Hírek

Zene határok nélkül – kulturális csereprogram

143_7446_gyilkosto1Plébániánkon a legfontosabb feladat a plébánia épületének befejezése mellett a lelki építkezés, a közösség építése. A közösség építésének számos módja van, amelyek közül az egyik leghatékonyabb a közös kulturális élet megteremtése. Ennek érdekében idén már több kulturális rendezvényt is szerveztünk, amelyek hozzájárultak a helyi egyházközség fejlődéséhez. A kulturális események folytatásaként egy csereprogramot valósítottunk meg, Zene határok nélkül címmel.

Célunk, hogy egyházösségünk és magyarországi közösségek közötti kapcsolatokat hozzunk létre, közösen kulturális eseményeket hozzunk létre.

Elsőként a gyergyócsomafalvi Bel Canto Kamaraegyüttes turnézott Magyarországon, majd pedig azokat a keszthelyi vendégeket fogadtuk, akik a Salve Regina kórussal részt vettek a Gyilkostó Legendájának színpadra állításában.

A magyarországi turné során 6 települést érintettünk, Budapestet, Keszthelyt, Veszprémet, Győrt, Balatonedericset, Balatonfüredet. Templomokban, szabadtéri színpadon és városháza dísztermében is volt fellépés. A turné egyúttal adománygyűjtő körút is volt, a plébánia épületének befejezésére gyűjtöttünk.

Július végén pedig a Gyilkostó Legendájának bemutatójára készülő magyarországi vendégeket fogadtuk, a keszthelyi Salve Regina kórus tagjait és hozzátartozóikat. A felkészülés alatti napokban közös programokon vettünk részt, majd a hozzátartozókkal együtt megtekintettük a Gyilkostó Legendája produkcióját.

A kulturális cserekapcsolatunk Hargita Megye Tanácsának támogatásával valósult meg.

Helyi hírek

A mai világban sajnos háttérbe vannak szorulva az emberi kapcsolatok, pontosabban a kapcsolataink nagy része az online térben valósul meg, különböző játékokon, applikációkon és közmédiai platformokon keresztül. A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács úgy döntött, hogy...
Read more...
Az év vége mindig a nagy találkozásokról szól. 2022 decemberének végéhez közeledve a Gyergyó-medencei diáktanácsok elnökeivel és alelnökeivel találkoztunk. Átbeszéltük az idei év megvalósításait és a jövő évi terveinket. Fontosnak tartjuk, hogy ők is tudják:...
Read more...
Ifjúsági börze %2022 %b %27
Idén a GYTIT hagyományossá vált Ifjúsági börzéjét rövidített programmal tudták megszervezni, viszont ez a színvonalasságában és a hasznosságában nem gyengítette a rendezvényt.   Év végén találkoztak a Gyergyói-medencében tevékenykedő ifjúsági szervezetek, diáktanácsok képviselőivel. A program kora délután...
Read more...
A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre. Azóta a könyvtár állománya...
Read more...
Napjainkban egyre több ember törekszik a környezettudatosabb életmódra. Egyre inkább bőrünkön érezzük az ökológiai válság hatásait, leginkább klímánk megváltozása és az egyre gyakoribbá váló extrém időjárási jelenségek jelzik a növekvő problémát. Próbálunk tenni az ökológiai...
Read more...
Megtalált Színek címmel, a témaköröket kibővítve 2020-2021-ben a Csoóri Sándor Alap támogatásával zajlottak a képzések. A szövés, nemezelés mellett a szappankészítés, mézeskalács díszítés és tojásfestés is szerepelt megvalósításaink között. Emellett műhelymunkák, szakmai találkozók is helyet...
Read more...