Hírek

Sajgó Balázs: Igyekszem ott lenni, ahol vagyok

sajgobalazsSzárhegyen született, tizenegy éve a hívek lelki életét szolgálja, némely esetekben igazgatja is. Gyakran hazajárt Gyergyószentmiklósra, augusztus elsejétől viszont itthon van itt. Zarándokút megállója ez, az önismeret útja, melyet véleménye szerint csak Istennel érdemes járni. Sajgó Balázs római katolikus lelkipásztort próbáljuk egy beszélgetés által kicsit megismerni, megismertetni.

- Augusztus elsejétől nem segédlelkész jött Keresztes Zoltán plébános mellé a Szent István plébániára, hanem kisegítő lelkész. Mi a kettő közötti különbség?

- Ez egy új modell az erdélyi egyházmegyében. Vannak olyan lelkészek, papok, akik nagyobb egyházmegyei szolgálatot látnak el, és ez annyira lefoglalja idejüket, igénybe veszi energiájukat, hogy nem igazán tudnak mellette még egy plébániát is vezetni. Az én esetemben például az van, hogy én a Caritas lelki igazgatói feladatát látom el, emellett nagyon nehéz volt a nyárádszeredai plébániát is vezetnem. Főleg az elmúlt két évben éreztem a fáradtságot, keveset tudtam a közösségben lenni, és gyűltek a problémák. Látták a hívek is, hiszen gyakran kérdezték, miben segíthetnek. Beláttam, ha önmagamat igazán szeretem, és ez nem önzés, hanem a szeretet parancsának része, akkor döntést kell hoznom: nem folytathatom mindkettőt tovább. Tavaly novemberben épp jókor jött Keresztes Zoltán barátom és lelki kísérőm javaslata, hogy jöjjek Gyergyóba, legyünk munkatársak is. Munkatársak, és ez nem egy fölé-alárendelt viszony, hanem együttműködés. Ezt kéri a barátság is: van két fél és ők kölcsönösen kiegészítik egymást. Ezt a munkában is így képzeljük el, együtt zarándokolunk tovább, egy úton.

Bővebben: Sajgó Balázs: Igyekszem ott lenni, ahol vagyok

Útra kelnek az Őszi Rózsák

mariaradnaA gyergyószentmiklósi Szent István Római Katolikus Plébánián működő "Őszi Rózsák" idősek klubja első alkalommal szervez kétnapos kirándulást tagjai részére. A kirándulásra október 3-4 között valósul meg, az idősek klubja mintegy 40 tagja meglátogatja Gyulafehérvár, Déva, Vajdahunyad és Máriaradna szépségeit és értékeit. A kirándulás főtámogatója Hargita Megye Tanácsa.

Ragyogj, csillag!

ragyogj csillag plakatIsmét itt a nyár, a vakáció, a játék, a kikapcsolódás, a játszva tanulás ideje. Ebbe a vakációs hangulatba kapcsolódik be a gyergyószentmiklósi Szent István Plébánia közössége, a tavalyhoz hasonlóan Evangelizációs bibliahetet szervezve a gyerekeknek. Tudjuk, hogy sok gyerek szeretne eljutni különböző táborokba, de nincs rá lehetősége. Mi várunk mindenkit, aki öt felejthetetlen napot szeretne velünk tölteni. A tavaly több mint nyolcvanan táboroztunk együtt, akár ennél több gyereknek is van hely a plébánián.
Július 1-től 5-ig, 9–15 óra között együtt játszunk, közösen étkezünk, játszva tanulunk. Három korcsoportban lesznek foglalkozások: óvodás középcsoportostól 7 éves korig, I–IV, illetve V–VIII osztályosok számára. A helyszín a Szent István Plébánia. Jelentkezni a plébánián kell június 28-ig, ahol a részvételi díjat, gyerekenként 15 lejt is ugyanekkor kell kifizetni.

Bővebben: Ragyogj, csillag!

Helyi hírek

A mai világban sajnos háttérbe vannak szorulva az emberi kapcsolatok, pontosabban a kapcsolataink nagy része az online térben valósul meg, különböző játékokon, applikációkon és közmédiai platformokon keresztül. A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács úgy döntött, hogy...
Read more...
Az év vége mindig a nagy találkozásokról szól. 2022 decemberének végéhez közeledve a Gyergyó-medencei diáktanácsok elnökeivel és alelnökeivel találkoztunk. Átbeszéltük az idei év megvalósításait és a jövő évi terveinket. Fontosnak tartjuk, hogy ők is tudják:...
Read more...
Ifjúsági börze %2022 %b %27
Idén a GYTIT hagyományossá vált Ifjúsági börzéjét rövidített programmal tudták megszervezni, viszont ez a színvonalasságában és a hasznosságában nem gyengítette a rendezvényt.   Év végén találkoztak a Gyergyói-medencében tevékenykedő ifjúsági szervezetek, diáktanácsok képviselőivel. A program kora délután...
Read more...
A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre. Azóta a könyvtár állománya...
Read more...
Napjainkban egyre több ember törekszik a környezettudatosabb életmódra. Egyre inkább bőrünkön érezzük az ökológiai válság hatásait, leginkább klímánk megváltozása és az egyre gyakoribbá váló extrém időjárási jelenségek jelzik a növekvő problémát. Próbálunk tenni az ökológiai...
Read more...
Megtalált Színek címmel, a témaköröket kibővítve 2020-2021-ben a Csoóri Sándor Alap támogatásával zajlottak a képzések. A szövés, nemezelés mellett a szappankészítés, mézeskalács díszítés és tojásfestés is szerepelt megvalósításaink között. Emellett műhelymunkák, szakmai találkozók is helyet...
Read more...