Belső iránytű

„Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van."
Bagdy Emőke

belso iranytu logoA Szent István plébánián előadássorozatot indítunk felnőtteknek olyan témakörökben, melyek hétköznapi életüket érintik. Minden hónap második és negyedik péntekén este 19 órától kezdődnek az előadások, melyeket kötetlen beszélgetések követnek igény szerint. Minden érdeklődő felnőttet szeretettel hívunk és várunk.

Helyszín: Gyergyószentmiklós, Szent István Plébánia, felső terem

Krisztus karakteres kezei

20181130 194932 Small„Meg kell ismerni az egyéniség hivatását és hitvallását ahhoz, hogy megalkothasd” – ezt vallja Sárpátki Zoltán szobrászművész, aki pénteken a Belső iránytű vendége volt. A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia által szervezett rendezvénysorozat előadója közismert, ő az aki a bérmáló Márton Áron szoborcsoportot elkészítette Csíkszereda főterére. Ugyancsak ő az, aki nemrég fejezte be a Szent István templom keresztúti stációit. Tizenöt dombormű, hiszen a kálvária csak a feltámadással, a reménnyel lehet teljes.

Bővebben: Krisztus karakteres kezei

Tékozló fiú és jobb lator

20181109 201358Istennek mindennel célja van, akkor is, ha emberi ésszel nem tudjuk felmérni az ő akaratát. Függetlenül attól, hogy tudja vagy nem, az ember Krisztushoz fog jutni – ez is elhangzott pénteken este, amikor a gyergyószentmiklósi Szent István templomot megtöltötték az érdeklődők. Dr. Csókay András idegsebész tanúságtételére voltak kíváncsiak.

A Belső iránytű előadássorozatnak múltja és rangja van, az emberek tudják, a meghívottak és témák szívükhöz szólnak, így nem ritkaság, hogy a plébánia legnagyobb termében sem férnek el az érdeklődők, ki kell nyitni a templomot. A templomot Keresztes Zoltán plébános, a szíveket az idegsebész nyitogatta, saját élettörténetét osztva meg. Tapasztalatból mondta el: lehet töprengeni, ésszel felérni a valóságot, de „a szívnek a válasza sokkal egyszerűbbé teszi az életet. A tudatosság útján érdemes járni nekünk, keresztényeknek.”

Bővebben: Tékozló fiú és jobb lator

Tanúságtétel a szeretetről

20181012 190805 1Dr. Gál Péter római katolikus lelkipásztor Magyarországról érkezett, hogy a Belső iránytű rendezvény keretében megossza tapasztalatait. Október 12-ére A megkülönböztetés adománya – Divatos kísértéseink: ezoterika stb. veszélyeiről címmel hirdették meg a szervezők az eseményt, melyre nagyobb volt az érdeklődés, mint a Szent István plébánia nagyterme. A Szent István templomban került sor dr. Gál Péter előadására, akiről többen hallottak már, akár a New Age keresztény szemmel könyve révén.

Bővebben: Tanúságtétel a szeretetről

Nem adom fel – ezt a magatartást javasolja Csaba testvér a székelyeknek

bojte nemadomfel 81 001Ajándékká válik a megajándékozott

Van, aki kisebb, van, aki nagyobb keresztet cipel a vállán. Mindkét táborból van, aki csüggedt, elkeseredett, és van, aki azt mondja: nem adom fel. Böjte Csaba ferences szerzetes és a Nemadomfel együttes volt múlt csütörtökön a belső iránytű vendége. Megtelt a templom, és láthattuk, a tánchoz nem tökéletes lábak, az énekléshez nem jó szemek szükségesek, és tolószékből is lehet büszkén mondani: többgyerekes, boldog édesapa vagyok. Mert nem érdemes azt hiányolni, ami nincs, jobb megnézni, mi az, ami megadatott.

Ajándéknak, áldásnak lenni egymás életében, értékelni azt, amit nekünk adott az Isten – erről szólt Böjte Csaba belső iránytűs előadása a Szent István templomban, ahol az állóhelyeknek is került gazdájuk múlt csütörtökön. Isten nem teremt selejtet – erről szólt ötezer gyermek nem vér szerinti, de édesapja.

Bővebben: Nem adom fel – ezt a magatartást javasolja Csaba testvér a székelyeknek

A megbocsátás önérdek. Belső iránytű a mennyország kereséséhez

DSCI1858Dr. Bakó Hajnalka pasztorál asszisztens volt az előadó a Belső iránytű legutóbbi rendezvényén. Amint már szokásossá vált, telt ház fogadta ezúttal is a meghívottat, aki a címben is megfogalmazott Hol kezdődik a mennyország? kérdésre válaszolva elmondta: „ott, ahol elkezdem keresni a belső iránytűm követésével.”

Számos történet által érzékeltette az előadó, hol is kezdődhet a mennyország, mennyire fontos, hogy megértsük betegségeink lelki hátterét, és személyes élményeit osztotta meg arról is, hogy a halál számára szentség.

Bővebben: A megbocsátás önérdek. Belső iránytű a mennyország kereséséhez