Három római katolikus egyházközség: a tekerőpataki, illetve a két gyergyószentmiklósi, papjaik vezetésével, keresztaljakba gyűlve mentek ki a tikkasztó melegben a határba.

Az ünnepi szentmisén prédikációját a gyergyótekerőpataki plébános, nt. Csedő István szentszéki tanácsos egy benne évről évre viszszatérő, felmerülő kérdéssel kezdte:

– Milyen lelkülettel jöttünk el, vagyunk itt? Örömmel bízva az áldásban, vagy kishitűen aggodalmaskodva?

Gondolom, mivel az emberi természetek különbözőek, hogy mind a két csoportból vannak itt résztvevők. Hívőn örvendezők és gondterhelt arcú aggodalmaskodók is. Az előbbieknek az örömét értem és érzem, de az utóbbiaknak a kérdését is mintha hallanám.

Lehet ma, a mai helyzetünkben, a kisebbségi sorsban nem gondterhelt arccal jönni? Amikor meg kell küzdenünk mindenért, az anyaföldért, az anyanyelvért, a hithez való hűségünkért, a puszta létért, a szülőföldön való megmaradásért? Én azt mondom mégis, hogy igen, lehet. Hagyjuk ma otthon a gondterhelt arcot, s ha gondterhelt élettel jövünk is, mert azt nem tudjuk otthon hagyni, de bízva, reménykedve, az igazi keresztények tekintetével nézzünk az égre, Istenre, és kérjük az ő áldását földjeinkre, határainkra. Azokra a földekre, amelyeket ma egyre kevesebben tekintenek Isten áldásának, és ezért mind kevesebben művelik meg.

Kitért a földműves által talán leghitelesebben megtapasztalt Isten jelenlétére, hiszen amint mondta, ő az, aki tudja, hogy a jó termés elsősorban nem a saját hozzáértésétől, ügyességétől függ, hanem Istentől. Ezért kell az ő áldását kérni.

Majd a búzaszárra hívta fel a figyelmet.

– Csak nézzük meg figyelmesen a búzaszárat. Hány milliárd búzaszálat és azon kalászt sarjaszt az Isten, amelyből a mindennapi kenyerünk készül? Olyan csoda ez, amelyet a legfejlettebb építővállalat, tudományos társaság sem tudna előállítani. Egy búzaszálnak hozzávetőlegesen 75–150 cm közötti a magassága. A kalász, amely megterheli a szárat, ugyanolyan súlyú, mint a szár. Ha például egy toronynak a sisakja vagy a gömbje ugyanolyan súlyú lenne, mint a torony, akkor az azonnal a földre rántaná az egész építményt. Ezzel szemben a búzaszár képes a földig hajolni, anélkül, hogy eltörne, és a maga erejéből képes újra felegyenesedni, fölállni. Ingadozik, de nem borul fel, mert a földbe kapaszkodik gyökereivel.

Végül kihangsúlyozta, hogy Isten minket, embereket hívott meg a föld művelésére, ez pedig nagy felelősséggel is jár.Ki tanította meg ezeket a gyökereket arra, hogy a tápanyagokat, a vitaminokat, a vizet, a nitrogént, a ként, a foszfort, a káliumot, a meszet, vasat, magukba szívják? Pontosan annyit, amennyire egy búzaszárnak szüksége van? És ezek a kémiai elemek, anyagok, hogyan teremtik meg a sejteket, egészen a növény csúcsáig? Istennek a titka és az ajándéka – mondta.

– Bizony, rajtunk áll, hogy a mi kenyerünk és halunk megszaporodik-e vagy nem...

A csoda lehetséges volna, sőt, lehetséges ma is – biztatott.

Az ünnepi szentmise egy-egy újabb evangéliumi rész felolvasásával, és a négy égtájban elhelyezkedő határok megszentelésével ért véget.

A szentmisén a tekerőpataki fúvószenekar segítette a kántorokat és az éneklőket.

Bajna Gyöngyi

Gyergyói Kisújság