Várakozni, éberen lenni, virrasztani: csak az az ember képes erre, aki tudja, hogy ő maga nem elegendő önmagának. Az adventi időszak tisztító és figyelmeztető. El kell jönnie Annak, akit várunk. Meg kell, hogy érkezzen - különben értelmetlen minden várakozás, minden virrasztás.

A szülők várják gyermekük megérkezését. A gyermek várja, hogy felnőtté váljék. A felnőtt várja, hogy elismerjék. Minden ember várja, hogy elfogadják.

Sötétségből fényre jutni, a mélységből a magasságba, az értelmetlenségből az értelmes életbe: nem egyszerűen elméleti kérdések ezek.

Cselekedni kell. Fölmérni a helyzetet, ahol vagyunk, tervet készíteni, hogy mit tegyünk.

A naptár szorításában élő emberek pihenésre vágynak. Azok, akiknek nincs munkájuk, értelmes tevékenységre. Az idősek látogatóra, az elhagyottak jó szóra, a betegek gyógyulásra várnak, a szegények gazdagságra, a boldogtalanok boldogságra.

Vajon tudomást szereztünk-e már valóban arról, hogy közöttünk van az Isten Országa? Jézus eljövetele óta nyilvánvaló, hogy elközelgett az Isten Országa. Ezért kell megváltoztatni az életünket. Közöttünk van az igazságosságnak, a békének, az örömnek az országa. De vajon mit tapasztalunk belőle?

Egy olyan világban, amelyben a széthúzás jobban érzékelhető, mint az, hogy az emberek egymásra találnának, hol van az Isten Országa? Ahol minden mintha szétesőben lenne, hol tapasztalható az egység, a rendezettség, a béke? Egy olyan világban, ahol emberek másokon uralkodni akarnak, hol van a messiási ország látomásának képe: együtt lakik a farkas a báránnyal, párduc a gödölyével?

Várakozásban élünk. De vajon érzékenyek vagyunk-e a jelekre? Észrevesszük-e, hogy hol van szükség éppen miránk? Hajlamosak vagyunk arra, hogy visszavonuljunk saját várunkba, ahol berendezzük a magunk szűk világát, és nem veszünk tudomást arról, hogy ez a világ, amelyben élünk, sóvárogva várja Isten gyermekeinek a megnyilvánulásait.

Nem templomépítőket várnak (arra is szükség van), nem elsősorban tudományos irodalomra várnak (nagyon kell az is). Elsősorban megélt kereszténységre van szüksége világunknak, élő kövekből felépülő közösségekre és tiszta emberekre van szüksége ennek a politikába (nem az igazi közügyekbe) belegabalyodott világnak.

Az adventi hajnalok várakozásában nem szabad, hogy elfelejtsük: nem csak mi várjuk a fényt.

Minden ember várja. S mi keresztények, Krisztus-hordozók, a fény hordozói kell hogy legyünk minden megnyilvánulásunkban.

Sokszor csődöt mondtunk. Van okunk a bűnbánatra. De van lehetőségünk arra is, hogy mindig újra kezdjünk. Itt van a kellő idő, itt van az üdvösség napja!

Mi, akik egész életünkben a teljességre várunk, nem hagyhatjuk, hogy zavaros maradjon bennünk és körülöttünk a világ. Tiszta értékrendet kell kialakítani magunkban. Az értékrend elveket jelent. Kell, hogy tiszta, világos elveink legyenek. A "minden mindegy, csak nekem jó legyen" elv az értékrendben valahol nagyon alacsonyan áll. Tovább kell látnunk önmagunk korlátjain és érdekein: felelősek vagyunk önmagunkért, de ugyanakkor másokért is. Hogy valóban találkozhassunk az Úrral, meg kell szüntetnünk egyenetlenségeinket. Nem keveredhet össze az igen és a nem, nem vegyülhet össze az igaz és a hamis, nem hangoztathatunk szépen szóló szólamokat, ha összekeveredik bennünk a hazugság az igazsággal!

Tisztulnunk kell. Évről évre tisztábbá kell válnunk. Érnünk kell.

Amikor újra figyelmeztet bennünket az adventi hajnalok, a várakozás ideje, legyen nyitott a szívünk, és legyünk készek arra, hogy rendet teremtünk az életünkben. Mert tiszta értékrendhez való ragaszkodás nélkül Istenre váró ember nem élhet - sem egymagában, sem családjában, sem országában, sehol a világon.

(Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel: "Adj már csendességet" c. könyvéből)