Hírek

Fejlesztés csecsemőknek

koraiPénteken 11 órakor a Szent István plébánia közösségi termében ünnepi keretek között, családi hangulatban nyitották meg a Gyulafehérvári Caritas által működtetett, Hargita megyében második Korai nevelő- és fejlesztőközpontot. Bár a központ már november második hetétől tartja foglalkozásait Kassay Noémi gyógypedagógus vezetésével – ahova eddig 65 gyermek jár, a legkisebb közülük öt hónapos –, az ünnepi megnyitóra mégis most került sor.

Bővebben: Fejlesztés csecsemőknek

Fehívás Gyergyóból elszármazottakhoz

Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatala a 2010-es Szent Miklós Napok kezdetével felhívást intéz minden olyan gyergyószentmiklósihoz, aki az ország határain kívül él. Célunk összegyûjteni minden olyan személyt, aki Gyergyószentmiklóson született, de távol tõlünk éli mindennapjait. A projekt egy világtérkép létrehozásáról szól, amelyet a 2010-es Szent Miklós Napok keretén belül fogunk kihelyezni, ezen megjelölve azon helységeket ahol az adott elvándorolt személy lakik. Továbbá, jövõtõl (2011) kezdődően minden évben meg szeretnénk szervezni a Gyergyószentmiklósi világvándorok találkozóját, amelyhez eme projekt megvalósítása feltétlenül szükséges. Kérjük tehát segítsen Ön is az ötlet megvalósításában!

Bővebben: Fehívás Gyergyóból elszármazottakhoz

Ünnepi felvonulás

Az egyházon belül működő szervezetek, csoportok figyelmébe!

A városnapok alkalmából ünnepi felvonulást szervezünk iskolák, intézmények, civil szervezetek képviseleteinek a részvételével. Az eseményre dec. 5-én, vasárnap 15 órától kerül sor Műv. Ház - Salamon Ernő Gimnázium - Örmény templom - Gépgyártóipari Iskolaközpont - Katolikus templom - Főtér útvonalon.

Várjuk a részt venni kívánók jelentkezését a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, a Művelődési Központ titkárságán vagy a 0266 361 992-es telefonszámon legkésőbb november 24-ig.

Helyi hírek

There are not feed items to display.
  • Check if RSS URL is online
  • Check if RSS contains items