Hirdetések

2019. szeptember 29. – Évközi 26. vasárnap

· Szeptember 30-án elkezdődnek a plébániai hittanórák a kifüggesztett beosztások szerint.
· Október hónapban Rózsafüzér ájtatosságot tartunk minden este 17.30 órától.
· Csütörtökön, okt. 3-án du. 17 órától ünnepi szentmise lesz a szárhegyi ferences templomban, amelynek keretében megemlékeznek Szent Ferenc tranzitusáról, az Úrhoz való költözéséről.
· Pénteken első péntek, meglátogatjuk a betegeket.
· Felkészítőt tartunk szülők és keresztszülők részére pénteken, okt. 4-én 18.30 órától a plébánián.
· Jövő évben plébániánkon bérmálás lesz. Bérmálkozhat, aki meg van keresztelve, elsőáldozó volt és betöltötte a 16. életévét. A bérmálási felkészítők csütörtökönként 16 órától lesznek. Várjuk a fiatalokat, jelentkezzenek a bérmálásra.
· Bérmálkozói csoport indul felnőttek részére is. Jelentkezni lehet a plébánián okt. 8-ig.
· Az élő rózsafüzér-zarándoklatra 2019. október 5-én, Rózsafüzér Királynője ünnepe előtti szombaton kerül sor. 14 órakor a Szent István templomtól indulnak a hívek, akik vihetik magukkal a templomi zászlót, kisebb feszületeket és mindenképpen saját rózsafüzérjüket. A hét és fél kilométeres utat nem biztos, hogy mindenki végig tudja járni, ezért a lelkipásztorok meghatározták azokat a stációkat, ahol csatlakozni lehet a zarándokokhoz akár rövidebb időre, távra is. A zarándoklat során utunkkal rózsafüzért fonunk a város köré imával és énekszóval átölelve a várost. A zarándoklat a résztvevők lelki épülését, gazdagodását szolgálja, ugyanakkor a város lelki megújulásáért is szervezzük. Az ütemterv az alábbiak szerint alakul:
     14.00 óra – áldás a szent István templomban
     14.15 - Tűzoltók u., Kossuth L. u., Új u, a Békény utcai csengettyű
     14.45 – Békény utca, Pacsirta u, a Kossuth L. u., a Szabadság tér, Márton Áron u., Szent Miklós templom
     15.30– Szent Miklós templom, Örmény Katolikus templom
     15.50 – Örmény templom, Gyilkostói sugárút, Szent Erzsébet öregotthon
     16.40 – Erzsébet öregotthon, Gyilkostói sugárút, Rákóczi Ferenc u, Rövid u., Munkás Szent József templom
     17.30 – érkezés a Munkás Szent József templomhoz, gyónási lehetőség, készülődés a szentmisére
     18.00 óra – Szentmise a Munkás Szent József templomban
· A tekerőpataki úton tervezett, a pápalátogatás emlékére építendő Pápa park kivitelezéséhez az egyház tulajdonában lévő terület kicsinek bizonyult, még vásárolni kell melléje. 1 ár terület ára 1000 lej. A terület kibővítésének finanszírozásához további adományokat fogadunk el.
· Kapható dr. Papp Lajos Szívünk titkai című könyve. Ára 75 lej. Kapható a plébánián.

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items