Örvendjetek mindig az Úrban

Advent 3. vasárnapját öröm vasárnapnak mondjuk.

Mi az öröm? Hogyan szerezhető meg a karácsonyi készületben? Erről elmélkedtem, majd hozzákezdtem a papi zsolozsma befejező imaóráját végezni. A 15. zsoltárt imádkoztam, amikor megkaptam a választ, rátaláltam az öröm forrására. „Az Úr az én örökrészem és kelyhem, te irányítod, Uram, sorsomat… Szüntelenül magam előtt látom az Urat, ő áll jobbomon, hogy el ne essem. Ezért örül az én szívem, és ujjong a lelkem, sőt reménységben nyugszik testem is. Mert nem hagyod lelkemet a holtak honában, és nem engeded, hogy pusztulást lásson szented. Az élet útját mutatod nekem, örömmel töltesz el színed előtt, és mindörökké tart az öröm jobbodon!” A vasárnapi szentmise kezdőéneke mindnyájunkat örömre szólít: „Örvendjetek mindig az Úrban, ismét mondom, örvendjetek, mert az Úr immár közel van hozzánk.”

Az öröm mindig a személyek szeretetteljes kapcsolatában születik és mindenkit gazdagít. Az öröm a szeretet virága.

Az igazi öröm forrása mély és hatása tartós, nem olyan, mint kistestvére a mosoly, amely hamar elillan. Ismert a mondás: a mosoly olyan görbület, amely mindent egyenesbe hoz. Ha a mosoly egyenesbe tud hozni, akkor az öröm szerető egységet teremt. Isten a szeretet, aki folyamatosan teremt, ezt mondja: örülök, hogy vagy és akarom, hogy légy.

Az öröm, amelyről itt szó van, Isten cselekvéséből és az én cselekvésemből születik meg. Szofoniás a babiloni fogság idején arról szól, hogy „elvette az Úr ítéletedet, elűzte ellenségedet, Izrael királya, az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól!” (Szof 3,14-18a)

Mit tett Isten?

Eljött értem a földre Isten Egyszülöttje, és elvette ítéletemet. Ha valóban hiszek benne, nem esem ítélet alá. Nem kell félnem ama végső napon, életem utolsó napján és a világ utolsó napján sem, mert ha botladozó és gyönge ember voltam is, mindig az Úrra bíztam életem megítélését szentgyónásról szentgyónásra. Ellenségemet, a sátánt legyőzte. De mindezeknél a nagy isteni tetteknél is inkább az örvendezés forrása, hogy velem van, és ezért nem kell félnem semmi rossztól. "Az oltáriszentség örök Karácsony a tabernákulum áldott Betlehemében."

Az öröm forrása azonban csak akkor éltet, ha én is cselekszem. Isten cselekvése és az én cselekvésem találkozási pontján fakad fel az igazi örvendezés. Ekkor ismerem meg mások méltóságát, Isten mindenkire kiáradó szeretetét (Fil 4,4-7). Az ünnep lényege Isten népéhez tartozásunkat, egységünket megélni, vagyis azt, hogy örök életünk van.

Mit tegyünk? (Lk 3,10-18)

Azt, ami a kötelességünk, és ahol vagyunk, ott gyakoroljuk az Istentől tanult emberszeretetet.

Ez az igazi felkészülés Karácsonyra. És ez nyitja meg bennünk az öröm forrását.

„Elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek.” Iz 61,1

Darvas-Kozma József