Jézus főpapi imájában azért könyörgött Atyjához, hogy a Benne hívők „legyenek mindnyájan egyek,… hogy elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem!” A keresztények megosztottság botrány, ellen-tanúságtétel: ennek tudatosítása indította el száz évvel ezelőtt – anglikán misszionáriusok körében – az ökumenikus mozgalmat. A mozgalom egyre terebélyesedett: 1948-ban Amszterdamban létrejött az Egyházak Világtanácsa, amelynek egyháztagjai elfogadtak egy közös hitvallást. A katolikus egyház nem lett tagja, ma sem az, a Tanácsnak, de párbeszédet folytat vele, különösen is a II. vatikáni zsinat óta, amely a párbeszéd szorgalmazására létrehozta az Egységtitkárságot, amely mai nevén a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa. Kibontakozott a teológiai párbeszéd a protestánsokkal, anglikánokkal és ortodoxokkal, bár újabban több nehézség merült fel főleg az anglikánokkal.

Az év első napján feltevődik a kérdés: Mivel kezdjük az új esztendőt.

Talán a költségvetés figyelembevételével, a zsebünkben vagy a bankban lévő pénzünk beosztásával, újabb munkahelyek keresésével, így sorolhatnám tovább a kérdéseket. Mindezeket figyelembe véve azonban, keresztény emberekként nem feledhetjük, hogy minden munkánkat Isten segítségével kell kezdenünk, kell befejeznünk. Igen, mert az időt Isten szabta ki számunkra ezen a földön, ha valami bele nem avatkozik Isten megajándékozott idejébe. Ugyanis az idő kifejezésére a görögben két szót használunk: a kronoszt és kairoszt. A kronosz a sürgető idő, miszerint a mitológiában felfalta a saját gyerekeit, és a kairosz a nyugalmi idő, amit kellemesen, értékesen lehet eltölteni. Ezt az idôt nevezi Szent Pál kegyelmi időnek.