Hírek

Búcsú a Pricske-tetőn

„Mi kell történjen ebben a világban, hogy újra fontosnak tartsuk azt a szeretetet, amelyik létrehozott, családi fészket adott, felemelt?" – tette fel a kérdést Márton István plébános, a pricskei búcsú ünnepi szónoka.


019 b
Szentmise 1545 méter magasságban

Tíz évvel a kereszt felszentelését követően az akkori félezres ünneplőhöz képest csak kicsivel kevesebben, közel négyszázan érkeztek a szombati pricskei búcsúra. Terepjárókkal, traktorutánfutókon, lóháton vagy épp gyalogosan mentek a hívek a Gyergyói-havasok legmagasabb pontjára, az 1545 méter magasságú Pricskére.

Bővebben: Búcsú a Pricske-tetőn

Sokadalom és búcsú a Gyilkos-tónál

Igazi vásári forgatag volt vasárnap a Gyilkos-tónál. Sokadalom, ahol az utazók áldásban, az ünneplők örömben és kikapcsolódásban részesültek. Az óriási autós és gyalogos tömegnek igencsak szüksége volt az utazók védőszentjének segítségére is.

gyilkosto kristof b

Búcsús szentmise Szent Kristóf ünnepén

Minden parkoló kevésnek bizonyult, a Gyilkostó vendéglő környékén kialakított parkolók is megteltek, bőven akadt dolguk a közlekedés őreinek is, olyan sokan vettek részt idén a XI. alkalommal megszervezett Gyilkostói Sokadalmon.

Bővebben: Sokadalom és búcsú a Gyilkos-tónál

Búcsú a Szent Anna-kápolnánál

szent anna 1 b„A világon az a legboldogabb fiatal, aki büszke lehet szüleire" – hangzott el Szent Anna és Joachim napján a Csobot-hegyi kápolnáknál tartott búcsús szentmisén.

Hála helye a hegytető. Évente többször zarándolkolnak ide a szentmiklósiak

A Kápolna utcából induló keresztút stációi mentén haladt a Csobot-hegy felé a keresztalja énekelve, imádkozva. Akárcsak őseink idejében, ma is búcsújárás van július 26-án a Szent Annáról elnevezett kápolnáknál. A római katolikus kápolna homlokzatáról leolvasható építésének dátuma, 1678. A nagy pestisjárványok után építette Gyergyószentmiklós – akkor még község – életben maradt 700 lakosa. Az idei zarándoklatra közel fele ennyien jöttek el, a gyalogutat felajánlva a város fiatalságáért, imádkozva, hogy itthon találjanak megélhetést, ne vegyék nyakukba a nagyvilágot.

Bővebben: Búcsú a Szent Anna-kápolnánál

Helyi hírek

A mai világban sajnos háttérbe vannak szorulva az emberi kapcsolatok, pontosabban a kapcsolataink nagy része az online térben valósul meg, különböző játékokon, applikációkon és közmédiai platformokon keresztül. A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács úgy döntött, hogy...
Read more...
Az év vége mindig a nagy találkozásokról szól. 2022 decemberének végéhez közeledve a Gyergyó-medencei diáktanácsok elnökeivel és alelnökeivel találkoztunk. Átbeszéltük az idei év megvalósításait és a jövő évi terveinket. Fontosnak tartjuk, hogy ők is tudják:...
Read more...
Ifjúsági börze %2022 %b %27
Idén a GYTIT hagyományossá vált Ifjúsági börzéjét rövidített programmal tudták megszervezni, viszont ez a színvonalasságában és a hasznosságában nem gyengítette a rendezvényt.   Év végén találkoztak a Gyergyói-medencében tevékenykedő ifjúsági szervezetek, diáktanácsok képviselőivel. A program kora délután...
Read more...
A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre. Azóta a könyvtár állománya...
Read more...
Napjainkban egyre több ember törekszik a környezettudatosabb életmódra. Egyre inkább bőrünkön érezzük az ökológiai válság hatásait, leginkább klímánk megváltozása és az egyre gyakoribbá váló extrém időjárási jelenségek jelzik a növekvő problémát. Próbálunk tenni az ökológiai...
Read more...
Megtalált Színek címmel, a témaköröket kibővítve 2020-2021-ben a Csoóri Sándor Alap támogatásával zajlottak a képzések. A szövés, nemezelés mellett a szappankészítés, mézeskalács díszítés és tojásfestés is szerepelt megvalósításaink között. Emellett műhelymunkák, szakmai találkozók is helyet...
Read more...