Szárhegyen született, tizenegy éve a hívek lelki életét szolgálja, némely esetekben igazgatja is. Gyakran hazajárt Gyergyószentmiklósra, augusztus elsejétől viszont itthon van itt. Zarándokút megállója ez, az önismeret útja, melyet véleménye szerint csak Istennel érdemes járni. Sajgó Balázs római katolikus lelkipásztort próbáljuk egy beszélgetés által kicsit megismerni, megismertetni.

- Augusztus elsejétől nem segédlelkész jött Keresztes Zoltán plébános mellé a Szent István plébániára, hanem kisegítő lelkész. Mi a kettő közötti különbség?

- Ez egy új modell az erdélyi egyházmegyében. Vannak olyan lelkészek, papok, akik nagyobb egyházmegyei szolgálatot látnak el, és ez annyira lefoglalja idejüket, igénybe veszi energiájukat, hogy nem igazán tudnak mellette még egy plébániát is vezetni. Az én esetemben például az van, hogy én a Caritas lelki igazgatói feladatát látom el, emellett nagyon nehéz volt a nyárádszeredai plébániát is vezetnem. Főleg az elmúlt két évben éreztem a fáradtságot, keveset tudtam a közösségben lenni, és gyűltek a problémák. Látták a hívek is, hiszen gyakran kérdezték, miben segíthetnek. Beláttam, ha önmagamat igazán szeretem, és ez nem önzés, hanem a szeretet parancsának része, akkor döntést kell hoznom: nem folytathatom mindkettőt tovább. Tavaly novemberben épp jókor jött Keresztes Zoltán barátom és lelki kísérőm javaslata, hogy jöjjek Gyergyóba, legyünk munkatársak is. Munkatársak, és ez nem egy fölé-alárendelt viszony, hanem együttműködés. Ezt kéri a barátság is: van két fél és ők kölcsönösen kiegészítik egymást. Ezt a munkában is így képzeljük el, együtt zarándokolunk tovább, egy úton.